Megkérezett a csuklós Volvo hibrid

Volvo 7900

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.04.25. 12.00

A svéd gyártó elkészítette a 7900-as hibrid változatát. A típus egyszer talán idehaza is készülhet.

Az új csuklós Volvo 7900 hátsó részében 5 literes, Euro 6-os szabványú, 240 lóerős dízelmotor és 150 kilowattos erőforrás található. A gyártó tájékoztatása szerint a jármű nitrogénoxid-kibocsátása 87 százalékkal-, további károsanyag-kibocsátása pedig 50 százalékkal kevesebb a korábbi Euro 5-ös erőforrásokhoz képest.

Az akkumulátorokat trükkösen a második tengelyhez közel helyezték el, ennek köszönhetően a 18 méter hosszú jármű súlyelosztása aránylag egyenletesre sikerült. A megoldás eredményeképpen sikerült a férőhelyek számát növelni. A jármű így 154 utas szállítására alkalmas, mely 4 hellyel több a korábbi dízel változathoz képest. Emellett meg kell említeni, hogy a most bemutatott hibrid 7900-asban új fejlesztésű rendszer áll rendelkezésre a fűtés és a légkondicionálás működtetésére.

Az autóbusz utasterében összesen 34 ülőhely és 120 állóhely található

A többi Volvo gyártmányhoz hasonlóan a csuklós 7900-as egy párhuzamos változat, melyben az elektromost és dízelmotort együttesen, vagy akár külön-külön is igénybe lehet venni az autóbusz hajtásához. A buszmegállókba való beálláshoz például csendesebb, füstmentesebb üzemet biztosít az elektromos erőforrás. Ahogy a hasonló technikát alkalmazó buszok, úgy ennek a járműnek a hajtásrendszere is akkumulátorokban tárolja el a fékezéskor felszabaduló energia egy részét. A technológiának köszönhetően az autóbusz 30 százalékkal kevesebb üvegházhatású gázt bocsát ki a dízel üzemű modellekhez képest.

2010 óta a svéd gyártó több mint ezer hibrid üzemű autóbuszt értékesített összesen huszonegy országban. A nemrég bemutatott változattal teljessé vált a Volvo hibridkínálata. A 7900-as típus szóló és csuklós változatánál, sőt, a B5LH emeleteshez is elérhető lesz az alternatív hajtás.

A második ajtónál lévő peronon kerekesszékes utas biztonságos elhelyezésére is lehetőség van

Könnyen lehet, hogy a közelmúltban megkötött Volvo-Rába megállapodásnak köszönhetően akár Győrben is történhet ennek a típusnak a végszerelése. Ennyire persze még nem érdemes előrerohanni, de a két cég tárgyal arról a lehetőségről, hogy idehaza készüljenek a Volvo 7900-as és 8900-as városi-elővárosi járműcsaládjába tartozó példányok.

Kommentek

  • Steppenwolf

    Jó, ha hozzászoktok, mert jövő évtől szép lassan az utcakép szerves részei lesznek az ilyen 7900-as Volvók.
    Nekem amúgy személy szerint ennek a beltere sokkal jobban bejön, mint az új BKK-s Citaroké.

Ezzel a busszal új értelmet nyernek az éjszakai utazások

A Neoplan Skyliner hálóbusszal egészen más értelmet nyernek az éjszakai utazások. Sör és üdítő a hűtőben, a diszkrécióról pedig a kisfüggönyök gondoskodnak.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

Hazatért végre az utolsó Ikarus

Tizenöt évig szolgált külföldön a magyar ritkaság, de most már végleg itthon marad.

F1: Ilyen, amikor Verstappen trollkodik

Max Verstappen rajongói csak egy életnagyságú bábúval akartak fotózkodni, de a függöny mögött bujkált az igazi is.

F1: Apucival motorozott a kis Räikkönen – fotó

Nem lehet elég korán kezdeni…

Megújult a legfiatalosabb Lexus

Még frissebb megjelenés, még gazdagabb technológiai tartalom, még teljesebb körű biztonsági arzenál a Lexus NX kínálatában.

A fehér oldalfalú abroncsok gyártása valódi kézműves meló

Öreg autókra új abroncs, avagy a veteránosok igényeit is ki kell szolgálni.

F1: Hamilton már nem is emlékszik Rosbergre

Lewis Hamilton végleg lezárta magában azt a fejezetet, amely a Nico Rosberg elleni, házon belüli csatájáról szólt.

F1: Kubica nem zárja ki a második debütálást

Robert Kubica egyre nyíltabban beszél arról, hogy újra megpróbálkozik a Forma-1-gyel.

Finom kis KRESZ-anomáliára bukkantunk Budapesten

Tudod mi az a három úttestű út és hogy hol van ilyen? Mutatjuk.

F1: A szabad gumiválasztást el lehet felejteni!

A Pirelli motorsportfőnöke azt mondja, kizárt, hogy teljesen a csapatokra-pilótákra bízzák, ki milyen gumit használ a versenyhétvégéken.

Csökken az üzemanyagok ára

Szerdán megáll az üzemanyagok árának emelkedése, a benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz.

Ősszel jön az 1000 lóerős Mercedes hibrid!

Szeptemberben mutatja be eddigi legextrémebb autóját a Mercedes-AMG. A Project One több mint ezer lóerős lesz.

F1: Átírhatják a túl szigorú motorszabályt

A Forma-1 szabályait előkészítő Stratégiai Munkacsoport mai ülésén lazíthatnak egy motorszabályon, emellett a Honda hóna alá is nyúlhatnak a riválisok.

KRESZ-oktatás, amire régóta vártunk

Ez a két videó a legkisebbeknek tanítja meg a KRESZ alapjait, és ennek nagyon örülünk.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.