2013. január 1-étől forgalomba állnak – a közelmúltban a BKV által vásárolt – használt Mercedes Citaro és Volvo 7700-as autóbuszok. Ennek köszönhetően annyi alacsonypadlós jármű áll majd rendelkezésre, hogy lehetőség lesz szinte minden vonalra biztosítani a kerekesszékesek, illetve a babakocsival utazók számára az akadálymentesített közlekedést. Ettől függetlenül korántsem lesz minden vonal kizárólag alacsonypadlós.

Az újonnan forgalomba álló 38 darab Volvo 7700 a BKV Kelenföldi telephelyére kerül. Ezek a járművek jellemzően a budai, illetve a pesti belvárosi területeken állnak forgalomba. Az immár teljes körűen honosított 31 darab Mercedes Citaro pedig a BKV Óbudai telephelyének állományát gazdagítja majd, ebből kifolyólag jellemzően az óbudai és újpesti vonalakon állnak forgalomba. A budai, illetve a belvárosi területekről felszabaduló, IK 412 típusú autóbuszok pedig átkerülnek a pesti autóbusz telephelyekre.

Hűvösvölgyben a 63-as és 157-es, Óbudán és Békásmegyeren a 118-as, 143-as, 186-os és 243-as, Rózsadombon 191-es, míg Törökbálinton a 140-es vonalon lesznek alacsonypadlós autóbuszok. Januártól már csak néhány, jellemzően kiegészítő járaton nem lesz elérhető az akadálymentesített szolgáltatás: 39-es, 100-as, 121-es, 150E, 172E, 174-es és 225-ös, szólóbuszokkal üzemeltetett, illetve a 30-30A-230, a 45-ös, 169E, 233E és 239-es, csuklós buszokkal kiadott viszonylatokon. Néhány vonal esetében már folynak az előkészületek, így a 45-ös és a 169E járatokon február 1-jétől alacsonypadlós autóbuszok jelenhetnek meg az átcsoportosításnak köszönhetően. A 30-as autóbusz-család vonalain a 150 db új autóbusz 2013 tavaszi érkezését követően valósul meg az akadálymentes közlekedés.

A Volvók a Kelenföldi Garázshoz kerülnek, ennek köszönhetően főként a dél-budai vonalakon láthatjuk őket viszont

A fenti vonalak mellett a midibuszokkal kiszolgált vonalakon (16-os, 16A, 27-es, 116-os, 203-as, 203A, 237-es és 251-es járatok) csak új járművek érkezését követően nyílik majd lehetőség az alacsonypadlós autóbuszok közlekedtetésére. A midibuszok lecserélése érdekében a BKK már megkezdte a közbeszerzési eljárás előkészítését.

Persze, ha korábban nem semmisíti meg a Közbeszerzési Döntőbizottság az eredményes miditendert, akkor már réges-rég modern, hazai gyártmányú S91-es típusú autóbuszokkal utazhatna ezeken a vonalakon a fővárosi utazóközönség. Mint ismeretes, 2011 februárjában a KD helyt adott a Vértes Volán Zrt. beadványának, miszerint a BKV nem vizsgálta meg a tenderen győztes Orangeways kirívóan alacsony ajánlatának megalapozottságát.