Horrorisztikus buszbaleset történt Oroszországban

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2013.07.13. 19.00

Egy utasokat szállító autóbusz és egy teherautó ütközött össze ma Moszkva vonzáskörnyezetében. A baleset következtében legalább tizennyolc ember vesztette életét.

A két jármű Oznobisino település közelében karambolozott helyi idő szerint 13 óra előtt néhány perccel a teherautó sofőrjének hibája miatt. A murvát szállító Kamaz vezetője nem adta meg az elsőbbséget egy kereszteződésben és nagy sebességgel belerohant a Moszkva-Podolszk útvonalon közlekedő autóbusz oldalába. A jármű kettészakadt, a teherautó pedig felborult, melynek következtében a 12 köbméter kavics a busz utasaira ömlött. A mentők harminc rohamkocsit és négy helikoptert küldtek a baleset helyszínére.

Az első jelentések még 12 halottról és 16 sebesültről szóltak, de időközben kiderült, hogy az autóbuszon legalább hatvan ember utazott, közülük huszonötöt vittek kórházba a baleset után. A helyszínen 14 ember halt meg. A tizennégy súlyos sérült közül négyen a kórházba szállítás után haltak meg. Az autóbuszon több gyerek is volt, közülük egy meghalt, kettő megsérült, mindannyian 8-10 éves korúak.

Az első jelentésekkel ellentétben a teherautó vezetője mégis életben maradt. A 46 éves örmény állampolgár sofőr sokkot kapott, kórházba szállították, ahol a rendőrség kihallgatja. Az már kiderült, hogy csak az idén hat alkalommal kapott közigazgatási büntetést Moszkvában közlekedési szabályok megsértése miatt.

Az autóbusz tulajdonosa, a Mosztranszavto nevű társaság közölte, hogy minden elhunyt családja kétmillió rubelt kap a biztosítótól, illetve 25 ezer rubelt a temetés költségeire. A túlélők ugyancsak kártérítést kapnak a sérülés súlyosságának függvényében.

Forrás:
MTI

Kommentek

  • husky

    A Kamaz sem 50-nel ment. Ránézésre olyan pusztítás, mintha vonattal ütközött volna. A városi busz oldalfal váza különben meg vagy 3 szál zártszelvény és egy lemez, fölötte üveg, azaz nulla védelem. Meg valószínű megis volt rakva rendesen vagy 16-18 tonnával a billencs, ami üresen úgy 10-12 tonna.

  • Misika
  • apu0062

    “kiderült, hogy csak az idén hat alkalommal kapott közigazgatási büntetést Moszkvában közlekedési szabályok megsértése miatt”
    No coment.

Megjött az utolsó új Forma-1-es

Az új modellhez új szín is jár: a Toro Rosso által leleplezett STR12-est nem lehet majd összekeverni az elődeivel.

F1: Szürke gyilkost mutatott be az amerikai csapat

A mezőnyből utolsó előttiként bemutatkozott az amerikai Haas-csapat új autója is, a VF-17-es.

Nem hitt a szemének a magyar szerelő, amikor a Skoda alá nézett

Facebookon kaptuk a fotókat Miklóstól, aki még nem nagyon találkozott ilyen gyári hibával pályafutása alatt.

F1: Itt a (bal)szerencsés új Red Bull – videó

A Red Bull Racing-csapat vasárnap 13 óra 13 perckor leleplezte 2017-es Forma-1-es autóját, az RB13-ast. Tesznek a babonákra.

F1: Pályán a McLaren és a Renault

Barcelonában a McLaren-Honda és a Renault is pályára küldte új Forma-1-es autóját.

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Sok magyar még mindig így autózik

Minden ötödik magyar autós az évszaknak nem megfelelő gumit használ járművén – derült ki egy márkafüggetlen gumikereskedő felmérése alapján.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.