Itthon az új Peugeot 208-as

Szerző: Promóció levél küldés 
Dátum: 2015.09.14. 06.00

Már Magyarországon is elérhető a Peugeot 208-as megújult kivitele. A frissítés során fejlettebb motorokkal, új kényelmi és biztonsági felszerelésekkel gazdagodott a kocsi

Tavasszal tartotta világpremierjét, nyár óta pedig itthon is elérhető a felfrissített Peugeot 208-as. Szemből az új első lökhárítóról, az átrajzolt hűtőrácsról, valamint a LED-es nappali menetfénnyel szerelt, fekete-króm fényszórókról lehet felismerni az újabb modelleket. Nagyobb testvéreihez hasonlóan a 208-asnál is megjelent a hátsó – immár LED-es – lámpákon a macskakarom motívum. A tervezők munkáját nyomon követhetjük a három keréktárcsán és a négy új karosszériaszín megjelenésén.

A korábbinál is kifinomultabb a városi oroszlán utastere. Szerepet játszik ebben a puha tapintású műszerfal, a kiváló kárpitok, illetve a vaskos bőrkormány. A mai kor szellemében mobiltelefonunk integrálható a Peugeot 208 fedélzeti rendszerébe, a telefon képernyőjét letükröző megoldás különféle letölthető alkalmazásokat is elérhetővé tesz. A biztonságos közlekedést tolatókamera és vészhelyzet esetén az autót automatikusan lefékező megoldás segíti.

Ahogy az elvárható, a Peugeot 208 a kategória élvonalába tartozó fogyasztással örvendezteti meg tulajdonosát. Ezt bizonyítandó, a Peugeot szakemberei a franciaországi Belchamp tesztpályán egy gyári kivitelű, 100 lóerős dízelmodellel új rekordot állítottak fel. Egyetlen tankolással 2152 kilométert tettek meg, ami 2,0 literes (!) átlagfogyasztásnak felel meg.

A Peugeot 208 motorpalettája eddig sem volt szerény, 2015-től viszont hét teljesítményszint érhető el, mind EURO6 környezetvédelmi besorolással. A rekordautóban 1,6 literes HDI motor szerepelt, amely 75, 100, 120 lóerős teljesítménnyel is választható. A motorkínálatot az 1,0 literes benzinmotor 68 és az 1,2-es benzinmotor 82 és 110 lóerős változatai egészítik ki. Aki a ralipályákon is vitézkedő 208-as hangulatát élné át, annak az 1,6-os turbómotor (208 LE) ajánlható.

Az új Peugeot 208 már 2 940 000 forinttól megvásárolható. 

Kommentek

Tarlós vs. közterület-felügyelet 39. rész

Egyeztetés kezdődött a kerületi közterület-felügyeletek ügyében – közölte Tarlós István csütörtök délután. A főpolgármester azt javasolja, hogy a kerületekkel valamilyen társulási formában valósítsák meg a feladatot.

F1: A Mercedes kifigurázta a saját főnökét

Az internetet elárasztó mémtenger után a Mercedes is készített egy humoros animációt asztalcsapkodó csapatfőnökéről.

F1: Kiderült, mit ronthatott el idén a Mercedes

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elárulta, hogy az istállónak dolgoznia kell azon, hogy lefaragjon a W08-as súlyából.

Siess, csak májusig adnak ingyenpénzt villanyautóra

Május elsejéig lehet pályázni az elektromos autók beszerzésére, a pályázatra 2016-ban kétmilliárd forintot biztosítottak.

Most autót nyerhetsz, ha biztonságosan közlekedsz

Játékos kampány indult a fiatalok biztonságosabb közlekedéséért, a figyelemfelhívó országos vetélkedősorozat megrendezését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezte.

F1: A híres motorguru is besegít a McLarennek

Mindent megtesz a McLaren annak érdekében, hogy úrrá legyen motorgondjain, beszervezett egy specialistát is.

Újabb rendőrök, akiket lehet utálni

Majd ha a Ferrari is elkezd autókat adományozni a carabinierinek, fáklyával vonulunk az olasz követség elé. Addig csak szúrósan nézünk és csúnya szavakat ismételgetünk magunkban.

Mit tud a Fiat nagy családi kombija?

Jó látni, hogy a szabadidő-autós divatőrület hullámának árjából azért kiemelkedik a józanság sziklájaként néhány olyan valóban praktikus, jó ár-érték arányú családi autó, mint például a Tipo kombi.

F1: Massa nem hiszi, hogy lelépne Alonso

Felipe Massa szerint igen valószínűtlen, hogy volt csapattársa annyira kiábránduljon, hogy a szezon közben elhagyja a McLaren-Hondát.

Áresés jön a hazai benzinkutakon

Jelentősen csökken az üzemanyagok ára szombaton a jövedéki adó változása miatt.

F1: Fél másodperc kéne a Red Bullnak

A Red Bull főnöke szerint nagyjából fél másodpercet kellene gyorsulniuk, hogy harcban lehessenek a Mercedesszel és a Ferrarival. A Renault Barcelonára, de főképp a Kanadai Nagydíjra készül fejlesztési lépcsővel.

Lehet, hogy eddig rosszul gyalogoltál

Simán lehet, hogy eddig rosszul használtad a zebrát.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.