Az SUV-kra hajaz a Nissan új pickupja

Nissan NP300 Navara

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.08.24. 11.45

Combos garanciával, kívül-belül friss megjelenéssel, kiemelkedő vezetőtámogató rendszerekkel debütál a Nissan Navara új generációja.

Ötéves, 160 ezer kilométeres újautó-garanciával hozza be a piacra új platós kisteherautóját a Nissan. A kiemelkedő szolgáltatás azonban csak hab a tortán, hiszen az autó szinte minden főelemét lecserélték.

Az előző generációs modell laprugós hátsó futóművét például teljesen átdolgozták: az új rendszer 7 kilóval könnyebb, ráadásul az új kialakítással csökkent a menetzaj, és megnőtt a hátsó terepszög. A Double Cab felépítmény még ennél is tovább ment: itt vadonatúj, ötlengőkaros hátsó felfüggesztésre cserélték a merev tengelyt, ami személyautós(abb) menettulajdonságokat és 20 kiló mínuszt jelent.

Az erőforrás is új. A 160 és 190 lóerős kivitelben kínált, 2,3 literes dízel akár 24 százalékkal takarékosabb elődjénél, a high-power verzió ikerturbós kialakítása újdonságnak számít a szegmensben. A motorhoz hatfokozatú kézi váltó vagy hetes automata csatlakozhat, a modell hátsó- és összkerékhajtású kivitelben egyaránt megvásárolható. A hasznos terhelhetőség kiviteltől függően meghaladja az egy tonnát, a legnagyobb vontatható tömeg 3,5 tonna.

A platóra is jutott az újdonságokból: az utasfülke hátfalán, illetve a plató oldalfalain kialakított, masszív csatornákban állítható lekötőszemek várják a gurtnikat, köteleket, így tetszőleges konfigurációban rögzíthető a rakomány. Ami a méreteket illeti, a Double Cab platója 67 mm-rel megnőtt; az 1578 mm hasznos hossz a legjobbnak számít a szegmensben. A King Cab kivitel rakfelülete 1788 mm-es.

A teljesen újratervezett belső térben jobb térérzet és ergonómia, ortopédiailag optimalizált ülések, kétzónás klímaberendezés, hátsó üléssori szellőzőnyílások és átdolgozott hátsó üléspad teszi kényelmesebbé az utazást.

A vezető dolgát 360 fokos kamerarendszer, ráfutásgátló robotfék, tempomat, ereszkedés-szabályozó és visszagurulás-gátló rendszerek, valamint kulcs nélküli nyitás és indítás, illetve tolatókamera és -radar teszi egyszerűbbé.

Az új Navara világpremierjére szeptember 15-én, a Frankfurti Autószalonon kerül sor.

Kommentek

F1: Hivatalosan is megvan Rosberg utódja

A Williams hétfőn hivatalosan is bejelentette Felipe Massa visszatérését, ezzel az is végérvényesen eldőlt, hogy Valtteri Bottas lesz Lewis Hamilton új csapattársa.

Ime az új Citroën C3, ami nem csak feltűnő

Az utóbbi években nem volt ennél fontosabb típus a francia márkánál, az egyedi stílussal hódító C3-nak a városi kisautók népes mezőnyében kell helyt állnia.

F1: Megmenekülhet a sereghajtó?

Pár napja maradt a csődbe jutott Manor-csapatnak a túlélésre, de úgy tudni, van már érdeklődő, megmenekülhet az alakulat.

Jön az elektromos Master

Nem lesz átlagon felüli a hatótávja, de azért megpróbálkozik vele a Renault az európai piacon.

Házon belül kap konkurenst a Kia Soul

Városicrossover-tanulmányt készít elő a Kia. A Provo koncepcióautó szellemi utódja ősszel léphet színre.

F1: Rénszarvas húzta a világbajnokot

A kétszeres F1-világbajnok Mika Häkkinen a hétvégén megházasodott, a szertartás végén igen rendhagyó, de nagyon stílusos módon távozott a pár.

F1: A Ferrarival együtt jön az új McLaren

A McLaren-Honda is bejelentette 2017-es modelljének leleplezési időpontját, a Ferrarival egy napon mutatják majd be új autójukat. Régi-új szín kerülhet a járgányra?

F1: Hivatalos, hogy Wehrlein a Saubernél folytatja

A Sauber hivatalosan is bejelentette 2017-es felállását. Ahogyan arra hetek óta számítani lehetett, Pascal Wehrlein lesz Marcus Ericsson csapattársa.

F1: A szezon közepétől nyerhet a Red Bull

A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz csak a 2017-es idény közepétől vár futamgyőzelmeket csapatától. A Renault-n múlik, mennyire lesz sikeres az alakulat.

Ismét csökken az üzemanyagár

A Mol szerdán is csökkenti az üzemanyag árát.

Versenyműszerfal a Fordtól

Minimalista, motorsport ihletésű műszeregység tájékoztatja a Ford GT szerencsés tulajdonosait a pillanatnyi állapotokról.

F1: A McLaren idén sem célozza a bajnoki címet

Fernando Alonso ugyan már nagyon szeretne a győzelmekért, a bajnoki címért versenyezni, de a McLarennél idén az első négybe jutás a cél.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.