Bentley: kinek erősebbet, kinek gyengébbet

Megújul a Bentley modellkínálata

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.02.26. 17.00

Nagyobb motorteljesítményt, új hajtáslánc-opciót és általában még több fényűzést kínál 2014-es modelljeihez a Bentley.

Még erősebb lesz minden idők leggyorsabb sorozatgyártású Bentley-je, a Continental GT Speed (nyitóképünkön): a 6.0 W12-es ikerturbós motor teljesítményét 635 lóerőre, forgatónyomatékát 820 Nm-re növelték a mérnökök – ez ugyan csupán kilenc lóerővel és 20 Nm-rel több, mint eddig, mégis kézzel fogható eredménye volt a módosításoknak: a kupé az eddigi 329 helyett 331 km/órával képes száguldani, míg a kabrió végsebessége 325-ről 327 km/órára nőtt. 

Hogy a plusz két km/órát megünnepeljék, még látványosabbá varázsolták a GT megjelenését. Mostantól fényezett kivitelben kapható az első légterelő, az oldalsó kötény és a hátsó diffúzor; a 21 colos keréktárcsa, a fényszórók és a hátsó helyzetjelzők sötét felületkezelést kaptak. A féknyergek mostantól pirosak, összhangban a modellhez kínált, exkluzív új Candy-piros fényezéssel, az első kerékdobra pedig felkerült egy krómozott ‘Speed’ embléma. 
A GT Speed utasterében egyedi, sávos kivitelezésű, kontrasztos színkombináció, steppelt kárpitok valamint a fejtámlákba hímzett Speed felirat köszönti az újévet. 
A Continental modellcsalád nem vacakolt a motorteljesítménnyel: klimatizált masszázsfotellel, pihe-puha padlószőnyeggel, tolatókamerával, tradicionális króm- és fadíszekben bővelkedő GT Classic felszereltségi csomaggal, a kabrióhoz kínált téli csomaggal (nyaktáji és kormányfűtéssel), karbon-kerámia féktárcsákat, sportkipufogót és szénszálas műszerfalpanelt tartalmazó GT V8 S Sport csomagot, valamint számos további fényűző opciót vezetett fel a nyártól elérhető újdonságok listájára. 
Pont az ellenkező irányba indult el a Bentley csúcsmodellje, a fenti képen látható Flying Spur: az eddigi W12 mellett mostantól megjelenik a könnyebb, olcsóbb V8-as opció is: 507 lóerejével és 660 Nm nyomatékával ez sem nevezhető kifejezetten harmatosnak; az autó 5,2 mp alatt gyorsul 100 km/órára, végsebessége 295 km/óra. Ráadásul a hajtáslánc fékenergia-visszanyeréssel és hengersor-lekapcsolással küzd a felesleges környezeti terhelés ellen. 
Az összkerékhajtású modell menetstabilitásáról és kényelméről légrugózás gondoskodik, és természetesen ehhez a tavasztól kapható modellhez is elérhetők a megszokott stílusbeli és funkcionális opciók.

Kommentek

  • Guevara

    Hú, gyönyörűek! Az a kabrió nagyon kéne…

  • Guilltonie

    A kabrió tényleg szép de nekem túl hivalkodó.
    A Flying Spur viszont nagyon tetszik.
    Akár V8-al is.
    Az összes Bentley sokkal jobban odateszi magát mint bármelyik Rolls.

  • Guevara

    Naa.., hát azért nem a csík tolja a repülőt. A Bentley kezdett azzal ugye hogy Rolls modelleket címkézett át.

  • Guilltonie

    Guevara!

    Megint kötekedsz és ráadásul hülyeséget is írsz!

    A Bentley kizárólag nagy teljesítményű sportautókat gyártott a 20-as évek elején és csak a gazdagok engedhették meg maguknak,hogy versenyezzenek.Ezek voltak a Bentley fiúk.
    Gondolom te még ilyen Bentleyt nem láttál?!

    30-as években a Rolls vette meg a Bentleyt és ő kezdte átcímkézni plussz adott nekik eleganciát.

    Kb 5X nyertek Le Man-ban mielőtt a Rolls megvette őket.

    Kicsit jobban olvass utána!

    Másrészt nyilvánvaló ,hogy én a mostani modellekről beszéltem mindkét márkánál.
    A mai helyzethez vajmi kevés köze van annak,hogy mi volt a 20-as 30-as években mivel ma mindkettő német konkurensek kezében van,de a Bentley stílusosabb,gyorsabb és szélesebb a modell választék.

  • Tede

    Gyönyörű, és bámulatosak ezek a kocsik! De valaki mondja meg miért adnak ki az emberek 70-80 milliót egy A8 as alapra épített Vw Phaethonért amit átépítenek Bentley-nek a legmodernebbb Audi technológiát felhasználva benne, de annál különlegesebb anyagokat használó belsővel látnak el? Akkor miért nem vesznek vagy 3 Phaethon-t vagy A8-ast? Ugyanez a kérdést felteszem a Rolls Royce-ra is, ami szintúgy nem más mint egy átalakított , és felfújt 7-es Bmw. De szintúgy kérdezném a a Mercedes esetnén a Maybach-ot? Biztos sok ember most azt fogja válaszolni: “azért mert ez egy Bentley, ez egy Rolls, ez egy Maybach”. Végül is lehet, picit nagyobbak, és erősebbek, talán valamivel különlegesebb belsejük van, de mégiscsak egy egy A8 alapú Phaethon, vagy egy 7-es Bmw, vagy egy S-Mercedes marad. Vagy olyan gazdagon szabadon lehet hülyének lenni :) ??? ki tudja, de remélem egyszer megtudom :)))))

  • Guilltonie

    Tede!

    Ha ezek közül ültél volna bármelyikben akkor tudnád mi a különbség.
    Sok-sok száz óra kézi munka a Bentley és Rolls esetében és automatizált sorozatgyártás az Audi,BMW esetében.

    Sűrűn látsz Rolls vagy Bentleyt lerohadni?

    Azért mert leányvállalatnál készül a karosszéria attól még nem egy feltuningolt csúcs modell.

    Melyik Audi padlólemezre illik szerinted a Continetal GT?

    A Lambó is Audi kézben van mégsem mondanám egy Huracanra ,hogy az egy Audi R8!

    Tudod miért?
    Mert nem az!

  • Tede

    A Huracan pedig R8 váz továbbfejlesztett alapjaira épített Lamborghini, ami valójában valószínűleg az új R8 alapjait adta, gondolom fejlesztés alatt áll. Persze ismerős az 5.2 v10, ami régi 5.2 V10es Fsi tovább fejlesztése ami egy Audi motor, de az S8-at reklámozták vele, hogy Lamborghini motoros Luxus autó, valójában pedig Lamborghini egy Audi motoros sportkocsi . Igen nem ültem még Bentleyben se Rollsban de Audiban naponta.Nem állítom, hogy nincsenek különbségek , de a hasonlóságok egyértelműek és annál több, és le lehet vágni “az egy modell több név gyártás”t. Hasonló téma a 7-es Rolls Bmw, és az S Merci Maybach. Talán a Bmw építette át a legjobban a 7-est, a Mercedes az S-et kevésbé, de szintúgy felismerhetőek az alapdonor részei. Számomra akkor is tripla áron eladott, meghosszabbított , extrásított, exluzívabbra felfújt A8-as, 7-es, és S-osztályoska maradnak, akármilyen név mögé bújtatják őket. Hogy miért nem lehet látni ezeket lerobbanva. Mert kevesebb van belőlük, és éppen soha nem látod őket lerobbanva, pedig ugyanúgy elromolhatnak mint a donor modellek bármelyike. Persze megbízhatóbbak a donormodellek minta az átlag, de minden elromolhat, még a felfújtak is.. Padlólemez: Continentál Gt-re Az A8 as padlólemeze illik amire a Phaethont is építik. Hogy rövidebbnek tűnik ne csapjon be ez a csel benne. Szerinted Az Audi TT padlólemezére ráillik egy Skoda Octávia? nem pedig mégis ara épül mint az A3-om, vagy Golf. :-). De vannak itt a vezess.hun sok elmélkedés a Vw padlólemezéről kérlek olvassál utána picit.

  • Tede

    Guilltonie. látom te hiszel még mesebéli marketingszövegben. A motor a váltó a futómű egy az egyben áthangolt erősített, és puhított Audi A8. A kaszni is az végül is az, a padlólemez is ugyanaz, sőt még az ajtók is. De nézd meg a saját szemeddel, keress rá képekre és láss! Nézd csak meg a szürke képet hátulról egy az egyben Vw Phaethon a hátsó rész, első sárvédő ajtók Audi A8. Miféle kézi gyártásról regélsz te? A motor ugyanott készül összeszerelve mint a többi W 12, V8 ról nem írnak mekkora, de várj kitalálom! hmm.. ez a az új 4.0 lehet ami szintúgy A8/S8 ban mutatták be, karosszéria sajtolás is ott készül mint az A8 -é más módosított szerszámokkal, a váltó német kiválló Zf, a hajtás Quattro , a rugózás pedig szintén ugyanaz. Az hogy az előre gyártott dolgokat nem gépek hanem esetleg kézzel szerelik egy látványgyárba pl Drezdában?? NA és van idő rá a specialisták megcsinálják, ettől még nem lesz jobb. A súlytöbblet a hangszigetelés és az valamivel exkluzívabb anyagok teszik ki. Nincs ezzel probléma az A8 igen kiváló jármű nyugodtan lehet belőle bármit építeni, és az okos Vw konszern meg is teszi. Szerinted miből tud jobb és általában igényesebb anyagokat építeni a kocsijaikban mint a konkurencia.Hát a jól bevált bámulatos , és kiválóan kitalált Lego módszeren megspórolt milliárdokból.

F1: Videón Rosberg mercis búcsúkörei

A Mercedes a hétvégén Sindelfingenben ünnepelt, a visszavonuló Nico Rosberg megtette utolsó métereit a csapat színeiben.

Nem kerüli ki többé a Mercedes a csirkeadót

Teljes egészében amerikai kezek által összerakott Sprintereket kaphat a jövőben az USA. Legalábbis a következő generációtól kezdve.

F1: A Ferrari szerint nem gyengül a Mercedes

A Ferrari vezetője, Sergio Marchionne szerint a Mercedes nem lesz gyengébb attól, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

Kipróbáltuk a legnagyobb Škodát

Ismeretlen terepre merészkedtek a csehek, a Škoda Kodiaq mégis minden részében ismerős. A hétszemélyes újdonságot Mallorca szigetén vezettük először.

F1: “50 százalék”, hogy Alonso megy a Mercedeshez

A McLaren-Honda főnöke szerint kizárt, hogy Fernando Alonso legyen Nico Rosberg utódja a Mercedesnél, a pilóta honfitársa másképp gondolja.

F1: Hamilton megússza a büntit Rosberg miatt

A Mercedes nem bünteti meg Lewis Hamiltont az Abu-Dzabiban történtek miatt. Most más gondjai vannak a csapatnak.

Ez történik az autóddal a hidegben

Nem csak az embernek és egyéb élőlényeknek pokoli az éjszaka, ha mondjuk mínusz tíz fokban kell a szabadban tölteni, a fagy autónak is betesz.

F1: A motoroslegendát is érdekelné a Mercedes-ülés

A MotoGP-veterán Valentino Rossi sem mondana nemet, ha a Mercedes-főnök Toto Wolff felhívná.

F1: Oválpályán repesztett Vettel és Räikkönen – videó

A Ferrari rég nem látott dolgot hozott tető alá: vasárnap az USA egyik legendás oválpályáján, Daytonában száguldottak a vörös Forma-1-es autók.

Ismét drágulnak az üzemanyagok

Nem áll meg a drágulás a kutakon, szerdán ismét emelkedik a benzin és a gázolaj ára.

Nézd meg a legújabb magyar KRESZ-táblát!

Új tábla az autósoknak: Magyarországon először az M7-es autópályán helyezték ki az elektromos autók töltési pontjáról informáló közúti jelzést.

Sportosítja terepkombiját a Volvo

A Polestar teljesítményoptimalizációs csomagot emelt hasú luxuskombijára is kiterjesztette a Volvo. A V90 Cross Country érdemben nem lett erősebb, viszont dinamikusabb.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.