A Fehér úti aranyháromszögben jártam, ahol egymást érik a használt autókat kínáló kereskedések, amelyek rendszerint tömve vannak kocsikkal. Az eladásra kínált autók száma csökkent ugyan, de még mindig hatalmas a kínálat. Viszont érdeklődők szinte alig lézengtek a kocsik körül.

Olcsót keresnek

Akciókkal csalogatják a vásárlókat

Akciókkal csalogatják a vásárlókat


Nem is csoda ez, hiszen nincs fizetőképes kereslet. Az 5-600 000 forint körüli autók voltak a legkeresettebbek az utóbbi időben, így ezek egyszerűen eltűntek a piacról. Utánpótlás pedig nincs, mert tulajdonosaik nem válnak meg az ilyen értékű autóiktól, külföldről behozni pedig már nem éri meg – köszönhetően a regisztrációs adónak.

A középosztály, amelynek a tagjai a kétmillió forint körüli autókat keresték, szintén eltűntek.
Ezért az ilyen kocsik akár több hónapot is állhatnak a kereskedésekben, mire egy-egy új tulajdonos feneke alá kerülnek.

Nem így a négymillió forint feletti kategória képviselői, amelyeket szinte azonnal megvásárolnak. Gyanítható, hogy ezek élelmesebb nepperek kezei közé kerülnek, akik további haszonnal adják tovább a járműveket.

A drágább autók motorjai szinte le sem hűlnek a telepen, olyan gyorsan gazdát cserélnek


Tessék választani!

A futott kilométerek számáról nem tájékoztat

A futott kilométerek számáról nem tájékoztat


Érthető hát, hogy miért ekkora a választék ebben az árkategóriában. Nincs is más dolga az embernek, csak jó alaposan megnézni a kínálatot, aztán a kiválasztott autót még alaposabban átnézetni. Ugyanis ezeknek legnagyobb része flottákból származik, vagyis céges autó volt. Ami elvileg azt jelenti ugyan, hogy a rendszeres karbantartásokat elvégezték, a hibákat javíttatták, ám a kíméletlen használat – “nem az enyém, miért kíméljem?” – nyomot hagy az autón, az autóban. Így nem kell sajnálni a pénzt egy szakszervizben történő átvizsgálásra.

Számtalanszor leírtuk már, hogy a kilométer-számlálónak nagyon ritkán lehet hinni. De a magyar ember szinte csak azt figyeli, mit sem törődve az utastérben fellelhető árulkodó jelekkel, mint a kifényesedett kormány, a pedálok fémig lekopott gumijai, amelyek valós képet adhatnak a futásteljesítményről.

Ford Focus

A legnépszerűbb flottaautó

A legnépszerűbb flottaautó


A flottavásárlók és a magánemberek nagy kedvence. Ezzel kicsit kifutottam ugyan a költségvetésből, mert az ára 1 999 999 forint, így megvásárlásával nem maradna pénz a kötelezően elvégzendő tevékenységekre – az olaj, a szűrők, a szíjak cseréje.

Ráadásul a kisebbik egyhatos benzinmotor hajtja, ami sem dinamikájával, sem fogyasztásával nem tudja elkápráztatni tulajdonosát. Ez utóbbi tulajdonsága könnyedén egy dízel változat felé terelhetne, ám annak meg a javítási költségei jóval magasabbak, különösen akkor, ha részecskeszűrővel szerelt. Dízelekből kevés megkíméltet találni, mert általában cégesek. A magánszemélyek által birtokolt, megóvott darabokat pedig már jóval az eladásuk előtt kiszemeli egy közeli ismerős, aki így biztos előéletű darabot vehet meg.

Úgy tűnik, hogy rossz helyen állt - ne legyünk rosszindulatúak

Úgy tűnik, hogy rossz helyen állt – ne legyünk rosszindulatúak


A képeken látható autó alapvetően jó állapotban volt. A karosszéria sarkain elbaltázott parkolások nyomai láthatóak, ami kissé kellemetlen. Viszont a motor és felszereltség párosítását nézve nekem az a gondolatom támadt, hogy kölcsönzős lehet. Mert szerintem egy magánember inkább kisebb motort és magasabb felszereltséget választ, mint a nagyobb motorral párosított Ambiante alapfelszereltséget.

Aki keveset közlekedik az autóval, azt is hosszabb utakon és kerüli vele a várost, annak jó választás az 1,6 literes, 101 lóerős benzines Focus. Sok gondja nem lesz vele, csak néhány apró zörgést kell elviselnie, meg átvizsgáltatni a futóművet, mert a magyar utak nem kegyelmeznek.

Peugeot 307

Minden bizonnyal egy flotta tagja lehetett

Minden bizonnyal egy flotta tagja lehetett


Nem tudtam kihagyni a kiválasztott autók sorából egy kombit. Szerintem a legpraktikusabb forma, ha nem is társul mindig a szépséggel. Ismét egy benzinesen akadt meg a szemem, holott az 1 890 000 forintba kerülő Peugeot 307-ben is ugyanaz a megbízható dízelmotor dolgozik, mint a Ford Focusban. Hozzám azonban közelebb állnak a benzinesek.

Ez is minden bizonnyal flottából származik, erre utal futásteljesítménye, bár nem teljesen világos, hogy az évente megtett negyvenezer kilométer mellett miért nem dízelt választottak.
A 109 lóerős 1,6 literes motor jó menetteljesítményekhez segíti a Peugeot-t, de fogyasztásban jobb, mint a Focus. Megbízható darab, nem is ennek a javíttatására kell áldoznia a tulajdonosnak.

A hazai utakat a 307-es futóműve sem szereti, ezért annak alkatrészeit hamar megsínylik a közlekedést, mindamellett azonban kényelmes utazást biztosít. Ne lepődjünk meg, ha a számlán alsó gömbfej, függőcsapszeg vagy kormánystabilizátor cseréje szerepel.
A bosszantó meghibásodásokat azonban az elektromos rendszer produkálja. Tulajdonképpen bármi elromolhat: kormánykapcsoló, CD-tár, ülésfűtés, motorelektronika, ablakemelő. Leggyakrabban ezek jelentkeznek.

Vajon mitől horpadt be a tető?


Opel Astra Cabrio

Kétmillióért nem kell tucatautóba ülnünk

Kétmillióért nem kell tucatautóba ülnünk


Aki ennyi pénzből szeretne kitűnni, igen könnyen megoldhatja. Az Opel Astra Cabrio úgy nyújtja a különlegesség érzését, hogy alkatrészeinek nagy része megegyezik az alapváltozatéval, így olcsón hozzájuk lehet jutni.

Ez a hátránya is, mert az utastérben is ugyanazokat az anyagokat alkalmazták, így belül az olcsó műanyagok között ücsörögve már kevésbé van meg az emberben a különcség érzése, pláne akkor, ha ezek zörgését kénytelen hallgatni.

A kiszemelt példány motorterében 2,2 literes benzinmotor található, amely 147 lóerőt teljesít. Látható, hogy nincs kihegyezve, ezért tartósnak ígérkezik. A motorhoz egy négyfokozatú automataváltó csatlakozik, ami kevésbé támogatja az erőforrás szétforgatását, mint a kézi váltók. A fogyasztást is megemeli, ami általában 8 és 12 liter között mozog.

A vásárlás során érdemes a rozsdát keresni, hiszen az javításról árulkodhat. Ezeket az autókat is gyakran utoléri a vég, amikor a tulajdonos túlbecsüli a képességeit. Ezen a darabon is furcsán állt az első lökhárító, nem kizárt, hogy a sofőrnek kicsit lassabb volt a reakcióideje, mint az előtte haladóé.
Az automataváltó átvizsgálását se felejtsük el, hiszen nagy rést üthet a költségvetés pajzsán egy új egység beszerzése.

Van ott még, ahonnan ezek jöttek

Kétmillió forint birtokában már valóban széles választékból szemezgethetünk. Vehetünk automata Swiftet benzinmotorral vagy hétüléses dízel egyterűt. De mindig az igényeinknek megfelelően válasszunk! Ha elég egy kisebb autó, akkor ne csábítson el egy régebbi de nagyobb.