A Renault Trucks 2005 óta egyike azoknak a francia vállalatoknak, amelyek elsők között hoztak létre stresszfigyelő szolgálatot. A szolgálat megalakítása óta már negyedszer végeztek felmérést a személyzet körében, melyek eredményeiről a lehető leghamarabb tájékoztatták a vállalat azon ágazatainak vezetőit, ahol változtatások látszottak szükségesnek. 2010 és 2011 között a stresszmegelőző terv közel ezer vezető és szociális partner vállalat- és folyamatspecifikus képzését tette lehetővé, melynek köszönhetően a Renault Trucks 2011-ben elnyerte a tulajdonos, AB Volvo csoport “Egészség, biztonság és jólét a munkahelyen” elnevezésű díját.

A Renault Trucks minden ötödik munkavállalója nő.

Emellett hároméves vállalati megállapodás született arról, hogy új munkaerő felvételekor, a képzéseken, a szakmai előrelépésekkor, valamint a szakmai élet és a családi kötelességek összeegyeztetésekor megteremthessék a nemek közötti jobb szakmai egyensúlyt. A megállapodás értelmében minél inkább igyekeznek kiegyensúlyozottabbá tenni a nemek arányát azokban a munkakörökben, ahol a nők vagy többségben, vagy túl kevesen vannak. 2011-ben az összes újfelvételes dolgozó 33 százaléka volt nő, míg vezetői pozíciók esetén arányuk 28 százalék körül mozgott. 2007 óta 17,4-ről 20 százalékra nőtt a nők száma a teljes alkalmazotti tömegen belül, ami évente egy százalékkal tovább emelkedik. Vezetői szinten ez az arány 2011-ben változatlanul 22 százalék maradt.

A vezetők között 22 százalék a nők aránya.

A fogyatékkal élők munkahelyi beilleszkedésének érdekében 2010-ben a Renault Trucks újabb vállalati megállapodást írt alá a reprezentatív szakszervezetekkel, amivel tovább segítik ezen munkavállalóik beilleszkedését, képzését, karrierkövetését és munkaviszonyban tartását.

A Blainville-sur-Orne-i gyár teljes környezetvédelmi átvilágításon esett át.

A munkavállalói mellet a környezetre is igyekszik odafigyelni a Renault Trucks, ezért 2011-ben mindenre kiterjedően felmérést készített a teherautófülke-gyártással és középkategóriás haszonjárművek összeszerelésével foglalkozó, normandiai, Blainville-sur-Orne-ban található üzemük üvegházhatású gázainak kibocsátásáról. A felmérésből kiderült, melyek a főbb szán-dioxid-kibocsátási források, valamint hogy milyen mértékben segített csökkenteni a kibocsátást a gyártóeszközök elmúlt években történt korszerűsítése. Így például a festőfülkék műhelyének 2010-es felújításának köszönhetően évente 6500 tonnával kevesebb széndioxid jut a légkörbe. De más gyárakban is történtek környezettudatos fejlesztések: a lyoni telephelyen átadott új présműhelyt például úgy alakították ki, hogy kisebb legyen az erőforrás igénye, többek között egy olajszivárgás-észlelő rendszernek köszönhetően. Az üzemet korszerű és energiatakarékos berendezésekkel szerelték fel, optimalizálták a világítást és a hulladékgyűjtő területet, valamint korlátozták a műhelyekben a zajkibocsájtás mértékét.

A Renault Premium Distribution Hybrys Tech immár sorozatgyártásban készül.

Az alkalmazottak és a gyárak végül mégis csak teherautókat gyártanak, így több éves tesztelés után a Renault Trucks 2011-ben megkezdte az alternatív energiával működő teherautók, a 100 százalékig elektromos Renault Maxity Electrique és a dízel-elektromos meghajtású Renault Premium Distribution Hybrys Tech sorozatgyártását is, mialatt tovább forgalmazza földgázüzemű járműveit, például a Renault Premium Distribution GNV-t. Nagy áruházláncok képviselői, élvonalbeli szállítókkal karöltve helyezték üzembe ezeket a járműveket, miközben bekapcsolódtak a kutatási és fejlesztési munkákba is. E folyamat kiemelkedő eseményeként 2011 szeptemberében a Renault Trucks egy kísérleti járművet adott át a francia Carrefour csoportnak: egy 16 tonnás Renault Midlumot, amely a világ legnagyobb, teljesen elektromos hajtású áruszállító teherautója.