Eltaposták őket, majd bent égtek a roncsban

Borzalmas baleset Németországban

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.06.05. 06.00

Kamion rohant bele négy kisteherautóba Karlsruhe mellett hétfőn délután. Gyúlékony rakományt szállítottak, öten szörnyet haltak.

A súlyos esőzés következtében megcsúszott a támfal a németországi A5 autópálya Karlsruhe és Bruchsal közötti, dél felé vezető szakaszán. A helyreállítás idejére a rendőrség lezárta a szélső sávot, ami délutánra tizenkét kilométeres dugót eredményezett a környéken. 

Ebbe a kocsisorba rohant bele fékezés nélkül egy nyerges vontató. 
A sor végén álló kisteherautó autószállító trélert vontatott, amely sáncként dobta meg a kamiont. A nehéz haszonjármű teljes terjedelmével rázuhant a furgonra, majd tovább csúszva meglökött még egy teherautót, amely további két járműszerelvénybe rohant bele. 
A balesetben másodlagosan részt vevő járművek utasai, illetve a nyerges vontató 31 éves sofőrje komoly sérülések nélkül megúszták a balesetet. A sor végén álló teherautó öt utasa szörnyethalt. 


Az összezúzott teherautó és további két jármű szigetelő anyagokat szállított, amelyek az ütközés hatására lángra kaptak. 

A helyszínre érkező tűzoltók nem tudták megfékezni a lángokat, így a halottak kiemelését csak órákkal később tudták megkezdeni. 
A 22 és 45 év közötti áldozatok nagy valószínűséggel litván állampolgárok voltak.
A szétrepülő roncsok az ellenirányú sávokat is beterítették, két órán keresztül mindkét irányban állt a forgalom, a dugó hossza meghaladta a 20 kilométert.
Teherautónak ütközni akkor sem jelent jót, ha az ember történetesen F1-es pilóta, és egymillió forintos bukósisak óvja a fejét.

Kommentek

  • rejtett erőforrás

    Cobra 11….

  • W. A. Lacky

    A bukósisakos cikkhez miért csak a faszbukon lehet hozzászólni?

    Egyébként sztem a kamionos alhatott, mint rendesen.

  • kocogok

    Mert a kamionos ott is hajt, mint zoo…!
    Nem csodálkoznék, ha az is román lenne, mint nálunk szokásos…

  • PluginHibrid

    Tuti, hogy nem Ny Eur ápolgár volt….

  • husky

    Adaptív tempomattal és aktív vészfék-asszisztenssel ezeket (is) ki lehetne védeni. Nálunk a bealudt bolgár tarolt az M5-ösön.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Rosberg autójában Wehrlein: Köszi, Nico!

Nem dőlt még el a visszavonuló Nico Rosberg helyének sorsa. Az egyik legesélyesebb versenyző azonban olyan fotót posztolt, amin a világbajnok autójában ülve látható.

F1: A fél mezőny bejelentkezett a Mercedesnél

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, óriási az érdeklődés Nico Rosberg megüresedett helye iránt, mégsem lesz könnyű betölteni a bajnoki ülést.

Kitiltják a dízeleket több nagyvárosból

Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros összefogott, majd közösen bejelentette: 2025-től kitiltják az útjaikról a dízelüzemű járműveket.

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

Tíz autó ütközött az M1-esen

Két balesetben hat és négy autó ütközött össze egymástól pár száz méterre.

F1: 15-ször sírta el magát Rosberg

Négy nap alatt tizenötödször sírta el magát, mondta a Forma-1 visszavonuló bajnoka, majd olyat tett a trófeával, mint előtte soha, senki.

Szebb is, erősebb is a Hyundai új raliautója

Bemutatta WRC versenyautójának harmadik kiadását a Hyundai. Nagyobb teljesítményét az új WRC szabályzatnak, dögös külsejét a kupé karosszériának köszönheti

Buszbaleset Győrben, súlyos sérültek

Turistabusszal ütközött egy taxi és egy személyautó Győr belvárosában.

A bizarr nő hat órán keresztül rongálta válogatott módszerekkel az utcán álló autót

Los Angelesben egy térfigyelő kamera rögzítette a meglehetősen bizarr esetet.

Megmérték a halálút szélességét

Sorra történnek halálos balesetek a Győrt Pápával összekötő 83-as főút lakott területen kívüli részén, amiben az ott lakók szerint benne van az út is.

F1: Rosberg átvette a bajnoki kupát – videó

Pénteken este Bécsben megtartották a Nemzetközi Automobil Szövetség díjkiosztó gáláját, amelyen a visszavonuló Forma-1-es világbajnok, Nico Rosberg is átvette a kupáját. Képek és videó az eseményről.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.