Minden tizedik teherautó szabálytalan

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.08.01. 09.57

A rendőrség legutóbbi akciója során a buszok és a tehergépkocsik tíz százalékával akadt valami gond.

A rendőrök összesen több mint hatezer tehergépkocsit és autóbuszt ellenőriztek a legutóbbi, 2013. július 25-27. közötti országos akciójuk során

 


A Truck & Bus elnevezésű európai program közlekedésbiztonsági és bűnmegelőzési céllal működik, ennek keretében a rendőri szervek fokozott figyelmet fordítanak az elkerülhető közlekedési balesetekre és a teherszállításhoz kötődő bűncselekmények felderítésére.

 

A háromnapos akció ideje alatt 5736 tehergépkocsit és 316 autóbuszt ellenőriztek, 686 jármű esetében állapítottak jogsértést a hatóságok, 11 jármű továbbhaladását meg is tiltották.

 

Ezen felül jogsértő cselekmény miatt 874 esetben kellett intézkedést kezdeményezni, melyek között egy vagyon elleni és két egyéb bűncselekmény, 189 sebességtúllépés, 201 rakománybiztonsággal, 59 utasbiztonsággal kapcsolatos mulasztás szerepel.

 

Az okmányokkal összefüggésben 109 esetben, a pihenőidő betartása kapcsán 47 alkalommal intézkedtek a rendőrök; 4 járműnél embercsempészet, 7 sofőrnél pedig ittas vezetés gyanúja is felmerült.

Forrás. Police.hu

Kommentek

34 évet vezetett jogosítvány nélkül a magyar férfi

Próbálkozott a vizsgával, végül nem jött össze, így 34 évig vezetett jogsi nélkül, most kapták el a rendőrök.

15 pusztítóan kontár módon tuningolt autó

Stílusérzéket és mértékletességet nyomokban sem tartalmazó autók Mekkmester-díjas tunerektől.

F1: Az év végéig meglesz Rosberg utódja?

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, nem akarják sokáig húzni a váratlanul visszavonuló világbajnok, Nico Rosberg utódjának kiválasztását.

Önvezető autóban gondolkozik az Apple

Komolyan gondolkozik az önvezető autó fejlesztésén az Apple, de ehhez a hatóságok és a többi fejlesztő segítsége is szükséges lesz.

Hihetetlen látvány a porban csapató 6-os BMW

Rallyautó bármiből lehet, még egy olyan luxuskupéból is, mint a BMW 650i.

F1: Valaki óriási ajándékot kapott Rosbergtől

A Red Bull-os Daniel Ricciardo szerint Nico Rosberg a visszavonulással valamelyik pilótának nagyon szép karácsonyi adott – nem valószínű, hogy az ausztrál lesz az.

F1: Rosberg vállalná Hamilton oktatását

Lewis Hamilton azt tervezi, hogy még 10 évig marad a Mercedesnél, és később már németül szólhat a márka hazai szurkolóihoz. A visszavonuló Nico Rosberg vállalná a nyelvtanári szerepet.

Csak egy darab készült ebből a Ferrariból

Dr. Rick Workman nem szeretett volna olyan Ferrarit, amilyen bárkinek lehet, inkább felkérte az olasz gyártót, hogy építsenek egyet csakis neki.

Jelentősen drágulhat az üzemanyagok ára

Akár 10 forinttal is drágulhat az üzemanyagok ára a jövő héten a piaci változások alapján.

Új 5-ös BMW – Káprázat és parasztvakítás

Ne higgyétek, hogy a gazdagok élete csupa játék és mese! A Harman Kardon vagy Bowers & Wilkins hifi csak az egyik kérdés, amit a G30 kódú új BMW 5 kapcsán el kell dönteni.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Rosberg autójában Wehrlein: Köszi, Nico!

Nem dőlt még el a visszavonuló Nico Rosberg helyének sorsa. Az egyik legesélyesebb versenyző azonban olyan fotót posztolt, amin a világbajnok autójában ülve látható.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.