A legdurvább autó a szalonon

Brabus B63S - 700 6x6

Szerző: Horváth Zsolt levél küldés 
Dátum: 2013.09.11. 08.00

A Mercedes hajlott a pénz hívó szavára és utcára engedte az ausztrál hadsereg számára gyártott hatkerekű szörnyet. A Brabus nem habozott még vadabbá tenni a dögöt.

Nem épp hétköznapi látvány egy Mercedes-Benz G-osztály, pláne egy tuningolt, most azonban olyat láttunk, hogy a kényszeredett mosoly ragadt az arcunkra. Ezt most miért? Kinek? Hova?

Azt követően, hogy 2009-ben az ausztrál hadseregnek hatszáz darab háromtengelyes, platós változatot készített a G-osztályból a Mercedes, idén utcai felhasználóknak is elérhetővé tette a járgányt, elkészítve a G 63 AMG 6×6-ot. Ám vannak olyanok, akiknek semmi se elég, máskülönben hogyan lehet kevés 544 lóerő egy terepjáróban?

Mindenesetre a megalomán tuningjairól ismert Brabus kezelésbe vette az 5,87 méter hosszú és 2,30 magas járművet. Az 5,5 literes V8-as turbómotor a módosítást követően 156 lóerővel gazdagodott, így kerek 700 lóerőt tud, miközben a maximális nyomaték 760 Nm-ről 960 Nm-re nőtt.


7,4 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára a Brabus B63S – 700 6×6, ami elsőre nem tűnik kiemelkedő értéknek, de ha hozzátesszük, hogy közel négy tonnát nyom a kocsi, mindjárt más a helyzet. A 160 km/órás végsebesség sem épp letaglózó, de ha azt 37 colos terepgumikon – mint itt – kell produkálni, nem árt, ha észnél van a sofőr.

Ellentétben az eredeti járgánnyal, ennek a kocsinak aligha fogják sáros bakancsok taposni a padlóját. Nemcsak az üléseket, de még a padlót is steppelt bőr borítja, a tetőkárpit Alcantara. Csapatszállításra sem ideális, mert hátul is csak két ülés található, természetesen elektromos mozgatással felvértezve, de nem hiányzik a tévé sem.  

Itt azonban elöl ülni a legjobb, hiszen a légrugós felfüggesztés, a menet közben is szabályozható keréknyomás, az öt külön zárható differenciálmű különösen izgalmas kalandokat tesz lehetővé. Csak legyen, aki kimenti a gépet, ha egyszer elakad, mert az nem hétköznapi terepen lesz.

Nehogy azt higgyük, hogy csak a kifogyhatatlan pénztárcával rendelkező arab ügyfeleknek készül a járgány,  ottjártunkkor épp orosz ügyfeleknek mutatta meg a természetesen oroszul is folyékonyan beszélő szakember a gépet.

Ha eddig nem hitték volna el, hogy nincs megdöbbentőbb gép a Frankfurti Autószalonon, akkor talán most. Kérdésünkre az értékesítő előkapta az autó árlistáját, amelyről kiderült, hogy a 482 ezer eurós, azaz 144 millió forintos alapáron felül további 91 ezer eurót (27 millió forint) kell leszurkolni a Brabusnak az átalakításért. Vagyis nem kevesebb, mint 573 ezer euróba, azaz 172 millió forintba kerül ez a “kis” játékszer.

Kommentek

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

F1: Elcsábítják a Mercedes nagyágyúját?

Brit sajtóértesülések szerint fennáll a lehetősége, hogy a Mercedes technikai főnöke, Paddy Lowe az egyik rivális csapathoz igazoljon.

Másfélszer hasznosabb az elektromos Kangoo

Ahogy a Renault Zoe, a franciák Z.E. villanyautó-családjának hasznos tagja, a Kangoo is másfélszeresére növelt hatótávolsággal fut neki a következő modellévnek.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

F1: Rosberg ennyi milliárdról mondott le önként

Nico Rosberg nagyon sok pénzről mondott le önként és dalolva a visszavonulással.

F1: A Williams hibákat vár az újonctól

A Williamsnél fel vannak készülve rá, hogy a jövőre bemutatkozó 18 éves versenyzőjük, Lance Stroll bukdácsol majd a Forma-1-ben.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Ennyivel lesz gyorsabb az F1 jövőre

Valtteri Bottas, a Williams pilótája szerint a 2017-es autókkal kettő-öt másodperccel javulhatnak a köridők az idei szezonhoz képest. Max Verstappen nagyobb fizikai megterhelést vár.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.