Tisztára megkomolyodott a VW kis SUV-ja

Volkswagen Tiguan

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.09.15. 07.15

Soha nem volt különösebben játékos karakter, de a második generációs VW Tiguan kifejezetten szikár arcot öltött.

A lágyság gyanúját is elhárítja magáról a Volkswagen Tiguan második generációja: az autót csupa éles vonal határolja, komolysága megkérdőjelezhetetlen. A szikár vonalak jól leplezik, hogy az autó nagyobb elődjénél: hosszában hat, széltében három centit nőtt. Ugyanakkor a magassága 33 mm-rel csökkent, tömege pedig motortól függően 50 kilóval, vagy még többel.

Az autó arányai is változtak, hiszen a tengelytáv 77 mm-rel nőtt meg: a 2681 mm bőséges helyet biztosít az MQB padlólemezen nyugvó autó utasainak: hátul csaknem 3 centivel nagyobb a térdhely. A legszebb azonban, hogy a várakozásoknak megfelelően orvosolták a csomagtér problémáját: az eddigi 470 helyett immár 615 literes az üreg, ami több mint elegendő a motyó elhelyezésére.

A Tiguan műszaki tartalma ugyanúgy kerüli a meglepetéseket, mint a dizájn: nyolc benzin- és dízelmotor, 125-240 lóerős teljesítmény, első- vagy összkerékhajtás áll rendelkezésre. Utóbbi a Golf VII-ben is alkalmazott, ötödik generációs Haldex rendszer, tehát kemény terepre továbbra sem illik vinni a Tiguant. Ennek ellenére a 4×4-es verziók hasmagasságát 11 mm-rel megnövelték, az összkerékhajtás négyféle üzemmódban (közúti, havas, terep és egyéni) konfigurálható, opcióként pedig továbbra is elérhető az offroadcsomag, módosított lökhárítókkal, megnövelt terepszögekkel. A megengedett legnagyobb vontatható tömeg akár 2,5 tonna is lehet.

A kényelmi és biztonsági felszereltség megegyezik a Golfnál rendelhető opciókkal, és természetesen optikaituning-csomag is kérhető (R-Line; galériánkban a fehér autó), 20 colos kerekekkel, légterelőkkel, egyedi kárpitokkal és dekorelemekkel.

A hétszemélyes, nyújtott tengelytávú verzió 2016 végén érkezik, európai forgalmazása egyelőre nem biztos.

Van viszont létjogosultsága annak a konnektoros hibrid verziónak, amelyet egyelőre csak tanulmányként mutatott be a Volkswagen. A Tiguan GTE Concept nem indít forradalmat, viszont legalább sejthető, hogy hamarosan gyártásba kerülhet: a szokásos 1,4 TSI blokkra épülő rendszer összteljesítménye 218 lóerő, elektromos hatótávolsága 50 km.

Az egyetlen extra ötlet a tetőn elhelyezett napelemcsomag, amellyel megnyújthatók az emissziómentes kilométerek. A típus átlagos üzemanyag-fogyasztása 1,9 liter/100 km, álló helyzetből 8,1 mp alatt gyorsul 100 km/órára. A modellről rengeteg fotót találsz az alábbi képre kattintva.

Tisztára megkomolyodott a VW kis SUV-ja 1

Kommentek

Darth Vader egyszerűen kamionná vált

Egy dizájner olyan Kamazt gondolt ki, melyre legszívesebben már most felülnénk, mert ötvözi a versenykamionokat és az űrhajókat.

F1: Hamilton nagyon ráizgult az idei szezonra

Lewis Hamilton az idénynyitó Ausztrál Nagydíj után úgy fogalmazott, hogy az idei szezonban a legjobbak csapnak össze a vb-címért.

F1: Vizsgálják a melbourne-i pályainváziót

Bár egyesek ünnepelték, hogy a nézők az Ausztrál Nagydíj leintése után bemehettek a pályára, a Nemzetközi Automobil Szövetség kivizsgálja az egyértelműen veszélyes esetet.

Bicikli 11 millióért, nooormális?!

A jacht után most itt a Bugatti-kétkerekű: a PG bringája műszakilag is odateszi magát, de 39 ezer dolláros ára azért így is magas.

Hemzsegnek az 50 ezres kanyarok Budapesten

Mutatjuk, hol kaphatsz súlyos büntetést Budapesten, ha egy kicsit nem figyelsz, vagy nem követed a szabályokat.

Munkagéppel mennek a tüntetők ellen a rendőrök

A szomszédos Szlovákiában fejlesztik a jövő rendőrségi oszlatójárművét. A Božena Riot az építőipari és mezőgazdasági munkagépek ketrecharcos unokatestvére.

Ez minden idők legmagabiztosabb parkolóból történő kiállása

Hogy tudott innen így kiállni? Oda egy hajszál nem fért volna! Hozzáért vagy nem ért hozzá? Megannyi kínzó kérdés!

F1: 2017-re kicsinálták az előzéseket

A versenyzők elmondása alapján beigazolódtak az előzetes félelmek, a 2017-es Forma-1-es autókkal igen nehéz, ha nem lehetetlen előzni. Idén körmenetek jöhetnek.

Egy apró csavar élete az F1-ben

Egy aprócska alkatrész, ami hatalmas utat tesz meg, mire behelyezik egy Forma-1-es autóba. Most végignézheted a folyamatot.

Idén is lazajlott a hazai legnagyobb autós és tuningszeánsz

Idén is megrendezték a legnagyobb, legszínesebb benzingőzös hazai bulit, az AMTS-t, és mi idén is kimentünk egy fényképezőgéppel, hogy lőjünk pár fotót.

Hogyan hajtogassunk Suzuki Ignist?

Az origami az egyik legrégebbi japán szabadidős tevékenység, ami ma is töretlenül népszerű, az új Suzuki Ignis pedig kellően dekoratív ahhoz, hogy ihletet adjon egy elszánt hajtogatónak.

Tarlós véget vet az autósok rommá bírságolásának

Tarlós István szerint változtatni kell a közterület-felügyeletek szellemiségén az autósok bírságolását illetően, a főpolgármester módosítást is kezdeményez az ügyben.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.