Opel Adam Rocks – Kő kövön marad

Inkább igényes, mint rettenthetetlen terepjáró az Opel tanulmánya

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.03.06. 11.20

Szélesebb nyomtávval, hatalmas vászontetővel és kényeztető bőr belsővel lép fel az Adam Rocks koncepció

Foghatta a fejét az Opel stilisztája, amikor a Pinifarina elorozta tőle nagy ötletét: az Adam kisautó speciális különkiadása, a Rocks koncepció ugyanis szintén a parcour atlétáktól kapott ihlet nyomán született meg.


Nagy persze a különbség az Italdesign Parcour és az Opel Adam keményített változata között: utóbbi ha megfeszül, sem tud olyan exkluzív, kívánatos és gyors lenni, mint a Lamborghini-motoros olasz csoda – igaz, azzal szemben van némi esélye a megvalósulásra.

Az előzetes információkhoz képest az Opel nem sok többlettel szolgált az autóról. Annyi derült ki róla csupán, hogy vászontetejét automata vezérli: egy alkalmazás figyeli az időjárás-jelentést, és ha közelgő zimát vagy esőt észlel, jó előre zárja a tetőt.

Smartphone integrációban egyébként is élen jár mostanában a General Motors, és ebből az Opel sem maradt ki – talán annak jeleként, hogy a smart és a Fiat 500 sikere nyomán az Opel törpéje is Észak-Amerika felé kacsintgatna?

A Siri Eyes Free rendszer bármit megcsinál a vezetőnek, elég kérnie: az iOS 6-os operációs rendszert futtató (Apple) készülékeket vezérlő hangfelismerő rendszer anélkül képes hozzáférni a telefonon vagy táblagépen futó alkalmazásokhoz vagy adatokhoz, hogy aktiválná a készülék érintőképernyőjét – magyarul a telefon nem fogja a képernyő villogásával megzavarni a vezetést.

Kommentek

Szaporodnak az elektromos és a használt BMW-k a magyar utakon

Zöld rendszámos BMW-kről, a további villamosításról és a borzasztó sok behozott használt BMW-ről kérdeztük a márka hazai első emberét.

Gyártani fogják a kínai szuperhibridet

Nem marad tanulmány a Pininfarina H600 luxusszedán, bár mégsem tervezője neve alatt fogják gyártani.

Megdrágul a magyar gumi is

Már szinte hagyomány, hogy ha Genfben járunk, megkérdezzük a gyöngyöshalászi indiai gigaberuházás ügyvezetőjét, hogy is állnak a dolgok a magyar Apollo-gyár háza táján.

Páhuzamos valóságot nyitott a Renault

Vegyen egy mély lélegzetet. Hunyja be a szemét. Képzelje el, hogy nincs klímaváltozás, nincs ár-érték arány, nincs család, nincs praktikum. Csak az Élmény számít. És most képzelje el azt az autót, amely megadja ezt az élményt! A Renault elképzelte.

80 km/h-val 80 km-t a Magyarországon gyártott lyukas gumival

Kipróbáltuk, milyen egy defektes autóval gurulgatni 80-nal az országúton, majd megnéztük a tatabányai gyárat, ahol az új csodagumi készül. És megtudtuk, mi a baj a másféle defekttűrő gumikkal.

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.