Utolsó és különleges Defenderek

Land Rover Defenderek Genfben

Szerző: Földes Attila levél küldés 
Dátum: 2015.03.11. 06.00

Az utolsó, limitált szériás Defenderektől a 6×6-os szörnyig volt minden Genfben.

Már jó ideje tudjuk, hogy a Land Rover Defendert végleg nyugdíjba küldik és lesz helyette valami sokkal kívánatosabb, modernebb járgány. De ez a váltás igen nehéz szülés lesz, a Defender az elmúlt évtizedekben legendává érett, temérdek rajongója van a szögletes, puritán jószágnak, akik így szeretik, ahogy van, és egyáltalán nem vágynak valami újra. 

Van, aki nem tudja a film címét?

Tény, hogy 2015-ben már nem nagy öröm egy ilyen ezeréves konstrukcióval közlekedni, de munkagépnek, hobbiautónak még mindig tökéletesen megfelel, és érzelmileg is nagyon lehet hozzá kötődni. Ám amíg a következő, hosszú ideje halogatott utód megérkezik, a Land Rover kiadott gyorsan három, már igazán utolsó, korlátozott számban elérhető, stílusukban egymástól nagyban elütő modellt. 
A Defender Heritage Edition a legkorábbi ősök előtt tiszteleg, spéci  zöld fényezése és fehér tetőlemeze mellett régies megjelenésű hűtőmaszkot és az ős-Land Rover rendszámát idéző HUE 166 díszítést és természetesen régies lemezfelniket kapott.

A Defender nem kényelmes. A bácsit is úgy kellett betuszkolni

Zseniális húzás a piros, sárga karika a váltókon. Kevesen értik, miért is vannak ott.

Belseje is a régi, még meztelen lemezműszerfalas modellek hangulatát idézi, és olyan apró poénokat is elrejtettek az utastérben, amit csak az ért, aki látott már öreg Landyt közelről. Ilyen a váltón és a terepváltón lévő vékony piros és sárga csík is, amelyek a régi modellek összkerék- és felező-kapcsolókarjának gombjának színeivel egyeznek meg. Emellett a régi márkaemblémát is leporolták, és több helyen is felhasználták. 
A Defender Adventure Editionből – ez a narancsszínű – 600 darab készül,  extra hasvédelmet, Goodyear MT/R terepabroncsok, egyedi matricákat és bőr kárpitozást kapott.  Ebbe sajnos nem lehetett beleülni, ő a körbekerített standon mozgolódott. 

Haspáncél, ügyes tetőcsomagtartó és dögös fényezés

A Defender Autobiography Edition, kétszínű fényezéssel, LED-es fényszórókkal és pofás bőr kárpitozással, elegáns belsővel készül. Motorjának teljesítménye a megszokott 122 helyett 150 lóerős és a csúcsnyomatéka  is nagyobb, 400 Nm. 

Elegáns színösszeállítás

De nemcsak a márka saját standján vannak mókás kivitelű Defenderek. A Kahnnál találtunk csak igazán vakmerő átalakításokat. A brit cég láthatóan megirigyelte a 6×6-os G Mercit, ami nem is volt távol a kiállítóhelyüktől, és ők is összedobtak  egyet. Nyilván sok értelme ennek sincs, de igazán impozáns darab, és a belső tér is sokkal komfortosabb, mint egy mezei Defenderben. 

A hosszú orr a 6x6-osnak is jár

Még mindig a Kahn standján járunk, és egy szokatlan, 105 incses tengelytávú Defit nézünk. Ha elsőre nem tűnne fel, hogy mi a baj vele, a név hamar lebuktatja a járgányt. “Longnose 105″ áll a rendszám helyén lévő plasztiklapon. A kis híján 270 centis tengelytávú autó még a karosszériaszélesítésektől szélesebb autón is feltűnő hosszú orrot kapott, amelynek igazán sok funkciója nincs, csupán nagyobb motorháztetőt lehet bámulni a vezetőülésből. Motorterébe nézve akkora helyet találunk, ahová egy teljes gazdasági menekült család is beférne. 

Hááát, elég vadra sikerült ez a belső

A trió harmadik tagja a Widetrack nevet kapta a keresztségben, ő is extra karosszéria-rátétekkel, és puccos, finom anyagokkal feltöltött belsejével kényezteti leendő gazdáját. A cég túlélésének szempontjából szerencsés, hogy nemcsak Defender-átalakításokkal foglalkoznak, hanem akad a kiállított autók között többféle Range Rover is, sőt, befogott orral és némi undorral ugyan, de a Jeep Wranglerhez is kínálnak csomagokat.
Nem messze akad még egy márka, amely a Defenderből is készít saját változatot, ez pedig a Startech. A Series 3.1 nevű járgányuk rettenetes, a Series III-as műanyag hűtőmaszkjára hasonlító valamit kapott az orrára, plusz néhány kopoltyúszerű szellőzőt is hasítottak a lemezekbe. Belül díszes bőr és más nemes anyagok próbálják feledtetni a tulajjal, hogy ő éppen egy munkagépben próbálja magát jól érezni. 
Új Defender, a Series III hűtőmaszkjával

Kommentek

Nem kerüli ki többé a Mercedes a csirkeadót

Teljes egészében amerikai kezek által összerakott Sprintereket kaphat a jövőben az USA. Legalábbis a következő generációtól kezdve.

F1: A Ferrari szerint nem gyengül a Mercedes

A Ferrari vezetője, Sergio Marchionne szerint a Mercedes nem lesz gyengébb attól, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

Kipróbáltuk a legnagyobb Škodát

Ismeretlen terepre merészkedtek a csehek, a Škoda Kodiaq mégis minden részében ismerős. A hétszemélyes újdonságot Mallorca szigetén vezettük először.

F1: “50 százalék”, hogy Alonso megy a Mercedeshez

A McLaren-Honda főnöke szerint kizárt, hogy Fernando Alonso legyen Nico Rosberg utódja a Mercedesnél, a pilóta honfitársa másképp gondolja.

F1: Hamilton megússza a büntit Rosberg miatt

A Mercedes nem bünteti meg Lewis Hamiltont az Abu-Dzabiban történtek miatt. Most más gondjai vannak a csapatnak.

Ez történik az autóddal a hidegben

Nem csak az embernek és egyéb élőlényeknek pokoli az éjszaka, ha mondjuk mínusz tíz fokban kell a szabadban tölteni, a fagy autónak is betesz.

F1: A motoroslegendát is érdekelné a Mercedes-ülés

A MotoGP-veterán Valentino Rossi sem mondana nemet, ha a Mercedes-főnök Toto Wolff felhívná.

F1: Oválpályán repesztett Vettel és Räikkönen – videó

A Ferrari rég nem látott dolgot hozott tető alá: vasárnap az USA egyik legendás oválpályáján, Daytonában száguldottak a vörös Forma-1-es autók.

Ismét drágulnak az üzemanyagok

Nem áll meg a drágulás a kutakon, szerdán ismét emelkedik a benzin és a gázolaj ára.

Nézd meg a legújabb magyar KRESZ-táblát!

Új tábla az autósoknak: Magyarországon először az M7-es autópályán helyezték ki az elektromos autók töltési pontjáról informáló közúti jelzést.

Sportosítja terepkombiját a Volvo

A Polestar teljesítményoptimalizációs csomagot emelt hasú luxuskombijára is kiterjesztette a Volvo. A V90 Cross Country érdemben nem lett erősebb, viszont dinamikusabb.

Emily Ratajkowski így is nagyon szexi

Napjaink legnépszerűbb, és talán legszebb modellje Emily Ratajkowski, akiről kerestünk néhány olyan fotót, amivel az autóbuzik is meg lesznek elégedve.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.