Az RS 5 kupéval egyszerre mutatták be azt a versenyautót, amellyel a német túraautó-bajnokságban indul az Audi. Most először fejlesztették közösen a szériamodellt és az elvileg arra épülő versenyautót, amivel időt takarítottak meg, de leginkább milyen jól hangzik.

Az Audi az előző két szezonban 10-10 futamot nyert meg, tavaly és 2014-ben konstuktőri, 2013-ban egyéni bajnoki címmel zárták az évet, fel van tehát adva a lecke az új modellnek.

 

Az idei évre nehezebben vezethetővé tették az autókat a módosított előírások, hogy nagyobb szerephez jussanak az egyéni különbségek – megnőtt például a szabad hasmagasság, és csökkent a leszorítóerő. Az Audi aerodinamikája a szabályok adta kereteken belül változott, az első hűtőrácsot például vékony hártya fedi, a hátsó szárny pedig nem teljes egészében szabályozható, hanem két állítható lapot képeztek ki rajta.

Az autó a gyártó állítása szerint ennek ellenére gyorsabb 2016-os elődjénél, ami egyrészt az új, lágyabb keverékű abroncsnak, másrészt az 500 lóerő fölé növelt teljesítménynek köszönhető. A motor alapjai nem változtak, módosították viszont a 4.0 V8 turbómotor szívó- és hűtőrendszerét.

Audi RS 5 DTM (2017)