Bader Al Roudhan, kuvaiti származású üzletember bő három évtizede él Magyarországon. Dunaújvárosban tartott luxusautó-gyűjteményéről ismerte eddig a hazai autórajongó szubkultúra. A hazai autókiállításokon időről időre feltűnt, Paganit, Ferrarit, Cizetát, Spykert, Lambót brummogtatott a közönség nagy örömére, mi teszteltük néhány autóját (Ferrari Enzóért ide, Lamborghini Gallardóért ide, Pagani Zondáért ide kattints). Most úgy döntött, nem elégszik meg azzal, amit a gyári modellek tudnak és saját tuningmárkát alapított – ez a Nimrod.

A beltér kialakítása teljesen egyedi, a megrendelő ízlésének megfelelően készül el a Nimrodnál

Mivel a célpiac elsősorban nyilván nem a magyar vásárlóközönség, az idén három alaposan átalakított szupersportautóval a Genfi Szalonon csinál egy kis hírverést magának a cég – így találkozhattunk mi is a karbonkasztnis Italiákkal és a szintén szénszálas elemekkel felszerelt Aventadorral.

Az átalakítással akár eredeti duplájára is emelkedhet a kocsik ára, a plusz, amit a vásárló kap a pénzéért, a 6-8%-kal kisebb súly és a tudat, hogy ilyen Ferrari, ilyen Lamborghini másik biztos nem jön szembe a forgalomban. Korda György Bélát, a tuningcég magyar munkatársát kérdeztük a kocsikról (a videó elején egyébként Bader úr Horatio Pagani fiainak mutatja meg az autót – egy nagy család ez az egyedi szupersportautós kör):

A karbonfelni saját gyártás, az aerodinamikai kiegészítők és a kárpitok úgyszintén. A kipufogórendszert is átépítették, így lehet, hogy fel sem ismertük a Zero névre keresztelt 458 Italiát, ami jellegzetes tripla csövét a Nimrodnál 2×2 végre cserélte. Az Aventadort Avanti Rossónak, a másik Italiát Katyushának nevezte el a tuningcég – állítólag a legtöbb érdeklődés pont a meglehetősen drasztikusan átfaragott, játékautósra épített Katyusha irányába érkezett a szalon látogatóitól.

A vállalkozás weboldala még épül, az ár egyedi megállapodás kérdése – sok konkrétumot nem tudhattunk meg a kocsikról, de mindenképp szívmelengető volt a nemzeti színekkel keretezett embléma alatt ilyen látványos kocsikat találni.

Nimródról a Wikipédián

A Nimród férfinév származása bizonytalan, feltételezések szerint asszír eredetű és a jelentése: vadász. Régi magyar mondákban mint a magyarok ősapja, Hunor és Magor atyja szerepel, akit a középkori magyar történetírók teremtettek a Biblia alapján.

Viszont a magyar királyi oklevelekben is szerepel a megnevezett ősök között Atilae, és Atilae saját címzésében önmagát Nimród unokájának vallotta. Ezt valóban megírták a középkorban is, magyar, és külföldi utazók, diplomaták.

Mit gondolsz a Dunaújvárosban újragondolt szupersportkocsikról?

  • Örülök71%
  • Szentségtörés17%
  • Hidegen hagy13%

Mit gondolsz a Dunaújvárosban újragondolt szupersportkocsikról?