A Toyota a környezetvédelem legfőbb elkötelezettjének érzi magát, így idén is hibrid hajtással mutatta be mindkét koncepcióját. Az elkövetkezendő évek legfőbb kihívása, hogy nulla károsanyag-kibocsátású autókat gyártsanak, amelyek ráadásul 100 százalékban újrahasznosíthatóak.

Szériautóban a háromajtós Auris számít újdonságnak, ami az ötajtós változat mellett fontos szerepet tölt majd be a Toyota életében az elkövetkezendő években. Igazi újdonság nincs benne, már vezettük is néhány héttel korábban a menetpróbán.

Ronda családi autó

A Hybrid X koncepcióautó egy négyszemélyes családi autó akar lenni, még akkor is, ha kifejezetten ronda első ránézésre. Pedig az európai részleg tervezte. A tetőt a mélyen benyúló A- és C-oszlop összekötő elemein kívül teljes egészében üveg borítja, tökéletes kilátást biztosítva ezzel. Ezek szerint a Toyota szép jövőt képzel el, mintsem egy szmogtól elszürkült világot. Érdekes még a Hybrid X orrkiképzése, ami lehetővé teszi azt is, hogy a fényszóró a műszerfal hátuljában foglaljon helyet.

Az utastér az bent ülök érzékszerveire hatva próbál kellemes hangulatot teremteni, így a látvány mellett, a tapintást, a hallást és szaglást is próbálja erre felhasználni. A megvilágítás a zenei háttér függvényében változik, az illatokról parfümök gondoskodnak.

FT-HS – sportautó a jövőből

Sokkal vadabb látványt nyújt az FT-HS koncepció, ami a jövő sportautójának egy elképzelése. A Toyota szerint a hibridhajtásnak bőven van keresnivalója a sportautók szegmensében is.

Az orrmotoros, hátsókerék-hajtású sportkocsit összesen 400 lóerő kergeti, ennek jelentős részét egy 3,5 literes V6-os benzinmotor adja. 100-ra így négy másodperc alatt gyorsulhatna a járgány.

Itt a tető koncepciója legérdekesebb külső jegy. A kevlárból készült betét 10 másodperc alatt lecsúsztatható hátrafelé. Így a négyszemélyes FT-HS-ből egy kétszemélyes nyitott sportautó válik. A belső nem kevésbé szokványos, simán szerepelhetne a Csillagok Háborújában. Hiányzik a kormányagy, így mögött vígan láthatóak az odavetített információk a kijelzőn.