Szerintünk a legjobb autószalon a genfi, bár összességében kisebb, mint az ősszel egymást váltó frankfurti vagy párizsi kiállítások. De ez nem a premierek számában mérhető le, hanem a délutánra jelentkező fáradtságban.

Míg a kétévente jelentkező szalonoknál hatalmas terület áll a kiállítók rendelkezésére, addig Svájcban sokkal kompaktabb az egész, jóval kisebb területet kell bejárni. Itt a lényegre koncentrálnak, így fordulhat az elő, hogy a Volvo kiállítóterületén sem C30-ast. sem S80-ast nem láthatunk. Most a praktikus családmodelleké a főszerep.

Itt az XC60 is

A svéd gyártó standjának erkélyén rendeztük be helyi irodánkat (Ezúttal is köszönet a segítségért!), ahonnan jól látható a forgószínpadon pörgő XC60 tanulmányautó, amelyet 2008-ban már szériamodellként üdvözölhetünk.

Mellette viszont ott a vadiúj, a korábbinál nagyobb V70 és a mégújabb XC70. Előbbit már valamelyest ismerjük a gyári sajtóanyagból, utóbbit egyáltalán nem. Mindkettőt most lehet élőben először meggusztálni.

Dupla világpremier!

A Volvo XC70 modelljének harmadik generációja elődeihez hasonlóan a V70 modellre épül, így formailag is azonosak, karosszériaelemek, lámpák stimmelnek. Ezúttal is fekete védőelemeket kapott, melyek megvédik a karosszériát a karcolásoktól, viszont polírozott díszekkel a színházi estékre is alkalmassá tették. Terepen jön igazán jól, hogy az autó hasmagasságát megnövelték.

Bármelyiket is vesszük, egyértelmű, hogy luxusmodellről van szó. Tágas, kényelmes utastér, jó anyagok, de északianhűs színkombinációk és letisztult formák várják a vevőket.

Aki az eddigi Volvókat szerette, nem csalódik, még jobbat kap a pénzéért. Nem hiányzik persze az immár minden Volvóban szereplő lebegő középkonzol és a csúcsminőségű hifi sem, amiben automatikus hangerő- és hangszínszabályzás is található.

A túloldalon eláruljuk, miért nem gurulhat le az XC70 a lépcsőről Genfben


Nagyobb lett

Az amerikai háziasszonyok azonban nemcsak ezért, hanem a nagy csomagtartóért és a biztonságért kedvelik a V70/XC70 párost. Előbbi 55 literrel bővült a jelenleg kapható változathoz képest, most már 540 literes. Ehhez jön még a padló alatti rekesz, amelynek fedele automatikusan bezáródik, ha becsukják a raktérajtót.

Kisgyerekes családoknak szánt világújdonság, hogy a hátsó ülésbe épített ülésmagasító két fokozatban állítható. Emellett a függönylégzsákok mérete 60 mm-rel megnőtt, a különböző testmagasságú gyerekeket is hatásosan védik oldalütközés esetén. Ebben persze szerepe van az új karosszériának, mely nemcsak az oldalütközés, de a frontális ütközés esetén is felülmúlja elődjét.

A V70-hez is van összkerékhajtás

Persze más előnye is van az új kasztninak, például hogy most már hathengeres motor is elfér az orrában, így hát mindkét modell megkapja az S80-ban bemutatott 3,2-est. A 238 lóerős motor mellett a két, turbós benzines illetve két turbódízel rendelhető a V70-hez, míg a terepes változatnál csupán a 2,4-es dízel 185 lóerős változata lehet alternatíva. Ez azért is jó, mert a benzinessel ellentétben nemcsak automata, de manuális váltóval is megvehető.

Ezekhez persze nemcsak első, de összkerékhajtás is választható, amiben egy elektromos vezérlésű kuplung segítségével jut a hátsó kereknek is a nyomatékból A V70 esetén ez csúszós úton igazán előnyös, míg az XC 70-nél terepen sem jön rosszul.

Őszre érnek hazánkba

Közúton viszont a Four-C néven futó aktív felfüggesztésé a főszerep, amely kényelmes és sportos beállításokkal is megörvendezteti a vezetőt. Mindkét modell ősszel érkezik hazánkba: a V70-ből évi 75, az XC70-ból évi 40 ezret szeretne értékesíteni a Volvo.