Árammal megy terepre az Audi

Audi e-tron quattro concept

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.09.15. 06.45

2018-ban érkezik az Audi sorozatgyártású villanyterepjárója. A mostani tanulmány ennek ágyaz meg.

Az elektromos luxus-szabadidőjárművek piaca nem létezik. Ma még nem. A Tesla Model X bevezetéséig azonban már csak néhány nagyobbat kell aludnunk, és ha átszakadt a gát, nincs megállás. Tudja ezt az Audi is, ezért már most rálépett a helyi emisszió nélkül üzemelő luxus-SUV felé vezető ösvényre.

Az e-tron quattro concept összesen három villanymotort használ: az egyik az első tengelyt hajtja, a maradék kettő a hátsót. Az állandó rendszerteljesítmény 435 LE, de ez átmenetileg 503-ra növelhető – nem is ez a lényeg persze, hanem a pár pillanatra 800 Nm-re ugrasztható nyomaték.

Villanyautóknál mindig kritikus kérdés a végsebesség, és az Audi konzervatívan oldotta meg a kérdést: 210 km/óránál leszabályoz a vezérlés. Az autó 4,6 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, de ha nem firtatjuk folyton képességeit, akár 500 kilométerre is elegendő a padlóba integrált lítium-ion akkucsomagok töltése. A teljes töltéshez 2,5 óra elegendő gyorstöltőről, de indukciós töltő is társítható a rendszerhez.

Az e-tron quattro architektúráját eleve kifejezetten elektromos hajtáslánchoz tervezték, de ettől még szépen beilleszkedne az Audi SUV-ok családjába az autó: 488 centi hosszú, szélessége 193 cm, magassága viszonylag szerény 153 cm. A közegellenállási együttható a szabadidőjárművek körében utópisztikusnak ható 0,25.

Az Audi TT virtuális műszeregysége 2018-ban sem lesz elavult, állítja a tanulmány, csupán néhány apró frissítés kell az aktualizáláshoz. A műszerpanel két oldalára érintésérzékeny kezelőfelületek kerültek – ezek helyettesítik a bajuszkapcsolókat, illetve a ma még a kormányon elhelyezett távvezérlő gombokat.

A négyszemélyes beltérben a hátul utazók is szabadon élvezhetik a fedélzeti szórakoztató- és kommunikációs hálózat nyújtotta szolgáltatásokat. Erre a vezetőnek is lehetősége nyílik, az autót ugyanis már eleve úgy tervezték meg, hogy az autonóm technológiák teljes tárházát képes legyen alkalmazni – ezt támogatandó, egy számítógép a fedélzeten dolgozó érzékelők és kamerák által vett jelek alapján képes az autót elhelyezni a valós környezet virtuális modelljében. Ez az okos agy az egyébként hatalmas, 615 literes csomagtartóban kapott helyet. 

Kommentek

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.