Az olaszországi Misanóban, május 17-19. között megrendezendő idei első FIA kamionverseny-futamon állhat rajthoz a fiatal pilóta, a 16 éves Major Banedek. A tinédzser tavasszal egy francia tesztpályán próbálta ki először a B-motoros, 1500 lóerős, 5 és fél tonnás MAN teherautót, és kifejezetten jó hír, hogy nem csapódott falnak. 

Benedek a kora ellenére tapasztalt versenyzőnek számít, hiszen már kilencévesen gokarozott. Később személyautóval a Suzuki-kupán is megmérette magát, tavaly pedig ezüstérmes lett a kelet-európai Lotus-kupában. Való igaz, a kamionokat még szoknia kell, azonban a franciaországi tesztpályán futott tesztköröket tekintve tehetséges versenyzőnek tűnik. 

“Benedekben megvan a lehetőség, hogy legfiatalabbként rövid idő alatt pontszerző helyen végezzen. Az idei évet tanulásra szánjuk, de szeretnénk elérni, hogy 3 éven belül az EB-sorozat egyik élversenyzője legyen, aki stabilan dobogós helyezéseket ér el” – mondja Burkus Egon, a GFS Racing Team vezetője, Benedek mentora. A fiatal versenyzőnek azonban nemcsak a kamionversenyzésben, de még az iskolapadban is helyt kell állnia. A fiú ugyanis előrehozott érettségeit tesz informatikából, továbbá idén szeretné megszerezni a jogosítványt is.

“Természetesen minden futamon úgy indulok, hogy elsőként szeretnék célba érni, de ha a realitásokat nézzük, akkor kamionversenyzőként az első versenyhétvégéken a tapasztalatszerzés lehet a cél. Majd azokra építve, folyamatosan fejlődve, az, hogy mindig jobb és jobb helyen végezzek és közelebb kerüljek időben a toppilótákhoz, akik közül van, aki akkor kezdte kamionversenyzői karrierjét, mikor én születtem” -teszi hozzá Major Benedek.

Egyelőre a tapasztalatszerzés a cél, három éven belül azonban kiváló pilóta válhat a tinédzserből

A 2013-as FIA teherautó kontinensviadalon 10 helyszínen összesen 40 futamot rendeznek. Az Európa-bajnokság idei hivatalos nevezési listáján 21 versenyző található, köztük két hölgy is. A csapatbajnoksági címért ezúttal 8 csapat 16 pilótája száll harcba. Az Oxxo csapatot Kiss Norbert és Major Benedek képviseli három kamionnal, melyek jelenleg még a festőműhelyen vannak. A többnapos versenyeket hazánkhoz legközelebb július elsején tekinthetik meg az érdeklődök, ekkor ugyanis a Szombathelytől 120 kilométerre lévő ausztriai Spielbergben állnak rajthoz a kamionok.