A Suzuki standján az első sajtónapon ásítógörcsöt kaptunk, visítva menekültünk a 101 kiskutya pöttyeivel (mindjárt megmagyarázom) ékesített Swiftek, Splashek közül. Aztán a második napon vödörnyi kávéval és élesre töltött teafilterekkel felfegyverkezve újra támadásba lendültünk. Szemeinket kitámasztottuk ajándék pendrájvokkal, hangosan üvöltöttük CopyContól a Jó reggeltet - és sikerrel jártunk.
Áthatoltunk a Magyarország utcaképét mindenféle autókiállítások nélkül is meghatározó kisautók zsibbasztó védvonalán, és miénk lett Ő. Sőt, Ők. Megtapogathattuk a konnektoros Swift hibridet, a Kizashi már-már-luxus szedánba pedig be is ülhettünk.
A Tokióban már bemutatott Swift hibridváltozatának egyik oldalát körbevágták egy konzervnyitóval, a motorháztetőn pedig kis ablakot alakítottak ki, hogy az újságírók jól átlássák a rendszert. A Swift látványos, de valószínűleg a szalonokba sosem kerülő hálós támlájú, könnyített üléseitől eltekintve meglepően tömör, sorjátlan, átgondolt alkotás.
Technológiájában és koncepciójában a kocsi voltaképpen egy visszafogott Chevy Volt, Opel Ampera, Audi E-Tron. Vagyis a japán tömegekre jellemző napi húsz kilométer alatti futást a kocsi meg tudja oldani a lítium-ion akkukban tárolt olcsó éjszakai áramból. Ha viszont kell, a 660 köbcentis benzines áramfejlesztő (mert ez nem motor, nem hajtja közvetlenül a kerekeket) is beindul, és töltögeti az akkukat, amíg tart a tankban a benzin.
Adatok: Suzuki Swift plug-in Hybrid
Áramfejlesztő
658 cm3, 40 kW
Generátor
állandó mágneses, 40 kW
Hajtómotor
állandó mágneses szinkronmotor, 55 kW
Akkukapacitás
2,66 kWh
Hatótáv
~20 km
Városi autónak jó, Swiftnek érdekes - hogy Európában képes lenne-e megélni, nehéz megtippelni fogyasztási, menetdinamikai adatok és árkalkulációk nélkül. Márpedig ilyesmi nincs, a standon nem is értették, mit akarok: it is just a prototype. A Swift Hybrid nem Opel Ampera, nem Chevy Volt, nem Audi E-Tron. Jól összerakottsága dacára igen messze van még attól a konnektoros hibrid Suzuki, hogy a kereskedésekbe kerüljön.
Gyári némafilm a Swift Hybridről
Kizashi - jó bele átülni a Swiftből
185 lóerős, de lesz még ebben 1.6
A szó jelentése: jelek. Jézusmária, csak nem annak a jelei, hogy a Suzukiból luxusmárka lesz?
Bőrkárpit az ajtóbelsőkön, motoros-memóriás vezetőülés, kényelmes bőrpamlag hátul, elektromos retesszel az utastérből felpattintható csomagtérfedél - ez már nem az egykori metálzöld Suzuki Swift Menedzser.
Először nem tetszett. Semmi jellegzetesség, annál több "olyan, mintha" érzés. Aztán körbejártam, végigültem az üléseit, és megértettem. Kellett ez a kocsi a Suzukinak, és pont egy ilyen kellett.
Kellemes menedzserkörnyezet
Bemegy az egyszeri vevő a szalonba. Látja, hogy a Suzukinak van pici, kicsit nagyobb, még egy kicsit nagyobb és még annál is nagyobb városi autója, van terepjárója. De hol egy igazi AUTÓ? Eddig az SX4 Sedan próbált meg úgy kinézni, ahogy egy kisgyerek az autót lerajzolja, ahogy az emberek fejében az autó él. Nemigen sikerült neki. A Kizashinak igen.
És most már van mit mutatni annak is, aki a régi Swiftből átült az újba vagy a Splashbe, onnan az SX4-be, és ha még jobban bejött neki a hotdogbüfé, a a webfejlesztés vagy a CNC-műhely, kénytelen volt átfáradni egy másik márkához. Hát most már maradhat márkahű.
Gyári némafilm a Jelekről
A Kizashi nagyjából egy Cruze, egy négyajtós Mégane megfelelője - viszont fullos változatban többet kínál annál, amit azok tudnak. Nagy kérdés, hogy mennyiért.
Dupla kipufogó és 2,4 literes benzinmotor
A Suzuki Amerikában kicsit másként pozicinálja a kocsit, mint én, a magyar újságíró. A cég weblapja szerint "a Mercedes-tulajdonosok átlagéletkora 53 év. A Lexus-tulajdonosok átlagéletkora 55 év. Na de most aztán már nem kell oreg, gazdag fazonnak lenned, ha luxus-teljesítménylimuzint akarsz!" Khm.
Szerintem azért a jellemző magyar Kizashi az 1,6-os dízel vagy benzines lesz. Majd, ha lesz. A kocsit egyelőre csak 2,4 literes benzinmotorral árulják, például Svájcban. De lesz ez még máshogy.
A Suzuki egész kulturált, nekem főleg akkor tetszene, ha nem S betű lenne a jele, de így is kiemelkedő, pozitív csalódás " a mi autónkban ".
A Phaeton nem tudom mennyire bukás, én elég sokat látok szaladgálni belőle itt Zegen vagy négyet tudnék rögtön említeni, ami azért nem olyan rossz arány, tekintve hogy akinek Phaeton-ra fussa, az vehetne akár 7es bimmert, vagy 8as Audit... Ízlés dolga, nekem a Phaeton tetszik legjobban közülük, németesen agresszív orra, és majdnem A8-as hátulja van, szerintem nagyon jó párosítás, motorok terén is van olyan jó mint a konkurensek ( V6 dízeltől 12 hengeres benzinig ), az egyetlen dolog ami nekem nem tetszik benne, az a böhöm kormány, ami a Touareg-ben is van. Hát az nem szép, de sírva ríva még egy dízelt is elfogadnék Phaeton-ból :)
A Phaetont egyértelműen a konszern többi terméke viszi a hátán. Közgazdaságilag igenis bukás! Akárhogy is fényezed a dolgot V_holy.
Nem a Phaeton, de még az Omega is meg tudott bukni, pedig abból sokkal többet eladtak.
Ha a Te logikádat követem akkor a Pumpadűze is bukás, mert le kellett állni a gyártásával.
Szerintem nem volt bukás, sokat eladtak belőle, megbízható szerkezet volt, de technikailag zsákutca!
A Phaeton viszont a konkurens kategóriatársakkal nem tud lépést tartani, a nem prémium gyártóknál ez így szokott lenni. Ha van olyan erős a cég, hogy bírja finanszírozni és fontos neki valamilyen oknál a modell akkor dotálja, ha nem fontos annyira akkor leállnak vele mint a Renaulték.
Attól, hogy konszern drukker vagy még be lehet ismerni, ha bukós valamelyik modell. :))
Ez az internet átka. Sokat számít az, hogy hogy mondja az ember. Félreérthető tud lenni egy leírt mondat...
Mindenesetre ott genfben egy-két sör mellet biztos jobb lenne a beszélgetés:)))
Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát visel? járm? közlekedik az országban. Megel?zend? a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...
Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni!
A Vezess.hu stábja
Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!