Használt autó: Mazda6

Szerző: Szörényi András levél küldés 
Dátum: 2006.01.05. 07.55

Úgy tűnik, hogy a Mazdának megérte a minőségen kívül a formába is invesztálni a Mazda6 sikere alapján. Tankolni ebbe is kell, de más okból ritkán kényszeríti megállásra az embert. A 626 utóda igazi japán autóként viselkedik.


VÉLEMÉNY AZ AUTÓRÓL: Szászfai Dóra, Mazda6 2.0 CD 120 LE 2003, 51 000 km

Előző autónk egy benzines Ford Sierra volt. Ehhez a méretkategóriához ragaszkodtunk, ezért lett az utóda egy Mazda6. Összességében a család benyomása nagyon pozitív az autóról. A 120 lóerős motor alapjárat körül enyhén adja csak az erőt, de utána nagyon húz. Többször is jártunk vele az Alpokban és a Tátrában, nagyon kényelmes autó. A motorja szerintem nem hangos és a fogyasztása is kedvező. A 45 000 kilométer átlaga 6,9 liter.

Egyszer az előfűtő szerkezetet kellett cserélni, mert a motor beindítása után nagyon büdös volt bent, de ez garanciában ment. A másik baj a félrehúzással volt, az autó erősen elhúzott jobbra, amit sokáig nem tudtak korrigálni. Ezt leszámítva az autó jól működik.

Vérfrissítés a Mazdának

Japánban Atenza, Európában Mazda6 néven fut a 626 utódja. A Mazdánál döntő vérfrissítést hozott a 626 leváltása. A 2002-ben bemutatott autó 2005 tavaszán érkezett el az apró változtatásokat hozó ráncfelvarráshoz. A típus kezdettől fogva kapható volt lépcsőshátú, ötajtós ferdehátú és kombi karosszériával.

A Mazda6 egy tágas autó jó ülésekkel, nagy csomagtérrel, barátságos anyagminőséggel és eltalált futóművel. Nagy kár, hogy hátul alig van rakodási lehetőség az utasoknak, elöl sokkal jobb a helyzet. A felszereltség jórészt gazdag és az autóban minden funkció gyorsan kiismerhető.

A Mazda6 mérete ellenére sportosan vezethető. A kocsi ráadásul kényelmes is, leszámítva a benzines motorok intenzív zajkeltését autópályán. Autópályán a hatodik fokozat hiánya miatt magas fordulatszámon pörögnek a benzines motorok, ami a zajszintnek és a fogyasztásnak is rosszat tesz. A dízeleknél nincs ilyen gond.

Három benzines és két dízelmotor kapható hozzá, mindegyik négyhengeres. Az 1,8 literes alapmodell 120 lóerős. 7-11 liter közötti fogyasztása átlagos, de az autó legalább ezzel a motorral is normálisan megy.

141 lóerős az eggyel nagyobb benzines motor. A kétliteres gép átlagosan 9-10 litert fogyaszt, jó erőben van és élénken felpörög. Aki irtózik a dízelektől, az jól jár vele. Valamivel erősebb a 166 lóerős motor, amelyhez sajnos szintén csak a modellfrissítés óta jár hatfokozatú váltó. 1-2 literrel fogyaszt többet átlagosan, de aki nagyon sportosan vezet, annak talán jobb választás, mint a kétezres.

121 és 136 lóerős dízelekkel készült a Mazda6 a facelift előtt, mindkettő kétliteres. A fogyasztás átlagosan 6-7 liter körüli, ami egy ekkora családi autótól kedvező. Az átdolgozás előtti dízelek 310 Nm-es nyomatéka azonos, ezért a gyengébb is jó választás.

Szerencsétlen változat az összkerék-hajtású Mazda6. Egyfajta felállásban létezik, a 2.3-as benzines motorral és automata váltóval. A kötelező kombiságával nem volna bajunk. A modell gyártása egy időre meg is szűnt, de szégyentelen fogyasztása és lomhasága miatt nem sokról maradtunk le.


Megbízhatóságban a Mazda6 kiemelkedően teljesít. A gyár elkerülte az autó túlelektronizálását, ezért ami a Mazda6-ban van, az gond nélkül működik. A ma leggyakoribb hibaokokat ezzel rögtön ki is zárhatjuk, a mechanika tartóssága és minősége igen jó.

A német Auto-Bild szaklap 100 000 kilométeres tesztjén a Mazda6 egyetlen egyszer sem igényelt az előírt karbantartáson túl szervizlátogatást, ami egyedülálló eredmény. Az ADAC német autóklub 2004-es meghibásodási statisztikájában is a Mazda6 foglalja el a legjobb helyet a középkategóriában.

A gyár ennek ellenére többszöri visszahívásra kényszerült. Egyszer a dízelmotorok hirtelen leállása, egyszer pedig a fékfolyadék-szintet jelző műszer hibája miatt. A benzineseknél egy hővédőlemez utólagos beépítése vált szükségessé a tank és a kipufogó közé, amely megakadályozza a tank deformálódását a kipufogó forróságától.

A magas minőségi szint ellenére a Mazda6 sem mindig hibátlan. Az első féktárcsák rázkódást okozhatnak és a fényszórómagasság-állítás is elromlik egy-egy autóban. A futómű érzékeny a beállításra, a félrehúzást okozó elállítódás megszüntetése ad némi munkát a szervizeknek.

Az utastérben több kisebb hiba is előfordulhat. Helyenként zörgések tapasztalhatók, néhány autóban hamar elkopik a váltógomb borítása és a hátsó ajtó teleszkópjai is vacakolhatnak. Átvizsgálásra és olajcserére 20 000 kilométerenként van szükség.

A hasznaltautok.vezess.hu adatbázisban a cikk feltöltésekor 3,8 és 4,96 millió forint között mozogott a típus ára. A kínálatban a dízelmotoros autók vannak többségben, de a legolcsóbban természetesen az 1.8-as benzinesekhez lehet hozzájutni. A Mazda6 jó értéktartását bizonyítják a körülbelül 3-3,2 millió forintról induló árak.

Kommentek

F1: Hamilton új tetkót varratott magára

Lewis Hamilton új tetoválással kezdte az évet.

Bottas: Szoros lesz Hamiltonnal!

A világbajnok Nico Rosberg helyére igazolt Valtteri Bottas úgy véli, szoros lesz a verseny közte és Lewis Hamilton között, de tudnak majd együttműködni. A finn pilóta első F1-es győzelmére hajt a Mercedesnél.

F1: Fontos vizsgán felelt meg a fejvédő

Az FIA a bevezetés előtt álló fejvédő rendszerrel is szimulálta Fernando Alonso hatalmas 2016-os bukását.

Hivatalos, Massa visszatér a Forma-1-be

Dőlnek a dominók: mostantól egyértelmű, hogy Valtteri Bottas a Mercedesnél folytatja, ugyanis a Williams-csapat hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést kötöttek Felipe Massával 2017-re.

F1: Hivatalosan is megvan Rosberg utódja

A Williams hétfőn hivatalosan is bejelentette Felipe Massa visszatérését, ezzel az is végérvényesen eldőlt, hogy Valtteri Bottas lesz Lewis Hamilton új csapattársa.

Ime az új Citroën C3, ami nem csak feltűnő

Az utóbbi években nem volt ennél fontosabb típus a francia márkánál, az egyedi stílussal hódító C3-nak a városi kisautók népes mezőnyében kell helytállnia.

F1: Megmenekülhet a sereghajtó?

Pár napja maradt a csődbe jutott Manor-csapatnak a túlélésre, de úgy tudni, van már érdeklődő, megmenekülhet az alakulat.

Jön az elektromos Master

Nem lesz átlagon felüli a hatótávja, de azért megpróbálkozik vele a Renault az európai piacon.

Házon belül kap konkurenst a Kia Soul

Városicrossover-tanulmányt készít elő a Kia. A Provo koncepcióautó szellemi utódja ősszel léphet színre.

F1: Rénszarvas húzta a világbajnokot

A kétszeres F1-világbajnok Mika Häkkinen a hétvégén megházasodott, a szertartás végén igen rendhagyó, de nagyon stílusos módon távozott a pár.

F1: A Ferrarival együtt jön az új McLaren

A McLaren-Honda is bejelentette 2017-es modelljének leleplezési időpontját, a Ferrarival egy napon mutatják majd be új autójukat. Régi-új szín kerülhet a járgányra?

F1: Hivatalos, hogy Wehrlein a Saubernél folytatja

A Sauber hivatalosan is bejelentette 2017-es felállását. Ahogyan arra hetek óta számítani lehetett, Pascal Wehrlein lesz Marcus Ericsson csapattársa.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.