Nem véletlen, hogy a Frankie Oxxo Truck Racing Team és az MAN közös sajtótájékoztatóját az etyeki Korda Filmstúdióban rendezték, a szervezők ugyanis az olcsóság helyett nagy hangsúlyt fektettek az eleganciára, legalábbis annak hiteles látszatára. Az ízlésesen berendezett raktárépületet oly módon pakolták tele, mintha az lett volna a cél, hogy a Hungexpo bármelyik szakkiállítását felülmúlják. Ugyanakkor a felállított cateringes asztalok mennyisége egyértelműen jelezte, ezt a sajtótájékoztatót bizony nagyobb vendégseregre tervezték. Úgy látszik, hamar körbejárt a pletyka, hogy nem lesz itt a várva várt versenykamion, amely miatt tulajdonképpen az egész sajtótájékoztató létrejött.

A táncos lányoknak mindenki örült

A három teherautó közül ugyanis még egy sem készült el, de legalább az egyik karosszériáját, vagyis annak darabjait már meg lehetett tekinteni. Egy webkamera segítségével lebonyolított élő kapcsolás alapján annyi azért kiderült, hogy a járművek közel állnak ahhoz, hogy hamarosan önerejükből hagyják el a szerelőcsarnokot, de az biztos, hogy a szezonnyitó török futamon nem indul a cseh-magyar-orosz felállású istálló. Az MAN és az Oxxo ettől függetlenül mindent megtett, hogy kárpótolja a jelenlévőket, ezért bemutatták, hogy ha önerejéből erre nem lenne képes, akkor hogyan húzzák el akár foggal is a második olasz futamra versenykamionjaikat.

A nehéz helyzetek persze a FIA Európa-bajnokságokon sohasem voltak ismeretlenek, hiszen a versenykamionok küzdelme tulajdonképpen olyan, mint egy komolyabban vett pankráció, ahol igazi tömegek küzdenek egymás ellen. Ilyen találkozásokkor olyan durva ütközések is előfordulhatnak, amelyeket jó, ha ép bőrrel és fogakkal úsznak meg a pilóták. Nem mindegy tehát, hogy milyen konstrukcióval indul az energiaital-gyártó cég által is szponzorált csapat.

Bakó Csabával több, mint egy hónapig törtük a fejünket az új tehergépkocsiról. Hosszú idő volt mire idáig eljutottunk – jegyezte meg Éder Attila, aki már évek óta foglalkozik kamionépítéssel.

Jelen volt még: EfficientLine 1

Az egyre jobb helyezéseket elérő Oxxo team pedig nagyhalat fogott. Vagy talán a nagyhal fogta ki őket? – Az MAN büszke arra, hogy egy ilyen csapattal működhet együtt, és a legszorosabb együttműködés mellett minden támogatást megad a szakmai stábnak – jelentette ki Reinhard Faderl, az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója. A német kamiongyártó hazai képviseletének első embere kiemelte, hogy vannak olyan fejlesztések, amelyeket nem elsősorban az ügyfeleken szeretnének tesztelni, hanem inkább az erre sokkal alkalmasabb versenysportban kísérleteznek velük.

A Bamakót is megjárt MAN kamion

Az MAN Evo 012/one névre keresztelt projekt egyébként nagy dobás lehet az Oxxo csapat számára, hiszen a német gyártó most már A-kategóriás motorokkal és nagyon fejlett, az utcai terepre szánt kamionokkal megegyező műszaki tartalommal szolgálja ki a közép-európai pilótahármast. A kamionokat egy D 2676RT típusú 846 kW-os, 1150 lóerős motorral szerelik, melyekkel 160 km/h-nál gyorsabban nem lehet hajtani. A leszabályozás FIA előírás, ahogyan a jármű tömege is, ennek köszönhetően az új MAN versenygépek nem lehetnek könnyebbek 5500 kg-nál.

Vigyázz hova lépsz Jani, mert akár az olasz futam is ugorhat!

Vigyázz hova lépsz Jani, mert akár az olasz futam is ugorhat!


A cseh Ladislav Krenek által készített dizájn kialakításánál a fő szempont a megfelelő aerodinamika volt. A versenykamionokat cseh és magyar mérnökök, továbbá az MAN szakemberei közös munkával tervezték. Az idei FIA Kamion Európa-bajnokságnak három versenykamionnal és három sofőrrel vág neki a Frankie Oxxo Racing Team. Név szerint a cseh FIA ETRC toppilóta Frankie Vojtisek, az Európa Kupa győztes orosz Alexander Lvov és a magyar Kiss Norbert, a tavalyi év felfedezettje ülhet a vezetőfülkébe, hogy akár az első három közé is feltornázza az összesített pontversenyben a közép-kelet-európai istállót. Tavaly a csapatbajnokságban összesen 221 pontot gyűjtött az Oxxo, mellyel az ötödik helyet tudták megszerezni.
Mivel mindhárom pilóta technikailag teljesen megegyező kamiont fog vezetni, és egymásra maximálisan figyelve, egyenlő feltételekkel vágnak neki a 2012-es szezonnak, így csak saját ügyességükön múlik majd, hogy ki végez előrébb a bajnoki rangsorban.

A Oxxo Racing Team báziskamionja

Az Európa-bajnokság versenynaptárában ugyan 11 helyszín szerepel, azonban a jövő hétvégén Isztambulban megrendezendő viadalon még nem állnak rajthoz az Oxxo kamionjai, mivel az alkatrészek szállítása egy baleset miatt késedelmet szenvedett. Ezért a Frankie Oxxo Racing Team várhatóan a május 19-20-i hétvégén, Olaszországban teljesíti majd első versenyét, ahol a Misianóba kilátogató érdeklődök először találkozhatnak majd azokkal a gépekkel, melyekről egyelőre csak hallani lehet. Persze, ha azt vesszük, már ez is egyfajta siker.