Most elmondunk mindent az új Rolls-Royce-ról

Tudni akarod, hidd el

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2015.09.16. 16.45

Habár műszakilag javarészt megegyezik a Ghost szedánnal és a Wraith kupéval, saját nevet és egyéni személyiséget kapott a britek újdonsága.

A Frankfurti Autószalon egyik legnagyobb durranása a Rolls-Royce újdonsága, a Dawn volt. Alaposan meg is néztük, Gajdán Miki pedig egész közel merészkedett hozzá, és elárulja a részleteket, de ha ez nem lenne elég, a videó után még olvashatsz is róla.

Trükkös dolog a kabrióépítés: látszatra lehet tökéletesen egyforma egy vászontetős és az alapjául szolgáló kupé, de általában az alapoktól újratervezik az autót, hiszen máshol vannak az optikai és tömegközéppontok – a Rolls-Royce Dawn például felhúzott tetővel egészen máshogy mutat, agresszívabb, izmosabb, mint az elnyújtott sziluettű Wraith kupé.
A borítópanelek csaknem 80 százaléka egyedi, semmi közük a Wraith kupéhoz. Az ajtók ugyan megegyeznek, de előrébb került az első lökhárító, a hűtőmaszk pedig jobban belesüllyed az orrba. Az övvonal felfelé kunkorodik, mint egy széldzseki gallérja. 
Ha már egy Smart kabrió is háromrétegű vászonfedelet kap, a Rolls-Royce nem érheti be ennyivel: összesen hatrétegnyi vászon és szigetelés alkotja a súlyos tetőt, amely hang nélkül tűnik el a valódi fából készített fedőlemez alatt. A mozgatás 22 másodpercig tart és akár 50 km/óra sebességnél is végrehajtható.
A négyszemélyes utastérben kevésbé markánsak a változások. Hátra beszállni könnyű (mármint csukott tetővel is), a lábtér bőséges: a Rolls-Royce elfogadhatatlannak tartotta a szokásos 2+2 konfigurációt.
A hajtáslánc nem változott: a 6,6 literes, V12-es turbómotor 563 lóerős, a 780 Nm nyomaték nem egészen 5 másodperc alatt gyorsítja 100 km/órára a nehéz (2560 kg) kabriót.
A gyár már néhány hónapja megkezdte a megrendelések fogadását, az érdeklődés “minden várakozást felülmúlt”. 

Kommentek

Így indul egy Ikarus kemény 20 év állás után

Egy villanásnyi jelenet a polgári csirketelep életéből, ahol régi magyar csodák születnek újjá.

F1: Rosberg elmondta a véleményét Ecclestone-ról

Hosszú évtizedek után Bernie Ecclestone-t eltávolították az F1 éléről, Nico Rosberg így reagált rá.

F1: Pokolian nehéz lesz előzni az új autókkal

A Force India pilótája, Esteban Ocon is azt mondja, hogy a 2017-es autók nagyon jól fognak kinézni, de az előzésekkel gond lehet.

Veszélyes játék az egynapos autópálya-matrica

Nem ért egyet a személygépkocsik és motorkerékpárok esetében a napi autópálya-matrica bevezetésével a Magyar Autóklub, mert azt a jelenleginél lényegesen drágább kilométer-arányos autópályadíj előszobájának tartja.

F1: Valentino Rossi nem bánja, hogy nem váltott

A MotoGP-legenda Valentino Rossi nem bánkódik amiatt, hogy egy évtizeddel ezelőtt nemet mondott a Forma-1-re.

Ezért jobb a busz, mint az autó

Hétfő óta több nagyvárosban, köztük Budapesten is szmogriadó van érvényben. Ezzel kapcsolatban megint felerősödtek a busz kontra autó viták.

Azért ezen a szmogriadón még volna mit finomítani

Eltelt az első idei szmogriadós nap. Nem csalódtunk benne, ugyanolyan átgondolatlan, zűrzavaros és a legkevésbé sem felhasználóbarát, mint úgy általában a teljes hazai közlekedésszabályozás.

Brawn: Egyszerűsíteni fogjuk a Forma-1-et

A Forma-1 sportügyeinek irányítójává frissen kinevezett Ross Brawn szerint a megújulás kulcsa az egyszerűség lesz.

F1: 1000 lóerőig jut a Honda?

A Honda 2017-re teljesen újratervezte Forma-1-es erőforrását, de az idei elvárások tekintetében nagyon óvatosak.

Sose volt még egyszerűbb a parkolás és matricavásárlás

Bár fizetni mindig nyűg, azért jó, ha villámgyorsan, zökkenőmentesen zajlik le a tranzakció. Ma már rengeteg lehetőség van arra, hogy sorban állás nélkül könnyítsünk a pénztárcánkon.

Felrobbanhat idén a magyar használtautó-piac

A használt autók éve lesz az idei: míg 2016-ban a magyarok 8 százaléka vásárolt autót, addig idén a lakosság 14 százaléka tervezi ezt.

Tavaly megállt a Forma-1 hanyatlása

2016-ban hétéves trend szakadt meg, a Forma-1 televíziós nézettsége a tavalyi évben nem csökkent tovább.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.