Félig utcai autóval Le Mans-ba

Audi R8 LMS

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.03.10. 10.15

Már a jövő évi GT3 szabályrendszert is teljesíti az Audi új versenyautója, amely nem csak elődjénél, de az előírásoknál is biztonságosabb.

A saját géposztályára érvényes normák helyett egyenesen a jóval könnyebb Le Mans-i prototípusokra (LMP) vonatkozó, szigorúbb biztonsági előírásokat is teljesíti az Audi új versenyautója az Audi R8 LMS, amely a DTM-ből ismerős, mentésre szolgáló tetőnyílástól az LMP-autókba kifejlesztett, különleges ülésekig számtalan újdonsággal állít új mércét.
A mérnökök tehetségét dicséri, hogy a fokozott biztonság ellenére csökkenteni tudták az autó tömegét, a tavalyi modell 1250 kilója helyett az idei verzió már csak 1225-öt nyom – ebben persze az is szerepet játszott, hogy az időközben bevezetett, új generációs R8 eleve könnyebb, mint elődje. Az alumínium térvázból, szénszálas elemekből és acél bukókeretből álló szerkezet önmagában 30 kilóval könnyebb, miközben torziós merevsége 39 százalékkal nőtt.
Az autót ugyanott gyártják, mint az utcai verziót, ami nem véletlen: az Audi ahol csak lehetett, a szériagyártásból származó komponenseket alkalmazott. Az 585 lóerős 5.2 V10 motor szinte teljesen megegyezik az utcai verziókéval; az erőforrás élettartama a motorsportban elképesztő 20 000 kilométer. Ugyanakkor a futómű keresztlengőkarjai, a karosszéria borítóelemei és az új konstrukciójú, hatfokozatú váltó teljesen újak.
A mérnökök most először teljesen leburkolták a versenyautó fenéklemezét, így kisebbre vehették a hátsó légterelőt. A pilótafülke szellőzését is tökéletesítették, akárcsak a fékek és a motor hűtését.
Az Audi R8 LMS már egészen biztosan részt vesz a májusi nürburgringi, valamint a július végi spái 24 órás futamon. Az első megrendeléseket a második félévben veszik fel az autóra; az ügyfelek az év vége felé megkaphatják versenyautóikat, amelynek elődjéből 2009 és 2014 között mintegy 130 darabot értékesített az Audi.

Kommentek

Faágakat és szemetet állítanak a frissen javított kátyúkba Solymáron

Eszementek egy maréknyi csoportja tette pillanatok alatt tönkre a kijavított kátyúkat Solymáron.

Hajszárítóval riogatják a gyorshajtókat egy skóciai faluban

Kreatív csellel imitálnak sebességmérő rendőröket egy kis falu lakói Skóciában. Elegük lett a száguldozó autósokból.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

100 új buszt kaptak a vidéki közlekedési központok

Összesen 100 vadonatúj, magyar gyártmányú Credo autóbusz állt forgalomba a vidéki közlekedési társaságoknál december vége óta.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

F1: Teljes valójában itt az új Williams

A Williams-csapat másodszor is leleplezte 2017-es autóját, ezúttal számítógépes grafika helyett már a valódi autóról készült fotókat nézhetjük.

Segítene parkolni a Magyar Telekom

A betonba épített szenzorok segítenének az autósoknak szabad parkolóhelyet találni a városokban.

Három hengerrel támad az új Ford Fiesta ST

1,5 literes háromhengeres turbómotorral érkezik a hothatchek közé a Ford Fiesta legsportosabb változata, az ST.

Pórázon tartott Tiguan

Megfontolta, kitalálta, elvetette, újra kitalálta, legyártotta. 22 évvel a RAV4 után egy komoly konkurenst állított a SEAT az Ateca modellel a kompakt SUV-oknak.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.