Kívülről diszkrét, belülről pedig jóval a felső kategóriás furgonok fölött jár az a Sprinter L5-B, amelyet a Lexani Motorcars alakított át úgy, hogy felkeltse az olyanok érdeklődését, akiknek nem nagyon nem mindegy, hogyan utazik a rakomány egy furgon platóján.

A ‘pimp my ride’ -szerű jármű utasterét úgy alakították ki, hogy négy, egymással szembe néző bőrülést szereltek be egymástól egyenlő távolságra. A jármű hátsó részén pedig egy kényelmes ágyat helyeztek el. A belülről teljesen felturbózott jármű ára 292 ezer dollárnál (62,6 millió forint) kezdődik, mely talán nem is tekinthető olyan magasnak, ha szemezgetünk a felszereltségből.

A járműhöz érintőképernyős vezérlőegység is rendelhető

A kellemes és elegáns kárpitozású furgonban 117 centiméteres LED TV, belső telefonrendszer, 1000 wattos Alpine audió rendszer, PlayStation 3 és luxus bárpult is található. Mindez persze nem minden, hiszen a járműbe wifit, videó konferencia rendszert, iPadot, iMac-et és 24 karátos aranyból készült redőnyöket is beépítettek.

Az utazási komfortot javításához az ülésfűtés és a masszírozófunkció is nagymértékben hozzájárul. Ha mindez nem lenne elég, akkor, némi pluszpénzért  műholdas rendszer és érintőképernyős multifunkcionális vezérlő egység is rendelhető. Jobban mondva minden, amit csak ki tudunk fizetni.