Eseménydúsan telik mostanában az élet a BMW-nél. Nemrég mutatták be a megújult X5-öst, érkezett a keménytetős 3-as Cabrio és utoljára a faceliftes egyes és ötös sorozat. Most mutatták meg először az M5-ös kombit és amire már nagyon vártunk, az M3-as is megjelent végre. Igaz, csak ízelítőként.

Csak egy úgynevezett “showcar”-t hoztak el belőle, és a prezentáción sem erről, hanem az egyre korszerűbb elektronikai rendszerekről és az egyre kevesebbet fogyasztó, hatékony motorokról esett szó.

Persze hatékonyságban nem szenved hiányt az M5-ös V10-es motorja sem, még ha károsanyag-kibocsátása nem is olyan kedvező, mint egy kisebb benzinesé. De valamit valamiért. 4,8 másodperc alatt 100-ra gyorsulni nem olyan rossz érzés, egy nagy családi kombival.

A következő M3-as még ennél is izgalmasabbnak ígérkezik. A 4 literes, V8-as motor úgy készült, hogy a V10-esből levágtak két hengert és egy picit erősítettek rajta. Így lett 420 lóerős.

Az elöl műanyag, hátul acél sárvédők 20 milliméterrel szélesebbek, mint a normál 3-ason, a tető az M6-oshoz és az M3 CSL-hez hasonlóan karbonból készült, a minél alacsony súlypont elérése miatt. Az M3-as új, 19 colos alufelniken gurul majd az év közepétől, és akinek a 4 kipufogó, és a feliratok nem elég árulkodóak, az felismerheti a régi M3-aséhoz hasonló, jellegzetes tükréről is. Az M3-as természetesen simán megy 250-et, ahol elektronika vet véget a további gyorsulásnak. Ezt kiiktatva 300 fölé is mehet a vas.