Díjazták a DAF nyergesét

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2013.07.09. 12.00

Londonban a DAF XF105 ATe modellt választották meg az “Év flotta-tehergépkocsijának” a Motor Transport magazin idei díjkiosztóján, ezzel a holland gyártó ötödször győzött az elmúlt hat évben.

A DAF a brit fővárosban tartott hivatalos ünnepségen vehette át a díjat, amelyen a fuvarozási ágazat 1600 képviselője vett részt. A Motor Transport Awards az Egyesült Királyság legjelentősebb díjának számít a szállítmányozásban, amelyet a DAF immár 17 alkalommal nyert el, néggyel többször, mint bármelyik másik gyártó a Motor Transport szaklap által odaítélt díj eddigi történetében.

A legnagyobb tehergépkocsi-üzemeltetőkből álló zsűri többek között a tágas fülke miatt ítélte a DAF XF105-nek a díjat. Mindamellett kiemelték a DAF alkatrészellátását is.  “Szintén kedvezően értékelték a hivatalos márkakereskedők országos hálózata által biztosított szerviztámogatásunkat, ami jelentős elismerés teherautóink és dolgozóink számára egyaránt” –  mondta a díjátadás után a DAF Trucks Egyesült Királyság ügyvezető igazgatója, Ray Ashworth.

A nyergesvontató 510 lóerős, 2500 newtonméter nyomaték teljesítményű motorokkal készül. A XF105-ben elektronikus fékrendszer (EBS), a kipörgésgátló (ASR), valamit gépjárműstabilitás-vezérlő a (VSC) és az emelkedőn való megtartásért felelő AS-Tronic is megtalálható (sebességváltóval kombinálva). A típushoz továbbá olyan telematikai megoldások választhatók, mint az alkalmazkodó sebességtartó automatika, az előzetes ütközés-figyelmeztetés, valamint a DAF kamerarendszer. A teherautó kétféle kialakítású, a Space Cab és a tágasabb Super Space Cab fülkével rendelhető. 

Kommentek

  • Moonline

    Az AS-Tronic a sebességváltó neve, nem az emelkedőn való megtartásért felelős felszereltségé.

Most minden kiderül egy F1-es kormány titkairól

A Haas versenyzője, Romain Grosjean ad egy kis eligazítást a Forma-1-es kormányok titkairól.

Hamilton: Az új Merci olyan, mint egy hajó

Lewis Hamilton elmondta, hogy mit gondol a Mercedes 2017-es autójáról, a W08-asról.

Kiderült, hol vannak a legdurvább dugók

A Los Angeles-i autósok vesztegeltek az utakon legtöbbet torlódások miatt 2016-ban a világon: fejenként 104 órát ültek dugókban.

F1: Gyönyörű autót tervezett a Red Bull

Christian Horner csapatfőnök szerint a Red Bull 2017-es autója az egyik “legcsinosabb”, amit valaha tervezett a csapat.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

F1: A sztármérnök is kevesebb előzést jósol

A Red Bull sztártervezője, Adrian Newey szerint a 2017-es Forma-1-es szabályok továbbra is egészségtelen mértékben jutalmazzák majd a motorerőt, emellett az előzések számát is csökkentik.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

Újjászületett a nyolcvanas évek egyik legfurcsább járműve

Sir Clive Sinclair fekvő robogója, a kultikus, de életképtelen C5 valamivel praktikusabb formában térhet vissza. Az Iris Sinclair unokaöccsének a munkája.

F1: Hamilton magyarázkodni kényszerült

Lewis Hamilton hétfőn tisztázta a hétvégén a csapaton belüli adatmegosztással kapcsolatos nyilatkozatát. Nincs baja a Mercedesszel és Valtteri Botasszal.

F1: Minden ellenféltől fél a Mercedes

Hiába nyertek zsinórban három világbajnoki címet, a Mercedes csapatfőnöke azt mondja, a 2017-es idény előtt majdnem ugyanúgy tart minden riválistól, mint amikor először munkába állt.

Csökken az üzemanyag ára

Szerdán megáll az üzemanyag árának emelkedése, sőt a gázolaj még olcsóbb is lesz.

Elegáns lett a legújabb Forma-1-es autó

A Sauber-csapat megmutatta 2017-es Forma-1-es modelljét, a C36-ost. A svájci alakulat jubileumi festéssel ünnepli 25. F1-es idényét.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.