2010.03.02. 09:00

Szöveg: Horváth Zsolt

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

A jövő sportkocsija a Porschétól - videó

Porsche 918 Spyder

Kulcsszavak: Porsche, 918 Spyder
Igencsak meglepődtünk tegnap a Volkswagen-csoport médiaestélyén, amikor Walter Röhrl begurult egy Porschéval. Arra ugyan számítottunk, hogy a Porsche is ott lesz, hiszen tavaly a Volkswagen felvásárolta a sportkocsigyárat, de az utóbbi időben minden a Cayenne megújulásáról szólt, így az új sportkocsit sikerült eddig titokban tartani.

Az új 918 Spyder a jövő sportkocsija. Bár a legendás Carrera GT utóda, de lelkében egész más autó: konnektorról is tölthető hibrid. Egyelőre még csak prototípus.

Karbonvázas, mindössze 1490 kiló

A kétüléses sportkocsiban az utasok mögött ott egy 500 lóerős, V8-as benzinmotor, ugyanakkor az első és a hátsó tengelyhez beépítettek egy-egy villanymotort is, amelyek további 218 lóerős teljesítménnyel bírnak. A hajtást hétfokozatú, duplakuplungos sebességváltó teszi teljessé.

Hogy a Porsche demonstrálja a koncepció lényegét, a bemutatón V8-as bömböléssel, gyönyörűen muzsikálva érkezett a 918, majd a bemutató után a Walter Röhrl vezette autó hangtalanul, a villanymotorokkal mozgatva távozott. 

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Feltámasztható az elsüllyedt Hummer Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Szárnyal a jeges Hummer-humor
Szárnyal a jeges Hummer-humor Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:


A Genfi Autószalon idején a Samsung videokameráit használjuk!
 
Az autó képességeit remekül megmutatja, hogy kevesebb, mint 7 perc 30 másodperc alatt képes teljesíteni a Nürburgring nagy körét, a legendás Nordschleifét, ezzel gyorsabb, mint a Carrera GT.

Ki kell venni a kormányt a beszálláshoz

Az sem meglepő, hogy a hibrid hajtás 3,2 másodperc alatt százra gyorsítja a sportkocsit, amely akár 320 km/órás végsebességre képes, ugyanakkor a megadott 3 literes fogyasztás elég hihetetlenül hangzik. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a kocsi szénszálas műanyag központi részre épül és a tömege 1490 kilogramm. 

A 918 Spyder lítiumion akkumulátora az utascella mögött kapott helyet. A telepet egyfelől maga az autó is képes tölteni fékezéskor, de bármely hagyományos konnektorról is feltölthető. 

A vezető négyféle üzemmód közül választhat. A kocsi képes villanyautóként közlekedni, így maximum 25 kilométert tehet meg. Hajthat hibridként a takarékosságot szem előtt tartva, vagy hibridként, de a teljesítményre koncentrálva. Létezik ugyanakkor egy versenybeállítás is, amikor a rendszer mindent kiprésel a motorokból. Ilyenkor a vezető a kormányon lévő gomb megnyomásával pluszerőt szabadíthat fel, ami előzéskor jöhet jól.

Mindhárom hibrid

Ezt a technikát nemcsak az utcai autósok használhatják majd, egy ideje rebesgetik, hogy a Porsche vissza akar térni Le Mans-ba. A 24 órás verseny legtöbb győzelmét jegyző márka a hibrid technikát már idén beveti egy 911-esben Nürburgringi 24 órás vidalon, így nem lennék meglepve, ha 2011-ben 918 Spyder néven autóik ott lennének a francia hosszú távú versenyen. 

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Feltámasztható az elsüllyedt Hummer

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 tonnás autó tömegét

Az autó nem a jégre született, de ?si emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszer?ségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 ...

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Feltámasztható az elsüllyedt Hummer Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Szárnyal a jeges Hummer-humor
Szárnyal a jeges Hummer-humor Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó