A Mitsubishi Japánban megkezdi az új MINICAB-MiEV nevű elektromos hajtású mini-haszonjárművet, amely a cég következő generációs termékcsaládjának második tagja. Az első az i-MiEV személyautó volt.

A jármű a belsőégésű motorral szerelt MINICAB modellen alapszik, a már létező karosszériába építették a környezetkímélőbb elektromos hajtást. A villanymotor 41 lóerős maximális teljesítményre képes, míg nyomatéka 196 Nm. A jármű két különböző méretű lítiumion akkumulátorral választható, amely befolyásolja a hatótávolságot, illetve a terhelhetőséget, persze egymással ellentétesen.

A 10,5 kWh-s akkumulátor 100 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé, míg a 16,0 kWh-s változattal akár 150 kilométer is megtehető. Ugyanakkor előbbi 350 kilót vihet, míg a másiknál 200 kiló a terhelhetőség. A kisebb akkumulátor 3,5, a nagyobb 7 óra alatt tölthető fel hagyományos konnektorról száz százalékosan, de gyorstöltővel 15, illetve 35 perc alatt elérhető a 80 százalékos szint.

A Mitsubishi 2009-es bemutatása óta több mint ötezer darabot értékesített az i-MiEV személyautókból Japánban, és a PSA Peugeot Citroën csoporttal való együttműködéssel együtt összesen mintegy 17 ezer darabot szállított le eddig. Nem kétséges, hogy az elektromos áruszállítókra is lehet kereslet.

Felszereltségi szinttől függően az új modell javasolt kiskereskedelmi ára 2,4 millió jen (6,9 millió forint) és 2,971 millió jen (8,5 millió forint) között lesz adókkal együtt, támogatások nélkül.