Már akkor is elvetemült ötletnek tűnt, amikor még csak a madarak csiripeltek a Mercedes és az AMG ördögi tervéről. Nem először fordul elő a csillagos márka történetében, hogy versenypályán edzett motort sportkocsiba rakjanak, de Rudolf Uhlenhaut őrületes SLR-je már kellően rég volt ahhoz, hogy a Mercedes-AMG Project One névre keresztelt gépet igazán ütősnek találjuk. Sejtelmes képek után Frankfurtban, az autószalon előtti erődemonstráción a Mercedes meghívására saját szemünkkel láthattuk leplezetlenül.

Aki fenyegető tekintetű, Panamericana-rácsos szörnyetegnek képzelte a Project One-t, az bizonyára meglepőnek találja, hogy a Mercedes csúcsgépe valójában nem fenyegető, hanem egyszerűen csak a maga letisztult módján lenyűgöző. Számtalan modellt beleláthatunk, először is a CLK GTR-t, melynek talán a tetőn lévő, masszív karbon légbeömlő az oka, de formavilágában felfedezhető a C111-es és a McLaren F1-es is. Utóbbi leginkább hátulnézetből ugorhat be a hármas osztású gépházfedél miatt, mely természetesen átlátszó, mint minden vérbeli szupersportkocsiban. Karbonpengeként emelkedik ki a motor felett lévő függőleges vezérsík – az F1-ből ismerős cápauszonyt idézve -, azonban a hátsó szárnyat sem felejtették le róla, az nagy tempónál emelkedik ki a farából.

Lewis Hamilton vezette színpadra a Project One-t

Gigantikus felnik mögött karbon-kerámia fékrendszer

Bár az AMG-nél bőséggel akadnak olyan motorok négy-, hat-, nyolc- vagy akár tizenkét hengeres változatban, melyek maradéktalanul passzoltak volna egy szupersportkocsihoz, de a Lewis Hamilton világbajnok F1-es autójában lévő erőforrásnak van egy hatalmas előnye a többivel szemben. Az 1,6 literes V6-ost már a kezdetektől hibrid hajtáslánchoz tervezték, ma pedig elektronok nélkül szinte elképzelhetetlen egy hasonló kategóriájú autó. A villanyos hajtás lítiumion-akksicsomagból táplálkozik.

A Project One 90 kW-os elektromos turbófeltöltővel lélegeztetett motorja önmagában közel 700 lóerős teljesítményt ad le és akár 11 000-es fordulatig is pörgethetjük (a Forma-1-es gépben 15 000-nél van a tiltás), mellé három darab 120 kW-os (163 LE) villanymotor került. Ebből kettő az első tengelyt hajtja – így képes nyomatékvektorozásra -, egy pedig a hátsó tengelyt. Nem mellesleg képes füstmentesen megtenni 25 kilométert, de ennél jóval lényegesebb, hogy ez a kombináció 1000 lóerős rendszerteljesítményt jelent. Mire elég ez? Akármire!

Hat másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 200 km/órás sebességre. Igen, 6 másodperc. Igen, 200-ig.

Az ülések nem állíthatóak, a kormány és a pedálsor viszont igen

Az autó pontos súlya nem ismert, azonban René Wollmen annyit elárult, hogy egy kisebb motorral szerelt Golf tömegéhez hasonlítható. Minden arra utal, hogy ez valami rettentően könnyű és irgalmatlanul erős autó. Apró részlet csupán, de sokat elárul róla az is, hogy csupán egy helyen található külön darabból álló márkajelzés a karosszériáján. Az elején lévő csillagot például az a csapat airbrush-olta rá, mint akik a Forma-1-es autókéra is. Ez nem csupán menőn hangzik, de így is lehet nyerni pár grammot.

Míg a jelenlegi legsportosabb, a Mercedes-AMG GT-k beltere nem mellőzi a fényűző luxust, addig a Project One kabinja a lehető legpuritánabb. Nincs benne hagyományos műszerfal, sem középkonzol. A karbon kapszulában csak a vezetéshez szükséges legfontosabb elemek találhatóak. Két darab iPad-jellegű tablet a legfeltűnőbb elem, amiből az egyik az F1-es stílusú, téglalap alakú kormány mögött helyezkedik el a hagyományos műszeregységet helyettesítve, a másikon az infotainment fut.

Függőleges vezérsík karbonból

Szupersportautó nincsen furcsán nyíló ajtó nélkül

Az üléseket a szénszálas vázba integrálták és csupán egy vékonyka Alcantara héj borítja őket, ezért természetesen nem állíthatóak semmilyen irányba. A vezető a pedálsor és a kormányoszlop mozgatásával szabhatja magára az autót. Pontosan úgy néz ki az egész, mint azok az autók, amikkel Le Mans-i versenyeket szokás nyerni.

Még csupán koncepció a Mercedes-AMG Project One, de rendkívül közel áll a sorozatgyártáshoz, melyre másfél év további fejlesztés után kerül majd sor, így a szűk háromszáz darabos széria első példányait 2019-ben vehetik át azok, akik hajlandóak voltak 700 millió forintnyi összeget adni érte.

A vastagon írott árcédula és az alacsony példányszám már előrevetíti, hogy mi lesz az utcai ruhába csomagolt F1-es autó sorsa. A Project One-nal vélhetően nem sokszor találkozunk majd a forgalomban, de annál többször tornázzák majd egekbe értékét különféle aukciókon. Esélye nincs arra, hogy ne váljon belőle legenda.