Nagyon nagycsaládoknak: FIAT Scudo

Használt autó: Citroën Jumpy-FIAT Scudo-Peugeot Expert

Szerző: Földes Attila levél küldés 
Dátum: 2014.03.02. 07.00

Vajon elég 90 lóerő a Fiat kilenc személyes kisbuszának és töltelékének mozgatásához?

Röviden – FIAT Scudo 1,6 Multijet 90 LE

Mi ez?

Teherautóból készült, kompakt méretű kisbusz.
Mit tud? Irgalmatlan nagy.
Mibe kerül? Újonnan a listaár 5,3 és 9,3 millió forint közötti. Akciósan a kétliteres dízellel ez lemegy 6,7 millió forintig, a használtak kétmilliótól felfelé kaphatók.
Kinek jó?  Nagyon nagycsaládok ideális mindenese.

A FIAT Scudo – Peugeot Expert Tepee, Citroën Jumpy -már egyáltalán nem friss modellek, már bő negyvenezer cikkel ezelőtt is írtunk róluk teszteket, Scudóból pedig már több is járt nálunk, akár síelni, akár hegyet mászni indultunk velük, vagy éppen ukrán cimborákkal töltöttük meg az utasteret, nem okoztak csalódást. Ült már benne két család, illetve népes hegymászó brigád is, a hozzájuk tartozó mázsányi kiegészítőkkel. Legutóbb a három gyerekülés, illetve a kölkökhöz tartozó felszerelések tették próbára a Scudo tudását. Bár a járgányt az importőrtől kaptuk, a 30 ezer kilométeren túli futásteljesítmény miatt a kilencüléses FIAT Scudo simán belefér a használt autó kategóriába. 

Nem mai darab, de egyáltalán nem látszik rajta a kor

Külső

Feljebb már írtuk, a Scudo nem mai csirke. A mostani, második generáció 2007-es bemutatása óta a Scudo – és természetesen francia rokonai – nem sokat változtak. A forma nem nagyon kopott meg, még ma is teljesen vállalható. Kisbuszhoz képest gömbölyded, csinos darab, nyoma sincs benne az ipari jelleget adó derékszögeknek. Bent már szomorúbb a helyzet, a lassan 8 éves dizájn, hangulat felett már eljárt az idő. 

Belső

Sokszemélyes, kisbusz-szerű járgánynál teljesen jogos kívánság a két darab tolóajtó. Így jóval gyorsabban lehet feltölteni, vagy kiüríteni a kocsit. Szóval a két tolóajtó jó dolog, de az butaság, hogy a második üléssor háttámlának előrehajtásához, csak az egyik oldalra szereltek kallantyút. Tehát nem érjük el mindkét ajtóból. Utastere még ebben az alapkivitelben is kulturált, kellemes hely, nyoma sincs a nyomasztó, szűk munkásbuszhangulatnak. Mindenkinek saját, teljes értékű ülése van – kivéve talán az első sor középső ülését, amely a váltó miatt valamivel kényelmetlenebb a többinél – a szélsők Isofix-es rögzítőfülekkel is rendelkeznek. 

Szellős, világos utastér, remek kilátással

Biztonság:

undefined
Bár a Scudo termetes jószág, a törésteszteken ez mégsem jelent egyértelmű előnyt, a háromcsillagos eredmény nem túl fényes. Az elöl ülők térde és combcsontja van veszélyben, oldalról érkező ütközésnél pedig a mellkas kaphat nagyobb terhelést és a fej is nagyot csapódhat. A ráfutásos balesetek ellen sem véd túl jól a fejtámla.
Így törik a FIAT Scudo:

Hogy tartja magát?

30 ezer kilométer ugyan nem túl sok, de az intenzív használat ennyi idő alatt már hagyhat nyomot egy autón. A Scudo jól tartja magát – igaz, a 30 ezres szerviz csak mostanában lett aktuális – szerkezetileg nem sok jele van az elmúlt éveknek. Mindössze az egyik tolóajtó jár nehezebben a kelleténél, és a belső, nem megfelelően rögzíthető szőnyegek viseltesebbek a vártnál. 

Egyszerű, érthető darab a kiloméreóra

Szerviztapasztalatok:

Mivel a Jumpy-Scudo-Expert trió alapjában véve teherautónak készült, elég robusztus felépítésű és tartós jármű. Mind az érdi FIAT Szabó, mind a Peugeot Gablini M3 szakemberei kedvező tapasztalatokról számoltak be az ikrekkel kapcsolatban.
Egyedül a fékbetéteket és a féktárcsákat kell viszonylag gyakran cserélni. Városban nyüstölt darabokban 30 ezer kilométer megtételével elkophatnak az első fékbetétek és a második betétcserekor, 60-70 ezer kilométer táján a tárcsákat is cserélni kell. A FIAT-hoz az első fékbetét-garnitúra ára 35 000 Ft, az első féktárcsa darabonként 40 000 forintos alkatrész.

Kétféle tengelytávval is rendelhető, ez éppen a rövidebb

A futóműben a szélső lengőkargömbfej cseréjére kell költeni, erre viszont elég sokat. Mivel a gömbfej csak lengőkarral együtt cserélhető, a kettő ára 65 000 Ft körül van. A gömbfejet fel is lehet újíttatni, de ez nem biztos, hogy olcsóbb annyival, amennyivel kevesebbet megy el vele az autó. A gyári gömbfejjel az autó kibír újabb 100 000 kilométert. A csere munkaideje egy óra, ennek ára szervizenként eltérő, és hozzá kell számolni a gömbfejcseréhez egy futóműállítást.
Az 1,6 és a kétliteres dízelmotornak egyformán egy év/30 000 km a szervizperiódusa. Aki félmillió kilométert vagy még többet tervez megtenni az autóval, annak érdemes ezt az intervallumot 20 000 kilométerre csökkenteni. A tapasztalatok szerint a motor bőven meghálálja a sűrűbb olajcserét.
Ebben a típusban az 1,6 literes dízelmotornak nagyobb az olajtöltete, mint a személyautókban. Talán ez az oka annak, hogy itt nem jellemző a turbófeltöltő olajcsövében lévő olajszűrő szita eltömődése, amelynek következtében a kellő kenés nélkül maradó turbó elromlik.

Az ötfokozatú váltó nagyon rövid az autópályás tempóhoz

Mindkét motorváltozatban 180 000 kilométer a vezérműszíj-csereperiódusa, ez vízpumpacserével együtt 120-130 000 forintba kerül, kedvezmények nélküli áron. 2011-ben az Euro 5 károsanyag-kibocsátási szabvány érvénybe lépésekor ezek az autók is részecskeszűrőt kaptak. A DPF-et 120 000 kilométerenként kell feltölteni adalékkal, a részecskeszűrőt 240 000 kilométer megtétele után kell ellenőriznie a márkaszerviznek.
Az injektorok jól bírják, hallani a gyári befecskendezőkkel 400-500 ezret elfutó autókról. Ha a motor egyenetlenül jár, érdemes bevizsgáltatni őket. A ki-beszerelésés és a bevizsgálás díja 50-60 000 Ft. Egy befecskendező cseréje gyári pótalkatrésszel nagyjából 125 ezer forintos tétel, de nem jellemző. 
Vásárlás előtt mindenképp érdemes állapotfelmérésre elvinni az autót. Ez a másfél órás munka nagyjából 11-13 ezer forintba kerül. Érdemes áldozni rá, mert a behozott autók külföldi szervizmúltjának lekérdezését is tartalmazza a törésnyomok felderítésén, a fékhatásmérésen és a lengéscsillapítók mérésén kívül.

Baloldalon a kézifék. Szokni kell, de így legalább van hely az első sor közepén is

Raktér

A FIAT Scudo csomagtere nem kifejezetten hatalmas. Érthető, a harmadik üléssor mögé már nem fért túl sok liternyi levegő. Cserébe az üléssor kiszedhető, így ha inkább csomagokkal, mint úti társakkal kell megtölteni a hátsót, az is kényelmesen megoldható, a teljesen sík padlójú kocsiban. Nem mellesleg az ülések alatti terek sem vesznek el, oda is kényelmesen lehet pakolni, és az ajtózsebekben, kesztyűtartóban, vagy a szélvédőnél kezdődő macskapadláson is rengeteg hely van.
Igen, ezek mind elférnek a kocsiban, a már bent lévő két másik gyerekülés mellett:
Nagyon nagycsaládoknak: FIAT Scudo 2
Örök vita tárgya, hogy a kétfelé, vagy a felfelé nyíló csomagtér ajtó a praktikusabb-e. Mint sok minden más, ez is nézőpont kérdése. Én a kétfelé nyíló ajtókat kedvelem, mert nem nehéz felemelni, nem verem bele a fejemet, illetve a tömött csomagtartóból nem hullik ki minden azonnal, amikor kinyitom az ajtót. De bepakolásnál is könnyebb úgy rámolni, hogy az egyik becsukott ajtószárny mögé halmozzuk a cuccokat. Az, hogy a felfelé nyíló ajtó rámolás közben megvéd az esőtől, nem érdekel. Nem pakolok esőben. Vagy összeszorított fogakkal tűröm a nyakamba csorgó csapadékot.
Így nyeli el a FIAT Scudo a három gyerekülést, plusz egy mózeskosarat, gyerekágyat, babakocsit, három felnőtt és három gyerek egy heti cuccát, síléceket, miazmást:
Nagyon nagycsaládoknak: FIAT Scudo 3

Motor

Elérkeztünk az ezer kilométeres autósztrádás utazás legfájóbb pontjához. Az 1,6 literes, 90 lóerős Multijet dízelmotor nem erre a pályára született, sokkal inkább városi környezetben érzi magát otthon. 130-cal már kényelmetlen vele utazni, ilyenkor a kis dízelmotor 3700-as fordulatszám körül visít, ami leginkább a csupán ötfokozatú váltónak tudható be. Egy hatodik elférne benne, bár meglehet az olaszok úgy gondolták, a 90 lóerős motor más úgysem tudna mit kezdeni azzal az áttétellel, így nyugodtan kihagyhatják. Illetve dehogy olaszok, hanem franciák. A 807-es alapjaira épülő Scudót a franciák gyártják, ugyanabban a gyárban, ahol a Toyota Proace is készül. Cserébe az olaszok a PSA-nak Boxert és Jumpert szállítanak.

Igazi, kényelmes ülések a legutolsó sorban is

A sivalkodás nem annyira bántó, nyilván a motor is bírja, de jó szívvel nem tudtam végig szőnyegbe taposni a gázpedált. Így inkább beálltunk a nagyjából 110-es tempóra, amit végül a benzinkúton a 7,3 literes fogyasztással hálált meg a járgány. Ez igazából se nem sok, se nem kevés, emlékeim szerint az erősebb, nagyobb motoros, kétliteres változattal 6 liter körül is megúszható egy hasonló turné. 
A spritmonitor.de adatai szerint az 1,6-os, 90 lóerős FIAT Scudo tulajdonosok 6,7 és 8,15 liter körül tankolnak az autóikba, így a 7,3-as mért adat teljesen reális. A kétliteres dízelmotorok átlaga 7,9 liter, az erősebb és hatfokozatú váltós motornak sokkal jobban fekszenek a hosszú utak, mint a városi áru- és személyfuvarozásra kitalált kisebbnek. Ezért aztán a használtautó-kínálatban a FIAT Scudók futásteljesítménye simán elérheti az évi 50-70 ezer kilométert.
A FIAT Scudo ebben a formában ideális lehet ráérősen közlekedő, sokgyermekes családoknak. Manőverezni egyáltalán nem nehéz vele, alig hosszabb egy átlagos autónál, belseje hatalmas, és kényelmes. És a 90 lóerős motor is feldolgozható. 
Mellette – Ellene
  • 9 teljes értékű, kényelmes ülés
  • tolóajtó
  • variálható belső
  • világos utastér
  • rengeteg tárolóhely
  • gyengécske motor
  • rövid váltó
  • mára már varázsát vesztett berendezés

Szavazás

Neked mennyire kéne egy családi kisbusz?

Kérjük várjon ... Kérjük várjon ...

Kommentek

  • Kanyaró Malvin

    Nagy előnye, hogy meglepően kényelmes a hátsó vagy a leghátsó sorban is, meg persze mögötte a csomagtartó. Abszolút kulturált autó mindhárom, nekem nagy kedvenceim. Újonnan a Fiat hétmillió alatti árért középkategóriás kombit sem nagyon kapni dízelmotorral.

  • v_Petya25

    Stílusában egészen korrekt teszt, a szervizre is részletesen kitért a szerző, külön gratula. 90 lóval tényleg alulmotorizált lehet ez a nagy dömper, de műszakilag egész jól egyben van a gép.

  • MetroGoldwinMayer

    Nem rossz ez a kocsi (csak hosszúban kéne), de azért jelent vmit, hogy 2 milliótól vannak a 2007esek, Transporter T4ből meg a 12 évesek mennek annyiért 700.000 km-rel. Az jobb is annyival.

  • Vérmacy

    Persze, hogy jobb! Vegyél csak olyat! Minden ork olyat használ, mert az jobb…
    700ezret futott VW? Hááát, persze. Motor és minden főalkatrész cserével. Amikor az A4-es 100ezres tesztje alatt váltót kellett cserélni, akkor hihető a hibamentes 700ezer :o)
    Sztem meghagyjuk Neked a F.O.S.Wageneket, nekünk jók lesznek a PSA-Fiat kombók is ;-)

F1: A Mercedes már Verstappennel cicázik

Nico Rosberg visszavonulásának bejelentése után pár órával a Mercedes-csapat már a Red Bull-os Max Verstappennel évődött a Twitteren az üresedés betöltéséről.

F1: A legjobb mém Rosberg visszavonulására

Ki lesz az utód? Fernando Alonso? Sebastian Vettel? Pascal Wehrlein?

F1: Ecclestone ledöbbent Rosbergtől, Alonsót akarja helyette

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t ugyanúgy derült égből villámcsapásként érte a világbajnok Nico Rosberg visszavonulása, mint bárki mást, de máris tudja, kit kellene a helyére ültetni a Mercedesnél.

F1: Hamiltont nem lepte meg Rosberg visszavonulása

Lewis Hamilton azt állítja, számára nem volt meglepetés csapattársa, a friss világbajnok Nico Rosberg mai bejelentése. A Mercedes angol pilótája a pótlásába nem szól majd bele.

Beültünk az új Ford Fiestába

Nagyobb külső, modernebb belső, fejlettebb technológia, de ezzel párhuzamosan várhatóan magasabb ár jellemzi majd a 2017 nyarán, Magyarországon is bemutatkozó új Ford Fiestát. Üléspróbát vettünk a B szegmens európai kedvencében.

F1: Ecclestone gyáva változtatni a versenyeken

Bernie Ecclestone az, aki ellenzi a radikális változásokat a Forma-1-ben, a hétvégék átalakítása sem az ő ötlete volt.

F1: Ki ülhet Rosberg helyére a Mercedesnél?

A Mercedes hétfőn nekilát, hogy megtalálja a visszavonulását meglepetésszerűen bejelentő világbajnok, Nico Rosberg utódját. Elcsábítják Alonsót vagy Vettelt? Pascal Wehrleinból csinálnak másodhegedűst?

F1: A Red Bull esélyes mindkét vb-címre

Helmut Marko, a Red Bull sportigazgatója úgy érzi, hogy a csapata mindkét vb-címre esélyes jövőre.

Forma-1: Nico Rosberg visszavonul!

Óriási meglepetés: a friss Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg bejelentette, hogy kiszáll a száguldó cirkuszból. Elért a csúcsra, ennyi elég volt.

Filmbe illő balesetet okozott a féktelen kamion

Elromlott fék miatt tarolt mindent, ami az útjába került ennek a kamionnak.

70 év után leltek rá ezekre az autókra

Kőbánya mélyén rejtették el ezeket az autókat a németek elől, egy belga tesitanár fedezte fel újra az elfeledett múltat.

Két hét múlva kész az első 2017-es Forma-1-es

A Sauber-csapat nem lazsál, elvileg már két hét múlva összerakják a 2017-re szánt versenyautójukat.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.