Van olyan, hogy egy Corolla nem indul?

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2013.11.25. 15.00

Vajon mennyit kell költeni a világ egyik legmegbízhatóbb autójára durván 200 ezer km alatt? Most utánajártunk, és mindent tételesen ki is számoltunk.

Az első autó minden ember életében emlékezetes pillanat. Tisztában vagyunk saját ízlésünkkel, és próbálunk ehhez legközelebb állót találni. Elsőként csak keresgélünk, felmérjük a terepet, különböző újságokat vásárolunk vagy a neten böngészünk. Kis idő elteltével azon kapjuk magunkat, hogy az utcán is a kiszemelt modelleket vizslatjuk. 
Ha meglátunk egyet a parkolóban, alaposan körbejárjuk, a bátrabbak még meg is érintik. Esténként véres szemmel böngésszük a használtautó-portálokat, tízpercenként frissítve a keresést, hátha feltöltöttek valami újat, aztán egyszer csak megtörténik. Azonnali birtoklási vágy kerít minket hatalmába… megvan az igazi. Olyan érzés ez, mint az első szerelem: azt még nem tudjuk, hogy vele éljük-e le az életünket, de mindennél jobban szeretnénk, hogy így legyen.
Számomra ez az érzés 2006-ban következett be, mikor nagyjából fél évnyi keresgélés után a japán autók között, a sokak számára legunalmasabbnak tartott autó fogott meg, a kilencedik generációs Toyota Corolla egyik utolsó példánya, és azóta sem enged el. Októberben volt 6 éve, hogy megvásároltam – egy vidéki márkakereskedésben – a háromajtós hatchbacket, ahol a vásárlói tesztflotta egyik tagja volt. Sokan óva intettek a tesztautóktól, hiszen ezen járműveknek szeretettel hajtják ki a belét is, de nem tudtak eltántorítani. 
Az autó átvételének pillanatában a számláló, ha jól emlékszem 1200 körüli futott kilométert mutatott, és ez pont elég volt ahhoz, hogy 500 000 forinttal olcsóbban jussak hozzá álmaim autójához. Akkoriban ez igencsak jónak számított, hiszen a nulla beülővel, hitelre kihozott autók korát éltük, és az egy autós, 500 ezres flottakedvezmények még csak rémálmokban vizionálódtak a kereskedők agyában.
Toyota Corolla Hatchback 2006
Motoradatok
Lökettérfogat 1598 ccm
Hengerek/szelepek 4
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.) 110 LE / 6000
Max. nyomaték (Nm/ford.) 145 / 4800
 
Menetteljesítmények
Gyorsulás (s, 0-100 km/h) 10,2
Végsebesség (km/h) 190
 
Fogyasztás
Város (l/100 km) 8
Lakott területen kívül (l/100 km) 7
Vegyes (l/100 km) 7,5
Üzemanyag benzin
Nemrég elkísértem egyik ismerősömet a szervizbe, ahová Peugeot 607-esét hordja, és mikor elővette az A4-es lapon sorakozó hibalistát, az futott át agyamon, hogy én ilyet most látok először ennyire közelről. Tesztautó ide vagy oda, egy kezemen össze tudom számolni, hogy a Corollát hányszor vittem szerelőhöz, a kopóalkatrészek cseréjén kívül. Készítettem is egy rövid számvetést, amibe az égvilágon mindent beleszámoltam, amit a 190 ezer megtett kilométer alatt ráköltöttem az autóra.

Meghibásodások

– Kuplungpedál-nyikorgás1400 forint

Egy év telt el, mire kijött az autó első hibája, ami a kuplung kinyomása közben hallható idegesítő, nyikorgó hangban testesült meg. Utánanéztem a dolognak és kiderült, hogy típushiba, nem lehet vele mit kezdeni, vagyis inkább nem érdemes komolyabb erőt és pénzt belepumpálni, így vettem egy szilikon sprayt, befújtam, elmúlt. Azóta többször előfordult már, de a sprayből még mindig van. 

A nyikorgó kuplungpedál, és a többi.

– Első ülések mozgató szerkezete, 3000 forint

A háromajtós kivitelnek köszönhetően már 3-4 alakalommal elromlott mindkét első ülés mozgató szerkezete. Az ülés alatti bovden, ami akkor feszül meg, amikor előre billentjük az üléseket, rendszerint kiakadt a helyéről. Pár alkalommal saját magam szenvedtem vele, hogy megcsináljam, aztán legutóbb elvittem egy ismerősömhöz, akinek szerelőműhelye van, kikapták az üléseket, és áthidalták a problémát. Nagyjából másfél éve nem volt ilyen gond.

Ülést előredöntő fogantyú. Eddig még nem tört le, de lekopogom.

– Légbefúvó ventilátor, 31 795 forint 

Ez volt a legnagyobb értékű meghibásodás a viharszürke Corollám életében. Digitális klímával szerelt az autó, ami a fűtésért is felelős ugyebár. Nem sokkal a 140 ezredik kilométer után vettem észre, hogy miután felveszem a légbefúvást hármasnál nagyobb fokozatra, pár másodperc után leáll a ventilátor, se hideg se meleg levegő nem jött a nyílásokból. Sajnos a közeli szakik nem vállalták a kényes elektronikai rendszer szétszerelését, így márkaszervizhez fordultam. Megállapították, hogy a ventilátor szabályzóegysége és a tágulószelep hibásodott meg, kicserélték, működik.

A kormány 190 ezer km után.


– Antennacsere, 2800 forint

Idén nyáron valamiért meguntam a gyári antennaszárat és úgy döntöttem, lecserélem egy rövidebbre. A csavar bele volt rohadva a szárba, nem volt az a csavarlazító, ami megkönnyítette volna a dolgom. Ráfogtam fogóval, és a csavar tőben tört bele az antennába. Ennél fogva cserélni kellett azt a részt is, amibe belecsavarjuk a szárat. Márkaszervizben rákérdeztem, 60 000-ért kínálták a komplett gyári antenna rendszert! Irány az autóbolt, mert hülye azért nem vagyok, 2800-ért vettem egy univerzális egységet, amit szépen rá is szereltünk otthon a tetőre. 

Íme az univerzális antenna-egység, amiből a gyári 60 000 forint lett volna.


– Nyekergő önindító, 5000 forint

Pár héttel ezelőtti hibáról beszélünk. Közel 190 ezer kilométer után koszolódott el annyira az önindító, hogy 10 alkalomból háromszor csak többszöri próbálkozásra indult az autó. Szakember szétszedte, kitakarította, és ha már úgy is darabokban volt, kicserélte a szénkeféket is. Azóta nem fordult elő a probléma.
Összesen: 43 995 forint áfásan, 6 évesen, 190 000 kilométerrel

Kötelező szervizek

Összesen 12 alkalommal (15 ezer kilométerenként) járta végig a Toyota a kötelező szervizzel járó procedúrát, ami az olaj, olajszűrő, levegőszűrő, pollenszűrő cseréjét jelenti nálam. Ennek átlagos összege munkadíjjal együtt 22 500 forint, felszorozva a 12 alkalommal: 270 000 forint

A motortér picit koszos, de ezt csak a mosás után vettem észre, nem sűrűn kell nyitogatni.

120 ezernél volt egy nagyobb szerviz: Fékolaj, ékszíj, gyújtógyertyák és az összes féktárcsa cseréje szerepelt tételként: 61 058 forint
Összesen 12 darab fékbetét fogyasztott el az autó, ez azt jelenti, hogy háromszor cseréltük az összes keréknél: 63 400 forint

Ablaktörlőlapátokból szintén a harmadik garnitúrát nyúzom, de már a legutóbbi is necces: 16 269 forint 

Összesen: 410 727 forint, szintén áfásan, esetleges munkadíjjakkal együtt. 

Egyéb költségek 

Horpadások, kisebb karcolások kijavítására és az újrafényezésre összesen 40 000 forintot költöttem. Itt minimális sérülésekről volt szó, soha nem koccantam neki még másik autónak, padkának, oszlopnak vagy fának.

Az illesztés közzé ékelődött be egyszer a garázsajtó, szerencsére nyom nélkül eltűnt a sérülés, szintén festeni is kellett.

Az ajtó felett lévő ív javítva és festve volt, mert a parkolóban pár éve valaki ököllel végigverte, és sajnos a vákuumos horpadás szippantó nem feküdt fel az idomon.

Néhány éve pedig egy szerencsétlen fácán ugrott ki elém, aki kitörte a bal oldali ködlámpát. Szerencsére a lökhárító nem sérült, így csak a lámpát és az azt tartó műanyag betétet kellett cserélni, 15 000 forintomba került a jómadár. 
Összesen: 55 000 forint
Itt vége is a történetnek, amiből láthatjátok, hogy az autó műszaki meghibásodásaira költöttem eddig a legkevesebbet. A végső összeg így 509 722 forintnál áll eddig. A címben feltett kérdésre pedig bátran és őszintén mondok nemet!
Lehet, hogy nem ez a legszebb, legkényelmesebb, és háromajtós kivételének köszönhetően semmiképp sem a legpraktikusabb autó, de az egyszer biztos, hogy ő az egyik legbiztosabb pont az életeben, bármikor számíthatok rá, szó nélkül visz el bárhová, és csendben tolerálja azt is, ha éppen rossz passzban vagyok. Talán a fogyasztása az, amivel a mai napig nem tudok kibékülni, de mivel az 1,6 literes motor 130-nál már 4000-es fordulaton pörög, ezen igazán nem csodálkozom. 

Hat év, 190 000 kilométer, 5 apró meghibásodás és soha nem volt olyan, hogy nem indult.

Autópályás tempónál simán behörpinti a 8,5 litert, ha jobban taposom, akkor ez a szám drasztikusan emelkedik, városban 7,3 alá még nem sikerült levinnem. A rekord-legkevesebb üzemanyag, amit 100 kilométeren fogyasztott, 5,8 liter volt, de ekkor 90-es tempóval tettük meg a Nyíregyháza-Balatonlelle távolságot (396 km), végig autópályán haladva.
Ha pedig kiszámoljuk, hogy 7,7 literes fogyasztással, 350 forintos literenkénti benzinárral (a hat évre vetítve) 190 ezer kilométer alatt mennyi üzemanyagot fogyasztottam el, a következő értéket kapjuk: 14 630 liter benzin, amiért nem kevesebb mint, 5,12 millió forintot fizettem. De ez, már egy másik történet…
További képeket még találhattok a galériában, ami ide kattintva nyílik meg. 

Szavazás

Mi a véleményed a megbízható japánról?

Kérjük várjon ... Kérjük várjon ...

Kommentek

  • menőmanó

    Nekem hasonlóak a tapasztalataim, csak 5 ajtós és egy kicsit erősebb és sportosabb kinézetre is, hogy a plusz biztonságról ne is beszéljünk.
    Igazi báránybőrbe bújt farkas, amivel komoly meglepetéseket lehet okozni a “nagymellényű nagyautósoknak”. Ez a tulajdonsága kiemelkedően szerethetővé teszi számomra az elképesztő megbízhatósága és strapabírósága mellett.

  • CoIie

    Ugyanilyen motorral hajtottam egy hasonló kocsit néhány évig. Ha nagyon odafigyeltem, akkor akár 6 l környékén elment városban és még inkább azon kívül is. De, hát ez lábfüggő!
    “Kényelmesen” vezetve, azaz 3-asnál magasabb fokozatba nem kapcsolva, lámpától-lámpáig gyorsulva reális lehet a 8 városban! :)

  • vargagixxxer

    Végre egy igazán őszinte fogyasztási adat. A legtöbb ismerősömnek 140-150 körül alig eszik 6-ot az autója – ha benzines! Ha dízel, akkor még annyit se… :D

    Nekem Mitsubishim van, pályán hasonló sokat eszik, de hasonló km (pontosan 188e) alatt mindössze egy ABS jeladó ment tönkre, ami nem kopóalkatrész. Jah, az is bontott, mert egyszer ki sikerült ütnöm a kocsi alól a futóművet.

    Nippon forevör!

  • MetroGoldwinMayer

    Pedig ez már európában összerakott corolla, az előd még elpusztíthatatlanabb.

  • Szuperjeno

    Nekem van egy hasonló futásteljesítményű (rettegett!) Peugeot 307 1.6 Hdi kocsim. Kb. 200.000 Ft-tal költöttem többet a karbantartásra (1 turbófelújítás + 1 kuplungszett + 2 kerékcsapágy és néhány apróság), viszont ahogy számolom kb. 1,5 millióval kevesebbet költöttem üzemanyagra és az autó egy akku halált leszámítva soha sem hagyott ott. Sokan fikázták, de ezek fényében nem volt rossz döntés.

  • Bal3

    Áve!

    3 éve vettünk egy 2004-es Corolla Sportot én is elkezdtem írni róla egy 15 éves tartós tesztet. Corllablog a wordpress-en. Dög unalom :-) 75-110 ekm-ig egy kerékagy csapágy csere, plusz most csináltattam a 110 ekm-es nagyszervizt, csak kopó alkatrészeket kellett cserélni. Nálunk az 1,4-es lassan hajtva, elővárosi körülmények főleg, 30 ekm átlagfogyasztása 6,8.

    Üdv Bal3

  • Guillotine

    Welcome to Corolla fans and owners world! :D

    Norti!

    Ez a te kocsid?

  • péloday

    Nekem egy 2000.04.04 évjáratú Lancia Lybrám van 210 000 km-rel,2010-ben vásároltam.Akkor vettem rá kettő db első lengőkart(gömbfej)miatt.Azóta 2x vizsgáztattam le,úgy ,hogy előtte lemostam és ennyi átment,köszöni szépen jól van …és nem japán……és nem Toyota…..

  • forestersa

    Guillotine!

    Igen.

  • demagóg

    Én négy éve vettem az enyémet, most 11 éves. első tulajtól hoztam el, az állítása szerint semmilyen meghibásodása nem volt. eddig nálam sem, vagyis 11 éve hibátlanul működik…
    A kuplung tényleg nyikorog, már megszoktam, nem is fújogatom, mert nem tudom, hova kellene.
    Az enyém is digitklímás, csak éppen 5 ajtós, így jóval praktikusabb. A csomagtere nem túl nagy, de vállalható még egy gyerekkel. két gyereknél már határeset!
    Az 1,6-os fogyasztása nálam kevés városi és nagyon kevés autópályázással 6 liter körül alakul, de én az átlagnál jobban odafigyelek a fogyasztásra. amúgy normálisan, de keveset pályázva 7 liter körül adódik.

    A gyári féktárcsákat 155 ezernél cseréltettem a legdrágább szettre, így került fékfolyadék cserével együtt 85 ezerbe. Kicsit sokkallom, de nem nem akartam a legolcsóbb cuccokat beletenni.

  • v_gabe

    2006-os évjáratú _dízel_ Ford Fusion-ünk 124 ezer km után a mai napig önhibájából 75-80 ezernyi javítási költséget generált. Forintban természetesen.:)

  • demagóg

    Én még azt nem értem, hogy minek vesz valaki újonnan benzines verdát, ha tudja, hogy várhatóan évi több mint 30 ezret beleteker.
    Ha a cikkbéli autó tulajdonosa akkor egy D4D 1,4-es motor mellett dönt, akkor rengeteg pénzt megspórolhatott volna a 6 év alatt.
    Így költött 5,12 milliót. Ha a dízel esetén 2 literes különbséggel számolok, akkor az azt jelenti, hogy az üzemanyagköltsége kb. 1,5 millió forinttal lett volna kevesebb ugyanilyen futásteljesítmény esetén. Éves szinten 250 ezer Forintról beszélünk, havi kb. 20 ezerről.. Ti értitek ezt?

  • The Good Boy

    akkor én is ideírok: ufo civic, 7,5 év/120.000. km alatt egy garnitúra fékbetét, egy akksi, néhány kiégett első tompított izzó (ezt valamiért évente egyszer kiégeti, amióta a gyáriak kiégtek, pedig prémium /áru/ márkásat teszek bele), egy garnitúra új nyári gumi (téli csere a következő szezonra lesz aktuális). Az egyetlen felróható hiba, a gagyi műanyagosan mozgó, játékautókba illő kézifékkar, de ez is azóta, amióta visszahívás keretében a hibátlant kicserélték rá. Jól működik, de valahogy nem az igazi. A fogyasztás pedig egy nagyon szerény érték!

  • Guillotine

    demagóg!

    Azéé mer a japán és főleg a Toyota a legmegbízhatóbb autó a földön de csak ha szivó benzines! ;)
    Az mindegy mennyibe kerül bebizonyítani ,hogy akkor is ez a legmegbízhatóbb autó.
    Persze ez a csillagok állásától is függ.Meg hogy valaki bulgária felé megye mert arra fele kevesebet esznek az autók.

  • Guillotine

    Good Boy!

    Milyen Civic az amiben 7,5év/120.000km alatt nem kellet vezérlést cserélni?
    Láncos?

  • garazsgeza

    “Ha a cikkbéli autó tulajdonosa akkor egy D4D 1,4-es motor mellett dönt, akkor rengeteg pénzt megspórolhatott volna a 6 év alatt.”
    persze meg rákölt a motorkárra vagy 2 millát,a Toyota NEM TUD dieselt gyártani,
    Toyota kizárólag 90es évek fejlesztésö szivó benzinessel jó

  • demagóg

    garazsgeza:
    az 1,4-es D4D-ről én csak jókat hallottam.
    Van pár tucat népítélet a konkurens autós oldalon. Te hány motorhibás D4D-ről olvastál?

  • forestersa

    Üdv mindenkinek!

    Nagyon örülök, hogy ennyi japán autó párti és főleg Toyotás hozzászólást generált a cikkem. Jó olvasni ezeket!

    ‘demagóg’ felhasználónk kérdését pedig ketten is megválaszolták már, és én sem tudtam volna szebben leírni.

    Tisztelettel, Erdős Norti

  • PAlex

    Német autósok már hozzá sem szólhatnak? :)

  • forestersa

    Hogy a viharba ne szólhatnának már hozzá!!! :)

  • menőmanó

    garazsgeza

    Nagyon nem vagy képben. Gondolom ez nem zavar, talán még az sem, hogy kiröhögteted magad. :)

  • oszkopeter

    Na azért láttam én már olyan 170 ezret futott céges Corollát, amire az átvizsgáláskor a szervíz modott egy szolíd 720.000 Ft-os összeget. Ez takarta volna az aktuális állagmegóvó javítások összegét és kopó-forgó alkatrészek cseréjét, és az apróságokról valamint esztétikai beavatkozásokról szó sem volt. Benzines volt a kicsike, céges autó, elméletileg szervízelve… Pedig még az órája sem volt visszatekerve. Ezzel csak annyit akarok mondani hogy a márka vagy a típus önmagában nem garancia semmire. Egyébként abban az autóban én nem éreztem semmmilyen robosztusságot, ugyanúgy szét volt használva, nyikorgott-csikorgott-zörgött, mint bármi más ami hasonló kiképzést kapott. Egyszóval nekem sokkal inkább az állapot a mérvadó, mint a márkajelzés!

  • hova

    Szerintem tökéletes szolga és ez nem akármilyen dolog!A 27-k éves 323-s sedánom szerintem “kitömve a falra akasztom” ha egyszer kidől a sorból.200 ezer km-ig egy bal első csapágy, kétszer cseréltük az lső fékbetétet és egyszer a hátsót,egyszer az első fékcsöveket,talán négyszer a szíjat és kétszer az izzókat/ elsőket/.Aztán egy éve BUDAPESTRE került, azonnal eltörött a bal hátsó rugó. Csere-lengéscsillapítókkal együtt ez volt a legvérmesebb kiadás-105 ezerbe került munkadíjjal együtt. Városban megzabálja a 8-9 litert, kivül 100 körül is 7-8 között mozog, de 80-90- nél 6 körül eszik. 10 ezrenként cserélek olajat és 15 ezrenként gyertyát. Egy biztos: sohasem hagyott el,nem durvulta meg a pénztárcám és remekül megy.

  • hova

    Bocs,cseréltem a gumiharangokat egyszer és a negyedik akkumulátor van benne.

  • menőmanó

    oszkopeter

    Te vagy garazsgeza 2. :)

  • MetroGoldwinMayer

    No jóvan írjunk akkor vmi érdekeset.

    M323P ’97 1.5i ’02-10 2. tulaj voltam 140e – 305e km, egy akksilehalás + kopók semmi egyéb (ilyet tesztelt a vezess a múlt 7en) országúti fogyi 6,5L

    Fabia 1. 1.4 PD-TDI ’06-13 ismerősömé kölcsönzi 0 – 410e km, hiba: minden új hengerfej, új váltó(ami már szar), ülés eltörött, ablakemelők, kp-i zár stb. Gyárilag irritálóan szar motor, még szarabb váltó (3masban kell nyomni 60ig, különben turbólyuk), érzéketlen túlszervózott kormány stb. brrr persze családi fabiák nem kapnak ennyit jobbak is csak gyárilag fujjosak

    Passat (gömb.) 1.9 tdi (90) ’98-13 0-460E KM, 2 gazda 1 családban, egyben van, vállalható belül, ma is ingáznak vele, megbízható, ugyanannyit fogyaszt mint a fóbia 1.4 pd tdi 5L

Vérlázító pofátlanság az útdíjszolgáltatónál

Egy kiszivárgott levelezés szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. csak azért engedett el egy büntetést, mert a szabálytalankodó testvére a cégnél dolgozik.

Rákaptak a magyarok a villanyautókra

Az állami támogatás nyomán megnőtt az érdeklődés az elektromos autók iránt, de idén várhatóan már nem sok, támogatással vásárolt autót helyeznek üzembe.

F1: Jules Bianchinak ajánlják az új Francia Nagydíjat

Mostantól hivatalos: 2018-tól újra lesz Francia Nagydíj a Forma-1-ben, a Paul Ricard-i versenyt a tavaly elhunyt Jules Bianchi emlékének ajánlják.

Nem épített még ilyen autót a Ferrari

A Ferrari saját márkakupájának következő, jubileumi évadára építette meg a 488 Challenge modellt. A mostani az elmúlt huszonöt év legerősebb autója, egyben az első, amely feltöltött motort kapott.

Lefotózta a traffipax? Segítünk!

Átírattuk a rendőrség honlapját, pedig nem akartuk. Csak egy hús-vér rendőrt kértünk.

Szörnyeteggé tuningolt Honda CR-X háromötvenért

A Honda CR-X mára átcsúszott a fehér holló ritkaságú típusok közé, pedig jó tizenöt éve minden diszkó előtt parkolt egy-egy, neonnal a lábtérben, tűzköpő hátsó dobbal tiltásig veretve. Most ezt az érzést kaphatjuk meg 350 ezer forintért.

F1: Videón Rosberg mercis búcsúkörei

A Mercedes a hétvégén Sindelfingenben ünnepelt, a visszavonuló Nico Rosberg megtette utolsó métereit a csapat színeiben.

Nem kerüli ki többé a Mercedes a csirkeadót

Teljes egészében amerikai kezek által összerakott Sprintereket kaphat a jövőben az USA. Legalábbis a következő generációtól kezdve.

F1: A Ferrari szerint nem gyengül a Mercedes

A Ferrari vezetője, Sergio Marchionne szerint a Mercedes nem lesz gyengébb attól, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

Kipróbáltuk a legnagyobb Škodát

Ismeretlen terepre merészkedtek a csehek, a Škoda Kodiaq mégis minden részében ismerős. A hétszemélyes újdonságot Mallorca szigetén vezettük először.

F1: “50 százalék”, hogy Alonso megy a Mercedeshez

A McLaren-Honda főnöke szerint kizárt, hogy Fernando Alonso legyen Nico Rosberg utódja a Mercedesnél, a pilóta honfitársa másképp gondolja.

F1: Hamilton megússza a büntit Rosberg miatt

A Mercedes nem bünteti meg Lewis Hamiltont az Abu-Dzabiban történtek miatt. Most más gondjai vannak a csapatnak.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.