Milliós hangszórók a Paganiban

1200 watt a hátsó ülésen

Szerző: Deák Dániel levél küldés 
Dátum: 2013.03.13. 08.00

A luxus távoli galaxisaiba vezet alant a cikk, olyan összegek és dimenziók nyílnak meg, amit már nehéz felfogni, és talán nem is érdemes.

Sötétített üvegű Suzuki a basszustól megremegő ablakokkal és vérző fülű utasokkal megvan? A Pagani a Sonus Faberrel kötött együttműködésében is röpködnek a wattok, de ez egy másik irány, ezek már beláthatatlan dimenziók. És ez még csak a közös munka első lépcsője, ahogy Horacio Pagani, a autógyártó cég vezetője elmondta. 
A Pagani Huayra ennek az első lépcsőnek a kedvezményezettje, amelyben az ülések mögötti rész és az ajtók fogadták be az olasz high-end hangsugárzó-gyártó exkluzív hangrendszerét. Erő és habkönnyűség  – ezek voltak a tervezés alapelvei. Az autó szénszálas kasztnija ihlette a karbon tölcséreket, melyek hihetetlen kemények és könnyűek egyszerre. No meg látványra sem utolsók.

A neodyum mágnesek is légiesek, és itt be is fejezem a süketelést, nézzünk valami olyat, amit egy hétköznapi használó is átlát. 1200 watt teljesítményt ad le a rendszer, ami épp háromszorosa a Huayra hagyományos hangrendszerének, ami szintén nem lehetett valami cinkotai sufnituning. Az biztos, hogy ennyi erővel már tényleg stadionná, koncertteremmé vagy akár mulatós zenét játszó művházzá alakíthatjuk az autó belső terét. Amit a rendszer digitális hangprocesszora meg is tesz, miután a szakemberek az ügyfél zenei ízlésének megfelelően beállítják. 

Jön a hang mindenhonnan

“A réz-magnézium-szilícium tartalmú alumíniumból és a ón-cink-réz ötvözet bronzból öntött hangszóróházak elnyelik a rezonanciát” ilyen mondatokkal akár csajozni is lehetne, meg persze a Huayrával is, amelyben azért a V12-es, hatliteres, 730 lóerős motor elég erős konkurenciát jelent majd a hangrendszernek.

Nincs pontos információ arról, mibe is kerül a hi-fi, de a Sonus Faber egyébként olyan hangszórókat gyárt, amelyek páronként akár 47 millió forintba (!) is kerülhetnek, de az olcsóbbakért is 3-4 milliót kérnek. A 300 milliós Huayrába vélhetően nem az olcsóbb kivitelek kerülne

Vajon az Útinform is máshogy szól belőle?  

Kívülről szinte szerény, alázatos a Pagani

Kommentek

  • PAlex

    P@rasztvakítás a javából.
    Csak ugye ezen a szinten mindent el lehet adni…

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

F1: Ilyen, amikor Verstappen nagyon hülyén néz ki

A Red Bullnál Mikulás-napi rendezvény volt december 6-án, Max Verstappennek sikerült hülyét csinálnia magából.

F1: A pechvogel is jelentkezett a Mercinél – videó

A Forma-1 történetének egyik legmókásabb balesetét produkáló japán sereghajtó, Taki Inoue is bejelentkezett Nico Rosberg mercedeses üléséért.

Keresztbe vágva jön az Alpine

Megérkezett az első gyári videó a Renault jövőre érkező sportkocsijáról, az hátsókerekes Alpine A120-ról.

F1: Ferrari-uralmat a Mercedesé helyett!

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke szerint jobb lenne, ha a Ferrari, és nem a Mercedes lenne egyeduralkodó a Forma-1-ben.

Hamilton: Furcsa dolgok történtek a Mercedesnél

Lewis Hamilton nem áll le a célozgatásokkal, az angol szerint különös dolgok is történtek idén a Mercedesnél.

F1: Meglepetés volt a Francia Nagydíj feltámasztása

A Francia Nagydíj újjáélesztése még a Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t is meglepte egy kicsit, de úgy fest, a Paul Ricard pálya jó otthona lesz a versenynek.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

F1: Verstappennek önkritika kell

1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy véli, Max Verstappen kiemelkedően teljesített idén, de igazán jó Forma-1-es csak akkor lesz belőle, ha képes szembenézni a hibáival és fejlődni.

Tudod, hogy kell kereket cserélni? Dehogy tudod!

Ez a videó most lépésről-lépésre megmutatja a kerékcsere folyamatát. Hidd el, eddig mindent rosszul csináltál.

F1: Rosberg visszaszólt Laudának

Nico Rosberg nem érti, miért akadt ki annyira a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a visszavonulásán A világbajnok azt is elárulta, mennyit kivett belőle Lewis Hamilton megverése.

Megállás közben szippant fel áramot a svédek hibrid busza

Olyan dízel-elektromos buszt fejlesztett ki a svéd Scania, melynek akkumulátora a buszmegálló aszfaltjából feltölthető.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.