A Quattroporte és a Ghibli fontos bevételi forrást jelentenek a márkának, de ezeket látva hajlamosak vagyunk azt hinni, kizárólag négyajtós GT-kben gondolkodik az 1914-ben alapított modenai üzem. Ezért az évfordulóra a cég ifjú rajztehetségeit felkérték, hogy alkossanak valamit, ami hídként köthetné össze az elmúlt száz évet a következő százzal. 

Ha ezt a pátoszos körítést ki is hagyjuk, akkor sem lehet elmenni szó nélkül az Alfieri tanulmány mellett, amelyet az öt Maserati fivér közül talán a legjelentősebbről, kora mérnökzsenijéről neveztek el (mármint a másodikról, hiszen az első Alfieri egyéves korában elhunyt, így nevét 1887-ben született öccse örökölte meg). 
Hogy markánsan elválasszák a GT-vonaltól, az Alfieri tanulmány 2+2 üléses kialakítást kapott. Formavilágában leginkább az 1954-es Maserati A6 GCS-53 köszön vissza, Pininfarina utolsó munkája, amit a Maseratival közösen csinált. 
Nem szolgai mása persze az Alfieri az ötvenes évek csodaszép versenyautójának: az előre dőlő A-oszlopot például elhagyták, ám nem maradt hangsúly nélkül a szélvédő, a motorházfedélből kiinduló, az ajtó középvonalánál véget érő élek diszkréten megtámasztják a tetőoszlopokat, amelyek így mintha az autó mélyéből nőnének ki. 
A Maserati szokásos hűtőmaszkját egy középen jelképesen kettéosztott, messze előre kinyúló, ritkás rácsozatú pajzs vette át; kétoldalt a manapság oly divatos, háromszög alakú lámpatestek határolják – a márkánál eddig hátul alkalmazott sziluett bixenon és LED-es technológiákat rejt. 
Elmaradhatatlan stíluselem az első doblemezbe vágott, három “kajütablak” szellőzőnyílás, ezeken kívül csupán néhány kék betét – például az elöl 20, hátul 21 colos, kovácsolt kerekek küllőjén, a karbon-kerámia tárcsákat ölelő Brembo féknyergeken, a diffúzoron – ékesíti a letisztult vonalvezetésű autót. Illetve a legfontosabb: Alfieri II Maserati aláírása, amely a hátsó rendszámtábla helyén látható. 
Az utastér ugyanolyan letisztult, mint a karosszéria: egyszerűségében fel sem tűnik, hogy a klasszikus vonalú műszerek, és velük a múlt század hetvenes éveinek őrülete, a nagyítóüveg alatt elforgó számskála valójában csak egy digitális panelen jelennek meg – igazi analóg darab viszont a megszokott, mechanikus óra, amely a sebességváltó karja előtt kapott helyet. 
A kívül felbukkanó kék árnyalat az utastérben is fontos statiszta-szerepet játszik a bézs és a fémszürke mellett. 
Ha stílusában a múltból, műszaki tartalmában a jelenből építkezik az Alfieri. A 4,59 méteres kupé a GranTurismo MC Stradale arasznyival rövidített, 2,7 méteres tengelytávú padlólemezére épül, a hajtáslánc ellenben a Maserati GranTurismo hozománya: a 4,7 literes, V8-as szívómotor 466 lóerőt ad le, nyomatéka 520 Nm. A mérnökök áthangolták a kipufogórendszert, így állítólag igazi versenydallamokat üvölt a motor, amely a hátsó, részlegesen önzáró differenciálművel egybeépített, hatfokozatú robotváltón keresztül hajtja a hátsó tengelyt. 
A Maserati nem tervezi, hogy egy az egyben megvalósítsa az Alfierit, de ahogy Lorenzo Ramaciotti vezető tervező mondta, biztosra vehető, hogy valami nagyon hasonlóval találkozhatunk két-három éven belül. Úgy legyen.