A TULAJDONOS VÉLEMÉNYE

Horváth András, Opel Vectra 1.6 16V, 2000, 90 000 km

Korábban is Vectrával jártam, amelyet mintegy 180 000 kilométeres “koráig” használtam. Mivel ezen időszak alatt az autó megbízhatóan, kevés hibával működött, szinte adta magát a cserénél, hogy ismét ebbe a típusba üljek.

Ez a Vectra azonban egy éves kora után (körülbelül 20 000 km-nél) rögtön két hibát is produkált. Egyszer az egyik klímacső tört el, majd a kormányszervóból kezdett folyni az olaj. Ezt leszámítva az autó megbízhatóan üzemel és az azóta eltel három év alatt semmi gond nem volt vele. Eddig még fékbetétet sem kellet cserélni rajta.

Bár nem egy repülőgép az 1,6-os motorral, de a viszonylag feszes futómű és a kemény tömésű ülések kedveznek a sportosabb vezetési stílusnak. Az utastere elég nagy ahhoz, hogy négyen akár nyaralni is el tudjunk utazni.

Az autó a számomra fontos alapvető extrákkal fel van szerelve, azaz, van benne ABS, légzsák, szervokormány és légkondicionáló. Városi használat mellett 9 liter körül eszik, de országúton 7,5 liter körül ki lehet jönni vele. Átlagosan 8 litert fogyaszt.


Nem tartozik a vérpezsdítő autók közé az Opel Vectra B. Az Asconáról Vectrára átnevezett középkategóriás Opel első generációja 1995-ben adta át a helyét a cikkben bemutatandó második szériának. A Vectra B-t 2002-ben váltotta le a jelenlegi típus.

1996 őszén debütált a kombi verzió. Ez a karosszéria az első generációnál kimaradt, de népszerűsége miatt ostobaság lett volna még több ügyfelet átengedni a VW Passat Variantnak és más konkurenseknek.

Az 1999-es modellévre jött el modellfrissítés ideje, amikor az Opel krómozott keretű hűtőmaszkkal, átdolgozott lökhárítókkal, lámpákkal, küszöbökkel csinosította ki a középkategóriás modellt. Kényelmesebb lett a rugózás és pontosabb a kormányzás, megváltozott a műszerfal.

Az ezredforduló táján új motorok jelentek meg, az 1.8-as benzines 125 lóerőre erősödött. A 136 lóerős kétezrest 2,2 literes, 147 lóerős motor váltotta le az Omegából. A V6-os motor hengerűrtartalma 2,6 literre nőtt, teljesítménye maradt 170 lóerő.

A Vectra egy klasszikus családi autó. Utastere kellően tágas, csomagtartója mind a három karosszériával nagyon sok poggyászt elnyel, a futómű nagyon jó kompromisszumot jelent a kényelem, a biztonságos úttartás között.

2000-ben megjelent újdonság volt a 2,2 literes DTI is. A közvetlen befecskendezéses dízelmotor 125 lóerős, nagy nyomatékával és szerény fogyasztásával a legjobb választás az újabb Vectrák között.

Vezetési élményekkel nem szolgál az autó, kormányzása érzéketlen, a vezetőülés magas pozíciója sem sportos, de egy használt Vectrával nem az élményautózás a cél.

Főleg az 1,6 literes motorral nem. A 16 szelepes, 100 lóerős benzines mégis joggal ennyire elterjedt, mert erőnléte megfelelő, teljesítmény-leadása egyenletes és fogyasztása alacsony. Átlagosan 8,5 liter elég, a fogyasztás 6 és 11 liter között mozog.

Kapható volt hengerenként két szelepes, 75 lóerős ezerhatos benzines is, amely gyakorlatilag ugyanannyit fogyaszt, mint az 1.6 16V motor, de gyengébb. Használtan összeérnek az árak, így nincs sok értelme ezt a verziót keresni, bár kulturáltan jár és nem húz rosszul.

Talán a legjobb választás az 1,8 literes négyhengeres benzines. A 115 illetve 125 lóerős motor átlagosan alig eszik többet 8 liternél és jóval harmonikusabban mozgatja az autót, mint az 1.6-os motorok.

A 136 lóerős kétliteres egészen erős, de ez nekünk nem érne meg plusz 1-2 litert az 1.8-ashoz képest. V6-os motort kapott a csúcsmodell, amely 170 lóerős és sportosan viselkedik a nem túl nehéz Vectrában, 8-13 literes fogyasztás mellett.

A sportmodell a Vectra i500 volt 195 lóerős motorral, amelyet az Irmscher tuningcég dolgozott át.

Nem túl fényes a dízel választék, a 82 lóerős kezdeti turbódízelnél már 1995-ben is jobb motorok voltak a legtöbb konkurensben. A bő 6 literes fogyasztás viszont a kamrás dízel mellett szól.

Néhány évvel a típus bemutatása után az 1,7 literes, kamrás keverékképzésű dízelt leváltotta egy közvetlen befecskendezéses, 82 illetve 100 lóerős dízel páros, kétliteres hengerűrtartalommal. A 82 lóerős lomha, a 100 lóerős jóval élénkebb, átlagfogyasztásuk 6-7 liter körüli.

A 125 lóerős, 2,2-es dízel 1500-nál leadja 270 Nm-es nyomatékát. Fogyasztása vegyes forgalomban 8 liter alatti, ami kedvező érték.

Kedvező árú, nagy merítésből beszerezhető alkatrészei és általában megbízható működése miatt a Vectra B viszonylag olcsón fenntartható. Hibalehetőség a vízpumpa és a befecskendező-rendszer meghibásodása. A vezérműszíj esetleges elszakadásának a feszítőgörgők módosításával vette elejét a gyár. Az övek rögzítésén kívül az oldallégzsákok módosítása miatt kényszerült visszahívást kiírni az Opel.

Közel 10 évesek az első Vectrák a B sorozatból, így előfordulnak olajfolyások a motoron és a váltón. A dízelek esetében nagyobb a valószínűsége a hengerfejtömítés átégésének, mint a benzineseken, de ez a hiba a dízeleknél sem gyakori.

A hasznaltautok.vezess.hu adatbázisban a cikk feltöltésekor 56 1,4 és 3,55 millió forint között találtunk használt Vectrákat a második generációból. A legolcsóbb B Vectrákat nagyjából 1,2 millió forintért megkapni. A legtöbbe a 2001-es dízel kombik kerülnek, áruk 2,5 millió forint feletti.