Lapra szerelt teherautó

Brit termék Afrikának

Szerző: Rácz Tamás levél küldés 
Dátum: 2013.05.16. 17.00

A kit carok hazájából ezúttal nem csak gazdagoknak szánt játékszerek, hanem szegényeknek szánt haszonjárművek is kikerülnek építőkészletként.

Emlékszünk még a százdolláros notebookra, a kurblis rádióra? Afrika számára tervezett termékek ezek; a világ népességének tizede él ott, de nem igazán a nyugati és keleti csúcsgazdaságok fő piacainál megszokott körülmények között. Mostantól kifejezetten Afrika számára konstruált teherautó is létezik – olcsó és praktikus, lapra szerelt kivitelben.

2,2 literes dízelmotor mozgatja, másfél tonnát nyom és annyi embert képes szállítani, amennyi felfér rá

2,2 literes dízelmotor mozgatja, másfél tonnát nyom és annyi embert képes szállítani, amennyi felfér rá


A brit Global Vehicle Trust OX néven egy teljesen újszerű koncepció alapján született, egyelőre versenytárs nélkül “flat-pack”, azaz az IKEA-bútorokhoz hasonló módon könnyen szállítható, otthon összeállítható, rossz útviszonyokra tervezett kishaszonjárművet szállít az afrikai piacokra. Az OX Nagy-Britanniában készül, onnan kerül a fejlődő piacokra.

Made in Britain, Assembled Abroad, azaz Nagy-Britanniában készült, külföldön szerelték össze, állhatna az OX-ok címkéjén. A kocsi elemeit a gyárban mintegy öt és fél óra alatt csomagolják be a szállítóládába, egy negyvenlábas konténerben hat darab fér el belőle. Az összeszerelés állítólag tizenegy és fél óra, minden különösebb szaktudás és célszerszám nélkül. (Ennek ellenére a gyártó a főbb célországokba összeszerelő személyzetet is telepít.) Az OX számos alkatrésze oldalanként felcserélhető az egyszerűbb gyártás és szerelés kedvéért.

A nyitott platós, egyszerű felépítésű jármű másfél tonnát nyom, 75 centis gázlómélysége, 13 fős – elvi – szállítókapacitása az afrikai igények alapján alakult ki a tervezéskor. Nyolc darab 44 gallonos hordó vagy három Euro paletta fér fel a platóra. A kocsi hasznos teherbírása két tonna.

Sir Torquil Norman, az OX ötletgazdája

Az elöl-hátul független felfüggesztés rugóútjait a rossz, vagy nem létező utakhoz tervezték, 2,2 literes dízelmotorja, kézi sebességváltója annyira egyszerű, amennyire csak lehet, az OX az egyszerűség és olcsóság jegyében nem 4×4-es, hanem fronthajtású. Generátorok, szivattyúk hajtásához viszont kardáncsatlakozó is van az autón.

Sir Torquil Norman, a Norman Trust alapítója ugyan sokat emlegeti az afrikai emberek életének megkönnyítését az új koncepció kialakításának hátterében, de a konkurencia nélküli új modell a minimális motorizált kontinensen alighanem gazdaságilag sem rossz befektetés. Elsősorban segélyszervezetekre, karitatív vállalkozásokra számít vevőként, de álma, hogy egy napon Afrika minden falujában legyen egy-egy OX.

Kommentek

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

Egészen félelmetes, ahogy elalszik a volán mögött a kamionos

Végig azt várod majd, hogy melyik autós lesz a szerencsétlen áldozata az elbóbiskoló kamionosnak.

Mit ér a Lada, ha nem segíti nosztalgia?

Sokak szerint a Lada eddig fogadtatása a Kádár-kor iránt egyesekben élő nosztalgiából fakad. A Vesta azonban egy új korszak autója, amit olyan embereknek mutattunk meg, akiknek ez pont olyan modern kori autó, mint az összes többi.

F1: Megmutatjuk Vettel kedvenc zenéit

Szokatlan playlisteket állítottak össze Sebastian Vettelel kapcsolatban, de a rádiós beszólásai alapján telitalálat a két lista.

F1: Torpedóval a fején indul az orosz pilóta

A hazai versenyére érdekes sisakfestést választott a Toro Rosso versenyzője, Danyiil Kvjat. A Vettel-balesettel viccel az orosz pilóta, torpedóval a fején versenyez majd.

Lengén öltözött hölgyek olasz autókra gerjednek

Az életet igenlő szenvedély, a nagy kanállal habzsolt élvezet minden valamire való olasz autóban megbújik, és az alábbi képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a hölgyek tisztában vannak ezzel a ténnyel. Hiába, egy Ferrari V8-as hörgése többet mond ezer szerelmes szónál.

F1: Megosztottak a pilóták az új fejvédőről

A héten eldőlt, hogy a glóriának nevezett fejvédő rendszer végleg süllyesztőbe kerül, helyette a pajzs névre keresztelt eszközzel kezdenek kísérletezni.

Franciaországban magára hagytak egy Lada-kereskedést, tele autókkal

Úgy tűnik, Franciaországban tényleg a kutyának sem kellett a Lada, egy komplett kereskedés áll évek óta elhagyottan, autókkal együtt.

TOP10: Halott márkák örökéletű szépségei

Biztos lehet benne mindenki, nem az ő szépségükön múlt gyártójuk megszűnése. Halott autómárkák egykori csodálatos alkotásaiból következik szubjektív válogatás.

Halálos baleset a veteránautó-versenyen

Egy pilóta meghalt, utasa pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor veterán Jaguarjuk fának ütközött egy amerikai túraralin.

F1: Meglepő dolgot mondtak a Mercedes-motorról

Sergio Perez, a Force India pilótája szerint a Mercedes motorelőnye eltűnt, csak a Hondát előzik biztosan a németek.

F1: Egyéves problémát oldhat meg a Haas

A fékekkel a tavalyi bemutatkozás óta küszködő Haas-csapat az Orosz Nagydíjnak új beszállító termékével vág neki.

F1: Túl kicsi a rajtszám? Nem indulhat az autó!

A Nemzetközi Automobil Szövetség megszigorította a rajtszámok és versenyzői nevek megjelenítésére vonatkozó előírásait, a Spanyol Nagydíjtól elvileg képesek lehetünk messzebbről azonosítani a pilótákat.

Eladja a Ducatit az Audi?

A hírek szerint a Volkswagen-csoport megkezdte az olasz sportmotor-márka eladásának előkészítését. A Ducati Ferdinand Piëch szíve csücske volt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.