Spanyol sportkupé

Arra számítottunk, hogy a Genfi Autószalonon megismerhetjük a SEAT új kisautóját, de az Ibizát nem találtuk sehol. Hoztak viszont a spanyolok egy tanulmányt, amely megmutatja, milyen lesz az új Ibiza.


A Bocanegra névre keresztelt négyméteres kocsi sorozatgyártású változatát még idén megismerjük. Az autó az orr látványos fekete burkolatáról kapta a nevét. A sportos járgány a SEAT új formatervezési irányát mutatja meg, melyből az Ibiza után 2009-ben egy középkategóriás limuzin is születik majd, a korábbi Audi A4 alapjaira.

Minden bizonnyal a Bocanegrára leginkább a Cupra modellek emlékeztetnek majd, az egyszerűbb változatokról hiányoznak majd a 19 colos felnik és a lyuggatott féktárcsák. Nem is beszélve a kifejezetten sportos első és hátsó lökhárítókról.


Szerettünk volna behuppanni a piros-fekete bőrülésekbe, de a biztonsági emberek hamar lehűtötték a kedélyünket. “Csak nézni, nem fogdosni!” – mondták. Így csak megcsodáltuk az alumíniummal és krómmal gazdagon díszített belsőt.

A tanulmányautót a kettős feltöltésű 1,4-es TSI motor mozgatja, amihez a Volkswagen új, 7 fokozatú duplakuplungos váltója tartozik. Ezt nem csak a váltókarral, de a hasított bőrrel bevont kormány mögötti fülekkel is kapcsolgathatjuk. Később persze számos más benzines és dízelmotor lesz a kínálat része.

Az új Mégane?


Carlos Ghosn, a Renault első embere korábban azt mondta, hogy az új Mégane nagyon modern lesz. Szó se róla, a Renault standján megpillantott tanulmány nem éppen klasszikus. Ám mint megtudtuk, nevével ellentétben a Mégane Coupé Concept nem a hagyományos ferde hátú Mégane előfutára, hanem egy a később érkező kompakt sportkupéé.

A 4,51 méter hosszú Coupé Concept szárnyas ajtós, de ebből sem a hagyományos fajta. A korábbi Nepta tanulmányon túllépve, itt már az ajtók fém- ésüveg része külön felfüggesztésen fordul, így az ajtókat kinyitva egy szitakötőre emlékeztet a kocsi. Ilyet biztos nem látunk a Renault-szalonokban 2009-ben, talán a tanulmány fényszórói köszönhetnek vissza a normál Mégane-okon.


Kérdésünkre a Renault egyik embere elárulta, hogy a sorozatgyártású Mégane-t majd ősszel leplezik le, év végén pedig már meg is lehet vásárolni Magyarországon is.

Az utastérben négy különálló ülés fogadja az utasokat. Ahhoz, hogy ezt meglássuk nem kulcs, hanem egy Samsung F700 mobiltelefon kell, ez az amivel nyitható és zárható az autó.

Már a jelenlegi Renault-modellekben is használt 2.0 literes turbómotor dolgozik a sportkupé orrában. Alapvető adatai: 200 lóerő és 280 newtonméter. Ami azonban nem épp hétköznapi, hogy annak ellenére, hogy képes 7,2 másodperc alatt 100-ra gyorsulni csupán 6,5 litert fogyaszt. Jó lenne ezt az utcai autóba is átmenteni.