2008.03.04. 10:25

Szöveg: Szörényi András

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Harc a ruhatáros lánnyal

Kulcsszavak: Superb, easyJet, Genfi Autószalon, sör, Scirocco, zöld, Volkswagen
hirdetés


Nemrég a Volkswagen kitalálta, hogy az összes leányvállalata egy helyen mutatja be újdonságait, áldjuk őket érte. Frankfurtban egy kézilabdacsarnokban voltunk, de Genfben is egy szabad szemmel jól látható összegért béreltek helyszínt.

Vezető ötletek

Környezetbarát autók mentek shuttleként

A galaktikus épület címével egyik navigációs kütyünk sem tudott mit kezdeni. Az alapos német szervezésnek köszönhetően táblák vezettek a Driving Ideas (kb. vezető ötletek) nevű rendezvényhez, ami azért is jól jött, mert késve érkeztünk Genfbe. Az easyjet 40 percet örökre elvett az életünkből.

Érkezés után egy úr eligazít a parkolással, a MÁV-nál kocsirendezőnek hívnák. A meghívót valamilyen nyakba akasztós jegyre kell cserélni, ezért egy akkreditációs pulthoz lépünk. Itt magunk vagyunk, de a ruhatáros hölgy igyekszik segíteni, csak azzal lepjük meg, hogy fotózni akarunk. A kollégáim nyakából logó szerkót látva ez nem érhette váratlanul.

Gyári vagy privát induló?

A néni segített kimászni

Elsőre ez a bájos és kedves teremtés azzal lepett meg bennünket, hogy kizárólag a "gyári fotósoknak" szabad fényképeznie.

Ergo nekünk nem? Megbeszéltük vele, hogy ez aligha érdeke az őt fizető autógyárnak, sem pedig a minket fizető kiadónak, megegyeztünk abban, hogy rosszul tudja.

Bezsilipelés után egy óriási terem sarkaiban megtaláltuk a VW-konszern új autóit, illetve csak a legfontosabbakat. A Volkswagennél például nem találkoztunk a dízel- és villanymotoros hibrid Golffal, amely 3,4 litert fogyaszt a szabványos mérési ciklusban.

200 lóerős a legerősebb motorja

Ott volt viszont egy sportos kupé, fehérben. Az első, 34 évvel ezelőtt bemutatott Sciroccót Giorgio Giugiaro tervezte, aki többek között az első Golfot és a Fiat Puntót is rajzolta. Az újnak a nevén kívül semmi köze hozzá, nem retroautóról van szó, hanem az 1988 és 1995 között gyártott Corrado örököséről.

Scirocco, de nem retro

Úgy tudni, hogy a Sciroccót visszaintette némi átdolgozásra a Volkswagen vezetése. Ha így volt, jól tették, mert ritka jó lett a kiállása. Nem hosszú (a Golfra épül), de a Passatnál szélesebb, ami használ az arányainak.

A fedél felnyitható egészben is

Martin Winterkorn, aki a konszern igazgatótanácsának elnöke és a budapesti Műegyetem tiszteletbeli professzora, arról beszélt, hogy a Scirocco egy elérhető álomautó. A megfizethetőt persze nyugat-európai bukszával értette.

A Sciroccóba beülni olyan érzés, mintha befalaztak volna. Nagyon magasra húzták az övvonalát, szűkek azt üvegfelületek, mert többek között ettől lesz dinamikus az autó. Mind a négy utasnak sportülés jut, a hátul is sok hellyel.

A be- és kimászáshoz egy kapcsolóval mozgatható a vezetőülés, amire a kocsi mellé telepített hosztesz hívja fel a figyelmemet, látva a fejlett mozgáskultúrámat. Tornából tényleg bukásra álltam fél évig a 64 ütemű gyakorlat miatt, amihez szellemileg nem tudtam felnőni.

Környezetvédelem mindenfelől

Könyörgünk, nem szuper-BÉÉ!

A turbós motorokból 122-200 lóerő jön ki. A legkisebb az 1,4 TSI, felette 160 lóerővel az 1,8 TFSI, aztán a Golf GTI kétliterese jön. Egyetlen dízel van a kupéhoz, a 2,0 TDI. A váltók közül a hétfokozatú DSG a legérdekesebb.

A szalon előestéjén a VW-konszern minden márkája kidomborította a maga környezetbarát oldalát. A vendégeket BlueMotion dízel Golfok és Passatok hozták-vitték a fogadásra. A Skoda Greenline Fabiákat dobott be ugyanerre a feladatra, szintén dízelmotorral. Az Audit hosszított A8 TDI limuzinok képviselték, amelyek üzemanyagát a Shell-lel közösen földgázból állítják elő.

Spórol a Superb

Egész jó a citromos Becks

Az új Superbből is láttuk a Greenline-kivitelt, amelynek ugyanúgy nincs hatfokozatú váltója, mint a hasonló módosításokkal takarékosabbá tett Passat BlueMotionnek.

Az óriás Skodában továbbra is elkápráztató az irdatlan nagy hátsó lábtér. Viszont az első üléstámlán át nem lehetett ajtót nyitni a műszerfal felé, hogy feltett-kinyújtott lábbal pöffeszkedhessen a jobb hátsó utas, ami az elődben akkora szám volt.

Két lépésnyire a Skodától jégbe hűtött sörök figyeltek. Számunkra az este egyik fölfedezése a citromos Beck's volt, amely üdítőnek kortyolva igen jól esett, csak ne sörnek igyuk!


Az összes VW termék egy videón:

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Így ölik a Cliókat

Számos módszerrel lehet elpusztítani egy autót. Gyors eredményt hoz a szakadékba lökés, a téglával a gázpedálon falnak küldés, vagy a benzinnel meglocsolás utáni lángra gyújtás. Az autógyárak, köztük a Renault is, többnyire inkább lassú kínzások útján teszik tönkre a prototípusokat.

Számos módszerrel lehet elpusztítani egy autót. Gyors eredményt hoz a szakadékba lökés, a téglával a gázpedálon falnak küldés vagy a benzinnel meglocsolás ...

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Beégett az idióta Lamborghini sofőr Beégett az idióta Lamborghini sofőr Az utolsó helyről rajtol a leggyorsabb ralis Ford-előny a Görög-rali időmérőjén Continental tesztpálya
Rockerek és madarak a Lotusnál Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20.
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó