Az elektromos autók terjedésének legfőbb gátja manapság (legalábbis világ legfejlettebb részén, ahol második-harmadik kocsi is normális a csládban) nem technológiai vagy gazdasági, hanem pszichológiai. Ez az úgynevezett “range anxiety”, vagyis a folyamatos para attól, hogy a villanyautó akkumulátorának kapacitása nem lesz elég a mobilitási igényemhez. Pont akkor merül le a kocsi, amikor a legjobban kéne vele mennem, mi lesz, ha hirtelen el kell szaladnom Münchenből Berlinbe a nagyihoz, mi van, ha már lógnak a gyorstöltőn, amit kiszemeltem újratöltésre egy hosszabb útra – ilyesmi. A lemerüléstől való rettegés egyik lehetséges ellenszere egy gyorsan pótolható üzemanyaggal működő segédgenerátor az autóban. Vagy az autó mögött, mint Genfben láttuk:

A Zoe utánfutóján a Tata Nano kéthengeres, 624 köbcentis benzinmotorja pöfög. 38 lóerős, 51 Nm leadására képes, ami nem sok, de a generátor-üzemmód jellegénél fogva úgysem ezek a számok határozzák meg az átmenetileg benzinnel üzemelő Zoe menetteljesítményeit – a generátor csak az akkut tölti, vagyis a villanyautó dinamikája változatlan marad. Leszámítva persze a vontatmány súlyának mozgatásához felhasznált kilowattokat. Egy autóba épített ún. range extender, azaz hatótáv-növelő generátorhoz képest a vontatott benzinmotor előnye, hogy megmarad a kocsi csomagtartója a rövidebb utakra – az EP Tender azt mondja, az ő utánfutójuk körülbelül 300 liter rakteret takarít meg az autósnak.

Tolatásnál nagy segítség, hogy a teljes utánfutót meg lehet emelni

Az ötlet persze nem új, már régesrégről emlékeztem valami hasonlóra, és a neten gyorsan meg is találtam a látványos tZero Reduxot, 2003-ból. Aztán egy 1992-es (!) utánfutó-generátort is találtam, amit az EP Tender elődvállalata készített még a Toyota RAV4 elektromos változatához. Ami igazán új a Renault Zoéhoz fejlesztett prototípusban, az az egész vontatmányt megemelő szerkezet, mellyel a parkolóból kitolatás sem okoz gondot annak sem, aki kevéssé gyakorlott utánfutós.