Sokan álmodoznak arról, hogy lemásolják Horacio Pagani, vagy Christian Von Koenigsegg sikereit. A kis szériában gyártott méregdrága szupersportautók piacán évről-évre tűnnek fel, majd merülnek feledésbe új nevek.
A vízió és a tőke a legtöbb esetben megvan, de valahogy mégsem sikerül eltalálni a sikerreceptet. Az egyik ilyen kitartó próbálkozó Giuseppe Fornasari, aki már 1999 óta van jelen a piacon meghökkentő, méregdrága guruló alkotásaival.

Genfben évről-évre jelen van a márka, de sosem kelt túl nagy feltűnést, a kavargó sajtós tömeg nem jellemző a Fornasari standja körül. Közelebbről megnézve a kiállított modelleket érthető az ok. A termékpaletta inkább ígéret, mint létező valóság.

Mintha egy formatervező stúdió területén járnánk, a három autó közül csak egy rendelkezett nyitható ajtókkal, megépített belsővel. Pedig az ötvenes évek túraautóit idéző Gigi izgalmas, és csábító terv, formájában némi olasz stílus keveredik a kor Aston Martin, Austin Healey típusainak fő ismertetőjegyeivel.

Sajnos mindez még csak szépre faragott szobor, a sötét ablakok mögött nem lapul technika. Az ígéret szerint pedig gyilkos puskagolyó lenne a Gigi, a General Motors V8-asának köszönhetően. A Corvette alapokon nyugvó 6.2 literes blokk 3.5 másodperc alatt lőné százra az egy tonnás kupét, és a a mutató egészen 340 km/óráig kúszna a korlátozás nélküli német autópálya szakaszokon.

Mivel nem tapasztaltuk, nincs jogunk kételkedni, de a Fornasari standján szinte ez a legjózanabb prototípus.

A 99 kódjelű SUV még elborultabb. A Porsche Cayenne rút féltestvére olyan számokkal rendelkezik, hogy bármelyik tömött zsebű arab sejk szájában összefut a nyál. A kézzel készített karosszéria alatt akár 23 colos felnik is feszülhetnek, és a futómű “kész megnyerni a Dakar ralit”…legalábbis a gyártó ezt állítja.

Izomból itt sincs hiány, a legkisebb dízel V6-os 550 Nm nyomatékot és 250 lóerőt termel, de akinek ez nem elég, annak ott az amerikai erő, a V8-asok csúcsa 750 lóerőt, és 807 Nm nyomatékot állít az aszfaltra.

A legérdekesebb, hogy ugyanezekre az alapokra építkezve a kínálatban találunk egy kemény, Hummer szerű terepjárót is, a Huntert, 320 km/órás végsebességgel.

Ebbe belegondolva érződik, hogy erején felül merít a Fornasari. Luxus SUV, kemény körülményekre tervezett terepjáró, apró túrakupé azonos technikai alapokon. Nehezen hihető, hogy egy ilyen méretű cég, ilyen széles kínálatot megfelelő minőségben fejleszt, tesztel és előállít.

Van aki használja


Utolsó nap ballagva a lakóautó felé érdekes autón akadt meg a szemünk az elhagyatott, külső, negyvenkilences parkolóban. Egy használatban lévő, élő Fornasari volt az. A kis olasz gyártó egyik kifutott típusa volt, meghökkentő külső fa díszítéssel, és apró, vitorlásokat idéző hátsó tárolórekesszel.

Így, dobogó szívvel, használva, porosan, rumlis belsővel látva sem lett érthető döntés egy Fornasari megvásárlása. Csak esetleg végtelen anyagi források esetén, mikor egy olyan tárgyat szeretnénk birtokolni, ami teljesen egyedi, eltérő bármilyen divatirányzattól és stílustól. (Bár az is lehet, hogy ezt a parkolóban álló vasat maga Fornasari birtokolja, és ezzel érkezett Genfbe)

A gyártásra kész belsővel kiállított 99 árulkodott erről. Az apró részleteket megfigyelve látszik, hogy a minőség nem esik egybe a célcsoport által vágyott szinttel. Illesztési hibák, elnagyolt formai megoldások, kisautókat idéző légbeömlő nyílások rontják az összképet. Mindez igényektől, extráktól függően körülbelül 100 millió forintért.

Így érthető, miért nem a Fornasari modellekkel van tele az autóőrülteknek szóló szaksajtó, miért nem ezeket a típusokat nyúzza reptéren Jeremy Clarkson. Talán egy típusra koncentrálva, azt tökélyre fejlesztve sikerülne a halhatatlanok csarnokába kerülni, de így a Fornasari megmarad a kevesek által ismert egzotikus érdekesség szintjén.