Vérszomjas hiperhibrid a Koenigsegg Regera

1500 LE, 1600 kg

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.03.04. 09.00

Beadta a derekát, és benzin-elektromos hajtásláncot tervezett a svéd szupersportkocsi-márka – igaz, nem úgy csinálták, mint mások.

A Koenigsegg tulajdonosa gyűlöli a hibrideket – ezzel a felütéssel kezdődik a Regera (svédül annyit tesz: uralkodni) sajtóanyaga. Az embernek azonban néha erőt kell vennie magán, főleg, ha konkurensei egymás után bocsátják forgalomba az elektromos segédhajtással ellátott álommasinákat.
A Regera tehát hibrid, de a cég állítja, hogy nem olyan hibrid, mint a többi. Egy-egy villanymotor hajtja a hátsó kerekeket, egy harmadikat pedig a főtengelyre illesztették rá: ez nem csak a szokásos motor/generátor funkciókat tölti be, de egyben a sebességváltót is helyettesíti. Mivel nincsenek hagyományos értelemben vett fogaskerék-párok, a hajtás közvetlennek tekinthető (erre utal a hajtáslánc elnevezése is: KDD, azaz Koenigsegg Direct Drive).
A három villanymotor együttes teljesítménye 700 LE; ezeket egy 9, 27 kWh kapacitású, 620 V üzemi feszültségű akkucsomag táplálja. Az akkumulátorok akár konnektorról is tölthetők, és igen, az autó tisztán elektromos üzemben is vezethető. Persze ekkor le kell mondanunk a több mint 1100 lóerős, 5,0 literes V8-as motor élvezetéről. A két komponens együtt “jóval több mint 1500 lóerőt” és több mint 2000 Nm nyomatékot állít elő – a belsőégésű motorban még maradtak tartalékok, nyilván készül a jövőre a gyár.
Ezzel a hajtáslánccal a Regera minden idők legerősebb alapkivitelű Koenigsegg modellje. A One:1 babérjaira mégsem fájhat a foga, hiszen menetkész tömege meghaladja az 1600 kilogrammot, így elmarad az 1 kg/LE álomértéktől.
Ha már úgysem rekorder, a fejlesztők rádobtak még 5 kilót, és minden nyitható, zárható fedelet motorizáltak, méghozzá csillapított mozgatással – logikus, hiszen így el lehetett hagyni a kitámasztó teleszkópokat. A helyükből kiugró, majd 90 fokban felfelé elforduló ajtók távirányítóról, vagy akár okostelefonról is vezérelhetők, akárcsak a motorház fedele.
A Regera további különleges részletekkel is szórakoztat, a halfarokban végződő kipufogóktól a felülről megtámasztott, behúzható légterelőig.
Az autóból mindössze 80 példányt készül építeni a cég. Az árát még nem határozták meg, de mindegy is: ahhoz képest, hogy nem puritán sportgépnek, hanem luxuskupénak szánják, 2,8 mp alatt gyorsul 100 km/órára, 150-ről 250-re mindössze 3,2 másodperc alatt ugrik, és álló helyzetből 20 mp alatt éri el a 400-as tempót.

Kommentek

  • Iceman.

    Most akkor ez mi sebességváltó nélkül, egy teljesen soros hibrid?

F1: Videón Rosberg mercis búcsúkörei

A Mercedes a hétvégén Sindelfingenben ünnepelt, a visszavonuló Nico Rosberg megtette utolsó métereit a csapat színeiben.

Nem kerüli ki többé a Mercedes a csirkeadót

Teljes egészében amerikai kezek által összerakott Sprintereket kaphat a jövőben az USA. Legalábbis a következő generációtól kezdve.

F1: A Ferrari szerint nem gyengül a Mercedes

A Ferrari vezetője, Sergio Marchionne szerint a Mercedes nem lesz gyengébb attól, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

Kipróbáltuk a legnagyobb Škodát

Ismeretlen terepre merészkedtek a csehek, a Škoda Kodiaq mégis minden részében ismerős. A hétszemélyes újdonságot Mallorca szigetén vezettük először.

F1: “50 százalék”, hogy Alonso megy a Mercedeshez

A McLaren-Honda főnöke szerint kizárt, hogy Fernando Alonso legyen Nico Rosberg utódja a Mercedesnél, a pilóta honfitársa másképp gondolja.

F1: Hamilton megússza a büntit Rosberg miatt

A Mercedes nem bünteti meg Lewis Hamiltont az Abu-Dzabiban történtek miatt. Most más gondjai vannak a csapatnak.

Ez történik az autóddal a hidegben

Nem csak az embernek és egyéb élőlényeknek pokoli az éjszaka, ha mondjuk mínusz tíz fokban kell a szabadban tölteni, a fagy autónak is betesz.

F1: A motoroslegendát is érdekelné a Mercedes-ülés

A MotoGP-veterán Valentino Rossi sem mondana nemet, ha a Mercedes-főnök Toto Wolff felhívná.

F1: Oválpályán repesztett Vettel és Räikkönen – videó

A Ferrari rég nem látott dolgot hozott tető alá: vasárnap az USA egyik legendás oválpályáján, Daytonában száguldottak a vörös Forma-1-es autók.

Ismét drágulnak az üzemanyagok

Nem áll meg a drágulás a kutakon, szerdán ismét emelkedik a benzin és a gázolaj ára.

Nézd meg a legújabb magyar KRESZ-táblát!

Új tábla az autósoknak: Magyarországon először az M7-es autópályán helyezték ki az elektromos autók töltési pontjáról informáló közúti jelzést.

Sportosítja terepkombiját a Volvo

A Polestar teljesítményoptimalizációs csomagot emelt hasú luxuskombijára is kiterjesztette a Volvo. A V90 Cross Country érdemben nem lett erősebb, viszont dinamikusabb.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.