2011. január elsejétől a 7500 kg-ot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsikkal és vontatókkal az azonos irányban két forgalmi sávval rendelkező magyarországi autópálya- és autóútszakaszokon reggel 6 és este 22 óra között tilos lesz előzni. A KRESZ módosítása a Magyar Közlöny legutóbbi számában jelent meg.

Ha egy kamion az alacsony sebességkülönbség ellenére egy másik előzésébe kezd, hosszú perceken és kilométereken át eltarthat, amíg végre elé tud kerülni. Eközben a két jármű mögött számos gyorsabb autó torlódik fel, és kényszerül végigvárni a nehézkes, sokszor indokolatlan és nemegyszer veszélyes manővert. A kormány e kockázatos gyakorlat visszaszorítása érdekében vezeti be az előzési tilalmat a tehergépkocsik egy körére, mintegy 1200 kilométernyi útszakaszra, a nappali órákra.

A módosítás arra is kitér, hogy az érintett járműveknek olyan követési távolságot kell tartaniuk, hogy közéjük legalább egy, szintén a tilalom hatálya alá tartozó járműszerelvény biztonságosan besorolhasson. A jogszabályi tilalom a háromsávos utakra (pl. M1, M3 több kapaszkodósávos szakasza, M7 Székesfehérvár-Budapest irány) nem terjed ki.

A szakemberek várakozása szerint a változtatás nyomán a gyorsforgalmi utakon csökkennek az eljutási idők, nő a haladási sebesség az előzősávban, mérséklődnek a baleseti kockázatok.