Tegnap délután borzalmas robaj rázott meg egy apró skót települést: Lonmay lakói azt hihették, hogy leszakadt az ég, pedig csak a főutca egyik házának födémje roppant össze – igaz, egy nyerges vontató súlya alatt. 

A nagyjából tizenkét órával ezelőtt történt, bizarr baleset kiváltó oka még nem ismert, az viszont bizonyos, hogy a lakhatatlanná vált ház tulajdonosa nappalijában volt, amikor a konténerszállító teherautó lebontotta a szoba falát és tetejét. 
Fizikai sérüléseket nem szenvedett, lelkileg azonban nagyon megviselte az eset, számoltak be az aberdeeni kórház ügyeletesei a szerencsés áldozatról, akit a szintén sértetlen sofőrrel együtt megfigyelésre szállítottak az egészségügyi intézménybe. 
A főutcát egész délutánra le kellett zárni, részint a mentés, részint az utakra özönlő kíváncsiskodók miatt. A kamiont végül kettő daruval emelték ki a súlyosan megrongálódott épületből. 
Lonmay hosszú története során ez már a második említésre méltó esemény: az első nagyjából kétszázötven évvel ezelőtt történt, amikor egy bizonyos Andrew Presley nevű kovács a maroknyi közösséget hátrahagyva feleségével együtt az Újvilágba hajózott, hogy aztán egy hét generációval később lemenőjük örökre megváltoztassa a nyugati világ zenei életét…
Azt olvastad, hogy Bernie Ecclestone korrupciós botránya miatt kiszállhat a Forma-1-ből a Mercedes?