Nem hiába tartanak az általános iskolákban heti rendszerességgel rajzórákat. A képességfejlesztő gyakorlatoknak többek között az is a célja, hogy a gyerekek kiélhessék kreativitásukat. A rendszer azonban nem tökéletes, mint azt az alábbi példa is mutatja.

A két férfi július 18-án, pár perccel éjfél előtt szállt fel a Kadosa utcai megállóban a 106-os jelzésű autóbuszra. Ezt követően alkoholos filccel összefirkáltak néhány ülést, majd mint akik jól végezték dolgukat leszálltak és a jármű hátulját is rajzlapnak használták.

A két veréb azonban valószínűleg megfeledkezett az autóbusz utasterében elhelyezett kamerákról, melyeket sokáig személyiségi jogok miatt nem volt szabad használni a járműveken. Ennek ellenére hasznosnak tűnik a buszok bekamerázása. Legutóbb ugyanis egy szabálytalan autóst sikerült a fedélzeti kamerának rögzíteni, ahogy éppen bevág egy busz elé sajátosan értelmezve a KRESZ-szabályokat.

Az egyik tettesnek már az öltözködése miatt jár a dutyi: ugyanis barna cipőt, középkék színű térdnadrágot, valamint rózsaszín keresztcsíkos, inggalléros rövid ujjú pólót, vállán pedig keresztbe tett övtáskát viselt. A másik elkövető pedig szürke vászoncipőt, sötét színű térdnadrágot, vajszínű rövid ujjú pólót, vállán keskeny, hosszú vállpántos oldaltáskát viselt.

A filctollas, érett felnőtteket most tehát a III. kerületi rendőrkapitányság keresi. Aki bármit tud a fenti elkövetőkről, az a linken található elérhetőségek egyikén tájékoztassa a hatóságokat. A két férfi legfeljebb három évet kaphat, de a kár mértékétől függően a bűncselekmény ledolgozására is lehetőség van. Ennek ismeretében rendkívül érdekes lenne a VT-Transman műhelyében végzett munka.