A német gyártó 2012-ben összesen 550 370 darab járművet értékesített, mely 4,1 százalékos bővülést jelent a 2011-ben eladott 528 900 haszonjárművel szemben. A forgalom 5,2 százalékkal nőtt, ugyanis míg két évvel ezelőtt 8,985 milliárd eurós- (2634 milliárd forint), addig tavaly már 9,450 milliárd eurós (2770 milliárd forint) bevétellel számolhatott a Volkswagen. Működési eredménye viszont 6 százalékkal csökkent, ennek megfelelően a 2011-es 449 millió euróról (133 milliárd forint) 421 millióra (123 milliárd forint). Ez a nehéz piaci eredmények ellenére ez a második legjobb érték.

‘Háttérben a nyugat-európai adósságválsággal, amely az előző év folyamán mindvégig nagyban befolyásolta a könnyű haszonjárművek piacának alakulását, ez több mint kielégítő eredménynek számít. Az egyes modellsorozatok közül az Amarok és Crafter értékesítése mutatott átlag feletti növekedést, míg a Caddy és a T5 kismértékben előző évi volumene alatt produkált. Az Amarok pedig a tavalyi év során egyértelműen a Volkswagen Haszonjárművek értékesítési növekedésének motorjául szolgált’
– emelte ki Dr. Eckhard Scholz, a Volkswagen Haszonjárművek igazgatótanácsának szóvivője.

Az Amarok értékesítése világszerte 27 százalékkal, összesen 84 100 darabra nőtt (2011:66 400). A Crafterekből tavaly 49 200-at adtak el, 24 százalékkal többet, mint 2011-ben (39 700). A T5 sorozat viszonylag szerény növekedést ért el, ugyanis 2,9 százalékkal többet, összesen 160 300 darabot értékesítettek ezekből a típusokból 2011-hez képest (155 800). Ugyanakkor a Caddy forgalma 5,9 százalékkal, a Saveiro családé 2,3 százalékkal csökkent. Míg előbbiből két évvel ezelőtt  160 600-at vásároltak, addig tavaly már csak 151 100-at. Utóbbiból 2011-ben 81 200 darab talált gazdára, 2012-ben viszont már csak 79 400-at értékesítettek.

Az eladások motorjának főként a kelet-európai és a dél-amerikai, továbbá a csendes-óceáni térség piacai tekinthetők. Érdekesség, hogy a gazdasági nehézségekkel küszködő Kelet-Közép-Európában 14,2 százalékkal több járművet, összesen 41 700 darabot adtak el a wolfsburgiak 2011-hez képest, amikor 36 500 darab új haszonjárművet értékesítettek. A legizmosabban az ázsiai/csendes-óceáni térség piaca fejlődött, itt ugyanis 61,9 százalékkal több jármű talált gazdára az egy évvel korábbihoz képest. Ennek megfelelően a 2011-es 16 700 darabos járműről 19 700-ra nőtt az értékesített haszonjárművek száma 2012-ben.

A Crafterekből tavaly 24 százalékkal adott el többet 2011-hez képest a Volkswagen

Jelentős visszaeséssel főként a nyugat-európai piacokon kellett a Volkswagennek számolnia: ebben a térségben ugyanis 1,8 százalékkal csökkentek az eladások. Míg 2011-ben 289 800 darabot, addig tavaly már csak 284 300 darab járművet értékesített a német gyártó. A csökkenés a hazai pályának számító német piacon is jelentkezett, itt 1,6 százalékkal zsugorodtak a márka eladásai.

Ezzel egyidejűleg a márka sikerrel bővítette piaci részesedését, így a Volkswagen Haszonjárművek a kisáruszállítók, transzporterek és pick up-ok értékesítésének 18,3 százalékos részesedésével nem csupán megszerezte a 2012-es európai új forgalomba helyezési statisztika első helyét, hanem 1,7 százalékpontnyi növekedéssel tovább erősítette pozícióját.