Búcsú előtt frissül a Toyota Avensis

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2015.02.16. 11.30

Másodszor is felfrissíti középkategóriás modelljét a Toyota. Takarékosabb motorok, feljavított műszaki tartalom, új dizájn a 2015-ös Avensisen.

Elvileg itt lenne az ideje, hogy a Toyota új modellt mutasson be a középkategóriában, egyelőre azonban marad a mostani Avensis. 2009-ben érkezett a Toyota Avensis harmadik generációja, amely 2012-ben már átesett egy frissítésen, és most a nyugdíjazás helyett újra kés alá küldte a modellt a japán gyár.

A március elején, a Genfi Autószalonon bemutatkozó modellről egyelőre szűkszavúan nyilatkozott a Toyota. Új lámpák, új motorháztető, átrajzolt lökhárítók mutatják fiatalabbnak a modellt, amelynek utastere is átesett a szépítőkúrán.

Az áthangolt futómű mellett elsősorban az új motorokról szól majd a technikai ráncfelvarrás. Várhatóan megjelenik a Versóban már használt, a BMW-től származó 1,6-os dízelmotor, miközben az eddig szereplő (1,8 benzin, 2,0 és 2,2 dízel) motorok továbbfejlesztéssel teljesítik az Euro6-os emissziós normát.

A pletykák szerint a Toyota már nem fejleszt közvetlen utódot az Avensis számára, a modell 2018-ban eltűnhet. Az Európában gyártott modell helyét egy globális modell veheti majd át, amely elsősorban a hibrid technikára épít majd.

További részletek két hét múlva. Addig is nézzétek meg az új Toyota Avensis képeit.

Kommentek

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

F1: A sztármérnök is kevesebb előzést jósol

A Red Bull sztártervezője, Adrian Newey szerint a 2017-es Forma-1-es szabályok továbbra is egészségtelen mértékben jutalmazzák majd a motorerőt, emellett az előzések számát is csökkentik.

Újjászületett a nyolcvanas évek egyik legfurcsább járműve

Sir Clive Sinclair fekvő robogója, a kultikus, de életképtelen C5 valamivel praktikusabb formában térhez vissza. Az Iris Sinclair unokaöccsének a munkája.

F1: Hamilton magyarázkodni kényszerült

Lewis Hamilton hétfőn tisztázta a hétvégén a csapaton belüli adatmegosztással kapcsolatos nyilatkozatát. Nincs baja a Mercedesszel és Valtteri Botasszal.

F1: Minden ellenféltől fél a Mercedes

Hiába nyertek zsinórban három világbajnoki címet, a Mercedes csapatfőnöke azt mondja, a 2017-s idény előtt majdnem ugyanúgy tart minden riválistól, mint amikor először munkába állt.

Csökken az üzemanyag ára

Szerdán megáll az üzemanyag árának emelkedése, sőt a gázolaj még olcsóbb is lesz.

Elegáns lett a legújabb Forma-1-es autó

A Sauber-csapat megmutatta 2017-es Forma-1-es modelljét, a C36-ost. A svájci alakulat jubileumi festéssel ünnepli 25. F1-es idényét.

A Lada nyugati hódításának nyomát fotózták Magyarországon

Ha ez a Zsiguli mesélni tudna! Biztos kalandos út vezetett a szovjet gyárból Angliába, majd valahogy a magyar utakra.

F1: 2020-ig maradnak a Mercedes-főnökök

A Mercedes-csapat két vezetője, az elnök Niki Lauda és a csapatfőnök Toto Wolff szerződést hosszabbított.

Tíz dolog, ami mindig legyen az autódban

Ha nem csak a boltba szaladunk el vagy a szomszéd településre, akkor nem árt, ha ez a tíz dolog bent van az autóban, így nem érhet minket túl sok meglepetés.

F1: Hamilton nem akar nyílt lapokkal játszani

Lewis Hamilton azt kérte a Mercedestől, hogy hagyjanak fel a pilóták vezetési adatainak megosztásával, szeretné, ha megtarthatná a titkait.

Komoly baj van a magyar jogosítványok megújításánál

Nem minden háziorvos végzi el az alvászavar szűrővizsgálatát a jogosítványok megújításakor, holott erről 2015 óta jogszabály rendelkezik.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.