Háromszázegy kilométer per óra: a múlt hét óta mindenkinek ez a bűvös sebességadat csilingel a fülében, ha a Bentley ma hajnalban bemutatott luxusrinocéroszára, a Bentaygára gondol. És jól is teszi: a gyár pontosan ezt szerette volna. A világ legerősebb, legnagyobb teljesítményű szabadidőjárművét akarták megépíteni, ami földünk emberlakta vidékeinek jelentős részén egyet jelent azzal, hogy nincs ennél kívánatosabb SUV a piacon.


Tényleg nem lebecsülendő, amint egy 2422 kilós tárgy nyugalmi helyzetéből 4,1 mp alatt éri el a 100 km/óra sebességet.  Ehhez a mutatványhoz vadonatúj motort fejlesztettek a VW-csoport ékkövének mérnökei: a hatliteres, W12-es ikerturbó-motor percenkénti 6000-es fordulatszámon 608 lóerőt mozgósít, nyomatéki csúcsa 900 Nm, amelyet 1250-től egészen 4500-ig tart. A blokk kombinálja a közvetlen és szívótorok-befecskendezést, így egyszerre tud nyomatékos, erőteljes, kifinomult és izé, takarékos lenni.

Utóbbihoz a hengerek felét részterhelésen kiiktató technológia, valamint a nyolcfokozatú automata váltó felső négy gangjában gázelvételkor aktiválódó ‘vitorlázó’ funkció is hozzájárul, de nincsenek csodák: a gyári adatok szerint városban 19,2, vegyes ciklusban 12,8 litert szlopál be száz kilométeren az autó, és mi lesz még akkor, ha valaki kipróbálja, tényleg négy másodperc-e az a négy másodperc?

Akkor sincs gáz, ha a sofőr terepre vágyna: az autóhoz az alapkivitelű adaptív menetdinamikai rendszeren túl kérhető külön offroadcsomag, amely nyolcféle beállítást és teljes körű vezetőtájékoztatást kínál. A vezetőtámogató, aktív biztonsági tételek arzenálja a manapság szokásos minden tételt tartalmaz.

Persze, lesz majd dízelmotor és konnektoros hibrid is az autóból, és a milliárdosok sem ellenségeik saját zsebüknek, a W12 tehát alighanem megmarad bámulatos ritkaságnak: kötelező ujjgyakorlat volt, amely nélkül nem teljesült volna a Bentley Bentayga létezését meghatározó, annak értelmet adó felvetés.

Azt persze Crewe-ban is tudják, hogy a menetdinamika sokkal inkább múlik a kedvező tömegen és annak megfelelő elosztásán, mint a nyers erőn, ezért jelentős mennyiségű alumíniumot kombináltak fejlett gyártási technológiákkal: így a karosszéria 236 kilóval lett könnyebb, mint egy hagyományos felépítmény esetén. Ez persze nonszensz, hiszen összehasonlítási alap csak számítógépes tervezőprogramokban létezik: a Bentayga 5141 mm hosszú, két milliméter híján két méter széles, és 1742 mm magas.

A tengelytáv 2992 mm, ami kellőképpen előkészíti a Bentayga másik felvetését, tudniillik, hogy a legkényelmesebb is legyen a szegmensben. A nagy Bentley létezik ötüléses kivitelben is, sőt, lesz majd hétszemélyes is, de az ínyencek csakis két hátsó üléssel rendelik meg autójukat: ezek 18 irányban, motorosan állítható, szellőztetett masszázsfotelek, lábtámasszal, kivehető táblaszámítógéppel. A sofőrt mindez hidegen hagyja: az ő ülése 22 irányban állítható, masszázsfunkciója hat különböző programot ismer.

A bőrkárpit tizenötféle színben, továbbá négy kéttónusú árnyalatban kérhető, de rendelhető kontrasztos varrás, sőt, steppelt kivitel is.

Fontos, hogy a hátsó háttámla rögzített, hiszen egy Bentley utasa csak nem fog közösködni a csomagokkal. Azoknak így – egy síalagút kivételével – el kell férniük a viszonylag  szűk, 430 (a tetőig 590) literes raktérben. Ehhez olyan extrákat kínál a gyár, mint a kihúzható padlótálca, a vizes holmik (lelőtt vadkacsák vagy levetett szörfruhák) tárolására alkalmas rekesz, vagy még inkább az a piknikkészlet, amely ugyan a teljes rakteret elfoglalja, de van benne hűtőszekrény, méregdrága porcelántányérok, és egy miniatűr kamra is. A piknikcsomag egyes részei kiemelhetők, és ülőalkalmatosságként is szolgálhatnak.

Ha már a kiviteleknél tartunk: a karosszériához 17 alapszín és 90 extra árnyalat áll rendelkezésre, kérhető 15-féle szőnyeg és hétféle dekorbetét. Életmódcsomagból (jól hangzik, mi?) hat különbözőt kínál a Bentley.

A legszebb extra viszont a műszerfalra kérhető Breitling óra, amelyet automata felhúzóberendezés tart karban, tömör aranyból készül (fehér vagy rózsa, ahogy az ügyfél kéri), az óralap gyöngyház vagy ébenfa, a percmutatók pedig gyémántból készülnek. Hát így.

A Bentayga árát még nem határozta meg a gyár, az értékesítés 2016 elején veszi kezdetét.