Új motorral, hidrogén-hajtással erősít az ix35

2015-től sorozatgyártásban készül az üzemanyag-cellás modell

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.03.06. 14.10

Nyilvános változata új hajtásláncokat kap, kísérleti szinten beindult a hidrogén üzemanyag-cellás verzió korlátozott gyártása

A következő két évben akár ezer darab is készülhet az ix35 üzemanyag-cellás elektromos (FCEV) változatából. Ez mérföldkő a hidrogén alapú emissziómentes közlekedés történetében, hiszen ekkora darabszámokról eddig egyetlen gyártó sem beszélt. Ezt a mennyiséget közületek, önkormányzatok és kis részben privát flották fogják felvenni, az így szerzett tapasztalatok (és pénz) nyomán pedig két év múlva beindulhat a korlátozott darabszámú (tízezres nagyságrendű) sorozatgyártás a Hyundai koreai üzemében.

A Hyundai vezérkara az első sorozatgyártású FCEV-t ünnepli Ulsanban

Addig is, amíg az ix35 hidrogénből elektromos áramot előállító, ennek során melléktermékként kizárólag tiszta vizet termelő üzemanyag-cellás változata meg nem érkezik a bemutatótermekbe, a Hyundai felfrissítette a kompakt szabadidőjármű konvencionális hajtáslánc-kínálatát.

Feltűnőek a LED-es nappali fények

Feltűnőek a LED-es nappali fények


Az eddigi kétliteres benzinmotor helyébe egy európai fejlesztésű, közvetlen befecskendezéses motor lép, 166 lóerővel és 205 Nm nyomatékkal (elődje 163 lóerejével és 194 Nm-ével szemben). A kisebbik, 136 lóerős dízelmotorhoz eddig nem társíthattunk automata váltót, ezt a hiányt is orvosolta a gyár.

Szintén a vezethetőséghez kapcsolódóan az ix35 is megkapta a Flex Steer állítható karakterisztikájú kormányművet.

A külső észrevehetően nem változott, belül ellenben jobb minőségű kárpitok, krómkeretes légbeömlők és megvilágított pohártartók képviselik 2013-at. Az opciós lista jelentősen hosszabb lett: fűthető kormánykerék, elülső parkolóradar, utánfutó-stabilizáló program, valamint bixenon fényszórók teszik drágábbá és értékesebbé az autót.

Persze a hidrogénes FCEV modell, na az lesz az igazi változás…

Kommentek

  • Cult

    Ha a jövő autózását nézzük akkor ez az egyik reális alternatíva, nem pedig ez az akumulátoros-dugdosós-töltögetős baromság. (Bár én ezért sem rajongok a hidrogén bontás miatt)

  • PluginHibrid

    Cult

    Ha a jövő kb 50-100 év neked, akkor igazad van !

    Addig hidd el jó a hibrid, Plugin-hibrid, akkus villanyos….

  • killerbee

    cult, a hidrogent hol miota es mire bontjak te szerencsetlen?
    birom az ilyen barca szintu hulyeket, fogalma sincs mekkora baromsagokat mond de ezt legalabb magabiztosan teszi.
    sok sikert a hidrogenes baromsagod kivarasahoz, a cimboraid mar lassan 50 eve varjak minden evben, de az istennek sem akar megerkezni. persze soha nem is fog, de titeket akik a legalapvetobb fizikai ismeretekkel sem rendelkeztek sem ez se mas nem zavar ezert is csinaltok minden aldott evben hulyet magatokbol vele. :)

  • Cult

    Mivel ezt nem biztos hogy olvassák később egy adott pillanatban mindkettőjükre terjedelmes választ fogok adni, anélkül hogy így látatlanba lehordjam a másikat. Ugye??

  • PluginHibrid

    Olvassuk, olvassuk…

    Mi a gond a dugdosással ? Mitől “baromság” ?

    Jobb egy 600 baros, extra robbanékony gázzal töltött tartály a kocsiba ?

  • PluginHibrid

    Nevezess te megint itt rontod a levegőt ?
    Kra felismerhető a gagyi stílusod..nem gond ???

Szaporodnak az elektromos és a használt BMW-k a magyar utakon

Zöld rendszámos BMW-kről, a további villamosításról és a borzasztó sok behozott használt BMW-ről kérdeztük a márka hazai első emberét.

Gyártani fogják a kínai szuperhibridet

Nem marad tanulmány a Pininfarina H600 luxusszedán, bár mégsem tervezője neve alatt fogják gyártani.

Megdrágul a magyar gumi is

Már szinte hagyomány, hogy ha Genfben járunk, megkérdezzük a gyöngyöshalászi indiai gigaberuházás ügyvezetőjét, hogy is állnak a dolgok a magyar Apollo-gyár háza táján.

Páhuzamos valóságot nyitott a Renault

Vegyen egy mély lélegzetet. Hunyja be a szemét. Képzelje el, hogy nincs klímaváltozás, nincs ár-érték arány, nincs család, nincs praktikum. Csak az Élmény számít. És most képzelje el azt az autót, amely megadja ezt az élményt! A Renault elképzelte.

F1: Vettel szerint kamuzik a Mercedes

Sebastian Vettel nem hiszi, hogy a Mercedes tényleg annyira lassú Szocsiban, mint péntek délután mutatták. A ferraris német szerint az időmérőre gyorsak lesznek Hamiltonék.

F1: Ecclestone átvágott minket!

A Maláj Nagydíj igazgatója, Razlan Razali kiosztotta Bernie Ecclestone-t és a Forma-1 új tulajdonosát is.

F1: Vettelék taroltak, a Merci nem bír a Ferrarival

Komoly munka vár a Mercedesre péntek este, ugyanis a Forma-1-es Orosz Nagydíj második szabadedzésén meg sem tudták szorítani az új szocsi körrekordot futó Ferrarit.

Ideje beszélnünk a felnik egyik legfontosabb jellemzőjéről

Gajdán Miklós autóbúvár szakkörének legújabb epizódjában a kerekek felé kalandozunk el. Vaskos téma, ezért az általános ismeretek ismétlése után főképp egy jellemzőre, az ET-számra koncentrálunk.

F1: Hamiltont felzaklatta a lábát elveszítő tini

Lewis Hamiltont nagyon megérintette Billy Monger doningtoni Forma-4-es balesete.

F1: Büntetések felé tart a Ferrari?

Gyanús, hogy a Ferrari nem fogja kihúzni a szezon végéig a szabályok által engedélyezett számú erőforrás-részegységgel.

Újabb adag magyar tűzoltóautó állt forgalomba

Ma 14 új, magyar gyártású tűzoltóautót adtak át a Katasztrófavédelemnek. A járművek értéke megközelíti a kétmilliárd forintot. 

F1: A bőröndjében vitte az alkatrészt a Red Bull-főnök

A Red Bull-főnök Christian Horner Szocsiban elárulta, hogy a saját bőröndjében volt kénytelen alkatrészt vinni Max Verstappen erőforrásához a hétvégére.

Tudod, miért hívják anyósülésnek?

Tudod, hogy az autóban a jobb első ülést miért hívják anyósülésnek? Van néhány teória.

Soha nem látott, kedves újítás a rendőrautókban

Játékmackókkal szereli fel az észt rendőrség a járőrautókat, hogy vigaszt nyújtsanak a kisgyerekeknek, akik balesetek vagy más, nagy traumát okozó helyzetek résztvevőivé válnak.

F1: 15 helyes hátrasorolás a McLaren-újoncnak

Kezdődik: a McLarennél már az idény negyedik fordulóján jönnek a motorcserés hátrasorolások, Stoffel Vandoorne az Orosz Nagydíjra 15 pozíciós büntetést kapott.

F1: Alonso azért se bánja, hogy otthagyta a Ferrarit

Fernando Alonso unja már a kérdést, de újra elmondta, hogy akkor sem bánja a Ferraritól való távozást, ha idén bajnoki esélyes az olasz csapat. A McLarennél javult az életminősége.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.