Szörnyek terepjárókból

Genfi rémségek

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.03.15. 08.00

A Hamann genfi standja fertelmes, ízlésficamos terepjárókkal sokkolta az arra járókat, egyik áldozatuk egy G-Merci, másikuk egy Range Rover. De más cégek is kitettek magukért.

A Mercedes-Benz G65 AMG-hez nehéz úgy hozzátenni valamit, hogy a végeredmény még emészthető maradjon. Nem is sikerült a feladat. Ugyan a motorháztető könnyítés – karbonból készült, és az egész alig nyom 6,5 kilogrammot – jó ötletnek tűnhet, de a légterelők, a szögletes kipufogóvégek, LED-es fények, valamint a temérdek aranyozás már korántsem ennyire hasznos holmi.

Elegáns, segélyért-járó autó a Hamann-tól, G-osztály alapokra építve

A fekete karbonfedél alatt V12-es hatliteres biturbó motor szégyenkezik a külső miatt, de alapállásban még ebben a rémségben is 612 lóerőt, és 1000Nm-nyi nyomatékot ad ízlésficamos gazdája lába alá. Némi módosítással a Hamann ezt 702LE-re és 1100Nm-re is képes feltornázni. Az arany varázsa alól bent sem tudtak szabadulni, az ülések, egyéb alkatrészek gazdagon kaptak ebből a színből.

 

Aranybetétek díszítik az üléseket

Nem járt sokkal jobban a Range Rover, amely meghatározhatatlan, rózsaszín, tükör-szerű külsőt kapott. A Mystere igazi terepjáróhoz “illően” 4 centivel közelebb hasal az aszfalthoz, és 23 colos felniket kapott. Átrajzolták az elejét, hátulját, és a nyolc centivel szélesebb autó ajtajaira is jutott pár extra elem.

 

Csillogó babarózsaszín fertelem lett a Range Roverből

Úgy fest, a G-osztályú Mercedes elrondításában több tuningcég is komoly kihívást érez, mert egy másik standon – egész pontosan a Mansory-nál – újabb Mercedes terepjáró szomorkodott. A leginkábba vízálló fényképezőgépek formai és színvilágát öröklő G65 és G63 AMG alapjaira épülő rémség a Gronos nevet kapta a keresztségben.

Rikító külseje alatt itt már 840 lóerősre izmosodott a V8-as blokk, amelynek nyomatékát elektronikusan 1000 Nm-en maximálták. A Gronos a szériánál 20 milliméterrel szélesebb karosszériája is karbon elemekkel gazdagodott, szintén hatalmas, 23 colos kerekeken, és 305/30-as méretű Vredestein Ultrac Vorti abroncsokon száguld. Belseje is rengeteg karbon kiegészítőt tartalmaz, de persze a vevő ezen kívül is bármit megkap, amit csak kíván. 

A Mansory is rákapott a G-Merci elrondítására. A Gronos az ő művük.

Kommentek

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

F1: Ilyen, amikor Verstappen nagyon hülyén néz ki

A Red Bullnál Mikulás-napi rendezvény volt december 6-án, Max Verstappennek sikerült hülyét csinálnia magából.

F1: A pechvogel is jelentkezett a Mercinél – videó

A Forma-1 történetének egyik legmókásabb balesetét produkáló japán sereghajtó, Taki Inoue is bejelentkezett Nico Rosberg mercedeses üléséért.

Keresztbe vágva jön az Alpine

Megérkezett az első gyári videó a Renault jövőre érkező sportkocsijáról, az hátsókerekes Alpine A120-ról.

F1: Ferrari-uralmat a Mercedesé helyett!

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke szerint jobb lenne, ha a Ferrari, és nem a Mercedes lenne egyeduralkodó a Forma-1-ben.

Hamilton: Furcsa dolgok történtek a Mercedesnél

Lewis Hamilton nem áll le a célozgatásokkal, az angol szerint különös dolgok is történtek idén a Mercedesnél.

F1: Meglepetés volt a Francia Nagydíj feltámasztása

A Francia Nagydíj újjáélesztése még a Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t is meglepte egy kicsit, de úgy fest, a Paul Ricard pálya jó otthona lesz a versenynek.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

F1: Verstappennek önkritika kell

1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy véli, Max Verstappen kiemelkedően teljesített idén, de igazán jó Forma-1-es csak akkor lesz belőle, ha képes szembenézni a hibáival és fejlődni.

Tudod, hogy kell kereket cserélni? Dehogy tudod!

Ez a videó most lépésről-lépésre megmutatja a kerékcsere folyamatát. Hidd el, eddig mindent rosszul csináltál.

F1: Rosberg visszaszólt Laudának

Nico Rosberg nem érti, miért akadt ki annyira a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a visszavonulásán A világbajnok azt is elárulta, mennyit kivett belőle Lewis Hamilton megverése.

Megállás közben szippant fel áramot a svédek hibrid busza

Olyan dízel-elektromos buszt fejlesztett ki a svéd Scania, melynek akkumulátora a buszmegálló aszfaltjából feltölthető.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.